Nem vicc, sokkoló kijelentés hangzott el. Egy maroknyi ember egy vezérlőből irányíthatná az ország internet hozzáférését?
A mianmari puccsot követően az országban lekapcsolták az az internetet, idehaza is volt szakértő, aki szerint ez a megoldás. A mianmari eset nem egyedi, egyre többször van rá példa a világban.
A normalitások felszámolása, a családok támadása, a nemekkel szembeni zavarkeltés, az identitások megbomlása – ilyen tevékenységeknek ad terepet az internet Földi László, a NER kedvelt biztonságpolitikai szakértője szerint (aki nem összekeverendő a KDNP azonos nevű országgyűlési képviselőjével).
A Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában elhangzó kérdésre, miszerint mit lehet tenni a generációk tudatos szembeállításának kísérlete ellen, miközben az idősek nem mozognak otthonosan az interneten, Földi markáns választ adott:
Le kell kapcsolni az internetet.
A szakértő ezután kifejtette, hogy egy szűk csoport irányítja a gépeket, a mesterséges intelligencia pedig a „történelemben soha nem látott módon fogja erodálni a világot”. „Ilyen nem volt, hogy a gép tud irányítani és befolyásolni. Nem is lehet megjósolni és modellezni, ezért mondom, hogy le kell kapcsolni” – tette hozzá Földi.
Hogy az internetnek és főként a közösségi médiának mekkora szerepe van például az álhírek problémájában vagy a polarizáltságban, arról jó ideje zajlik a párbeszéd, ahogy az is valós aggodalom, hogy nem lehet tudni, hosszú távon hova vezet a technológia térnyerése társadalmi szinten. Korábban mi is írtunk arról, hogy több szakértő az alapvető üzleti modell megváltoztatásában látja a megoldást, köztük Jaron Lanier, aki szerint csak úgy lehetne megjavítani az internetet, ha az emberek pénzzel, nem pedig adatokkal kezdenek el fizetni az olyan cégeknek, mint a Facebook vagy a Google.
Az internet lekapcsolása nem tűnik járható útnak, több szempontból sem, viszont aggasztó tendencia van kibontakozóban, hiszen egyre gyakrabban akad rá példa a világban.
Múlt hét szombaton Mianmarban a katonaság elérhetetlenné tette az internetet, miután az ország legnépesebb városában, Yangonban több ezren követelték a puccs lezárását és Aun Szan Szu Kji megválasztott kormányfő szabadon engedését.
Előző nap még csak a közösségi média volt elérhetetlen: az internetes és mobilszolgáltatók február 4-én utasítást kaptak a puccsista kormánytól, hogy blokkolják a Facebookot, majd február 5-én a Twittert és az Instagramot kellett elérhetetlenné tenniük. Ennek ellenére a virtuális magánhálózatokon tovább szerveződtek a tüntetések, ezért a NetBlocks Internet Observatory megfigyelő csoport szerint a katonai vezetés végül az internetet korlátozta le az országban – a vezetékes és a mobilhálózatot egyaránt.
A korlátozás nem volt egységes, egyes régiókban szigorúbb volt az intézkedés. Magwayban például nullára csökkent, Yangonban, a legnagyobb városban pedig 50 százalékkal lett kisebb a netforgalom. A mianmari kabinet korábban már többször tenyerelt rá a piros gombra, mivel a 2013 óta érvényes mianmari telekommunikációs törvény lehetővé teszi, hogy nemzeti vészhelyzetben a kormány elvághatja a telekommunikációs csatornákat.
A Facebook február 6-án közölte, hogy aggasztó az internet – azon belül a közösségi média – teljes zárlata, mert a mianmariaknak nagy szüksége van arra, hogy kapcsolatba tudjanak lépni a hozzátartozóikkal. Az ENSZ Emberi Jogi Hivatala is felszólította a junta vezetőit, hogy állítsák helyre a kommunikációs szolgáltatásokat, mert az embereknek joguk van a szólásszabadsághoz és az információk megismeréséhez. Ennek eredményeként február hetedikén, vasárnap részlegesen visszaállt a netkapcsolat az országban.
