Megszólaltak a tudósok!
Sir Isaac Newton. A név, ami a tankönyvek lapjairól ismerősen cseng: a gravitáció atyja, az analitikus elme ikonja, akinek fejére – a legenda szerint – egy alma pottyant, s ettől világosodott meg a fizikáról.
De amit kevesen tudnak: megszállottan olvasgatta a Bibliát is.
Méghozzá megszállott komolysággal. Mert Newton nemcsak a csillagok pályáját akarta megérteni, hanem Isten akaratát is. És közben, ha minden igaz – vagy legalábbis ő úgy hitte –, megfejtette a világvégét.
És itt nem valami hollywoodi tűzijátékra kell gondolni, ahol meteoritok szántják fel a bolygót, vagy zombik sétálnak a szupermarketekben.
Newton szerint a vég nem véres tombolással érkezik, hanem egy isteni „rendszerváltással”, egy korszakhatárral. Számításai szerint ez az időpont: 2060.
Igen. 2060. Csak 35 év. És hogy honnan ez a szám? Newton nem kávézaccból jósolt, és nem is a Hold állásából.
Komoly tudományos szigorral olvasta újra meg újra Dániel könyvét és a Jelenések Könyvét. Az úgynevezett év-nap elv alapján – miszerint a próféciákban szereplő egy nap valójában egy évet jelent – kiszámolta, hogy a kereszténység egyik korszaka 1260 évig tart.
A kiindulópontnak Nagy Károly császár 800-as koronázását tekintette. Így jutott el a végponthoz: 2060.
Azt ugyan gyorsan hozzátette – talán a tudós szerénysége vagy a középkori inkvizíció emléke miatt –, hogy nem biztos ebben, de annyi szent, hogy előbb nem jön el a vég. Mintha csak azt üzenné: “Ne parázz, de azért ne is aludj nyugodtan!”
Mielőtt azonban valaki a pincébe rohanna konzervet halmozni, tegyük helyre a dolgokat: Newton nem atomháborúról, nem földrengések sorozatáról vagy éhínségről beszélt. A világvége, amit ő vizionált, sokkal inkább egy spirituális átmenet, egyfajta égi „társadalmi újratervezés”.
A jelenlegi hatalmi struktúrák – politikai, vallási, gazdasági – szerinte összeomlanak, hogy helyet adjanak Krisztus ezeréves uralmának. Isten rebootolja a rendszert, ha úgy tetszik.
És ez már önmagában provokatív gondolat. Mert Newton, akit a modern tudomány egyik legfényesebb csillagaként tartunk számon, titokban ezoterikus-misztikus próféta is volt.
Több ezer (!) kézirat maradt utána, melyekben bibliai számokat analizált, apokaliptikus szimbólumokat fejtett, és megpróbálta a vallásos szövegeket történelmi időrendbe állítani.
A legtöbb munkája csak jóval halála után került napvilágra, mert maga is tudta: ez akkoriban eretnekségszagú mutatvány.
És mégis: Newton nem egy önjelölt messiás volt, nem a sarokban táblát lóbáló „The end is near!” figura. Amit ő csinált, az gondolati kísérlet volt – intellektuális vállalkozás, mely a logika és a hit határmezsgyéjén egyensúlyoz.
A különbség közte és az ezoterikus őrültek között? Ő nem igényelte, hogy higgyünk benne. Nem kérte, hogy kövessük. Egyszerűen csak azt mondta: „Nézzétek, ez jött ki a képletből. Csináljatok vele, amit akartok.”
És mit csinál vele a világ? Zömében semmit. A modern ember többnyire nevetgél az efféle jóslatokon, és teljes meggyőződéssel rendeli meg az új iPhone-t, mintha 2060 biztosan jönne. Pedig ha Newtonnak mégis igaza volt – és miért ne lehetne? –, akkor épp egy történelmi kifutópályán csúszunk a kozmikus átrendeződés felé.
A kérdés persze nem az, hogy jön-e a világvége 2060-ban. Hanem az: mit tekintünk világnak? A társadalmunkat? A gazdasági rendszerünket? A hatalmi viszonyokat?
Ha így van, nos, ezek összeomlása egyáltalán nem tűnik lehetetlennek – sőt, néha már most úgy tűnik, benne vagyunk.
És akkor mit kezdjünk Newton számításaival? Vegyük komolyan? Vagy csak integetve nézzük, ahogy egy újabb világvége-dátum suhan el a naptárban?
Egy biztos: Newton világa nem csak a gravitációról szólt.
Hanem arról is, hogy a tudás és a hit nem feltétlenül ellenségek, hanem talán ugyanannak az igazságnak a két arca. És talán épp az lenne a legnagyobb vég, ha ezt örökre elfelejtenénk.