Az internet-hozzáférés korlátozása több szinten történhet. Jellemzően egy adott ország kormánya rendeli el a netszolgáltatóknak (ISP), hogy korlátozzák a hozzáférést a hálózatukhoz. Letiltathatnak csak bizonyos oldalakat, szolgáltatásokat, mondjuk a népszerűbb közösségimédia-platformokat, a Facebookot vagy a WhatsAppot. Egy másik módszer az úgynevezett throttling, amikor a sávszélességet fojtják le, így rendkívül lassan töltődik be minden.
A legdurvább eset, mikor a szolgáltatók teljesen lelövik a nethozzáférést. Ez legegyszerűbben azokban az országokban kivitelezhető, ahol egyetlen állami szolgáltató kezében futnak össze a szálak. Ahol magánvállalatok is kínálnak netet, ott jóval árnyaltabb a helyzet. Ezért lehet eltérő, hogy mely területeken nem férnek hozzá az emberek a hálózathoz: a korlátozás érinthet egy várost, több várost, egy régiót vagy akár az egész országot is.
Az elmúlt években egyre gyakoribbá vált, hogy a kormányok rátenyerelnek a netre az ellenséges hangok elhallgattatása érdekében, főleg választások, kormányellenes tüntetések, fegyveres konfliktusok, összecsapások idején. A The Washington Post szerkesztőbizottsága 2019-ben arról írt, hogy az internet lekapcsolása az elnyomó rezsimek eszköztárában egyre általánosabb gyakorlat és aggasztó a tendencia.
Az adatok is ezt támasztják alá: a digitális jogokkal foglalkozó Access Now nemzetközi civil szervezet tavalyi jelentése szerint (a 2020-as adatokra még várni kell) 2019-ben világszerte legalább 213 alkalommal rendeltek el internet-lekapcsolást 33 országból, míg 2018-ban csak 196 alkalommal fordult elő ilyesmi, 25 országban.
Főleg a közel-keleti és harmadik világbeli országok kormányai élnek ezzel a szélsőséges eszközzel, hogy megakadályozzák a tüntetéseket, zavargásokat, ott, ahol kevésbé jellemzők a demokratikus hagyományok. Európából öt esetet tart számon az Access Now: ezek Oroszországban és az Egyesült Királyságban történetek, előbbi nem annyira meglepő, mivel az oroszok korábban már több alkalommal intézkedtek így. Utóbbi inkább: tavaly áprilisban az Extinction Rebellion klímaváltozás-ellenes csoport aktivistái kezdtek tüntetni Londonban, amire válaszul a rendőrség elérhetetlenné tette a nyilvános wifihez való hozzáférést a metróállomásokon, ezzel nehezítve a további szerveződéseket.
A 2016–2018 közti adatok szerint az internetet legtöbbször blokkoló országok közt India, Pakisztán, Irak, Szíria, Törökország, Kongó, Etiópia, Irán, Csád és Egyiptom említhető. Indiában élnek leginkább ezzel az intézkedéssel, 2012 óta legalább 385 alkalommal volt példa arra, hogy elérhetetlenné tették a világhálót a lakosság számára.
A kommunikációs blokád egyes esetekben kimondottan hosszúra nyúlhat, és a trendek a felé mutatnak, hogy ezek az időtartamok is nőnek az idő múlásával. 2018–2019 közt a hét napnál tovább tartó korlátozások száma 11-ről 35-re nőtt, főként a már említett országokban: India, Etiópia, Banglades, Mianmar, Indonézia, Irak területén. Az afrikai Csádban 472 napos, Mianmarban 248 napos, Indiában 175 napos netblokkolásra is volt példa.