Gyakorlatilag hanghullámokkal képesek lebegtetni a több tonnás köveket, itt a leírás, a pontos menete, hogyan csinálják! Valaki kipróbálta már?
A német Theodore Illion azon kevés európai utazók egyike, aki 1934-ben eljutott Tibetbe.
Beutazta az egész országot miközben rengeteg érdekes dolgot halott az ott élőktől.
Miután visszatért Németországba, kalandjait könyv formájában adta közre.
Ebből kiderül, hogy Illion is a rejtélyek, titkok rajongója volt, de emellett egészségesen szkeptikus is.
@roxyblazeahivatalos Orbán Viktor rajza: kiszúrtam rajta valamit amiről senki sem beszél! 😂#orbánrajz #vicces #humoros #magyartiktok #magyarmémek #aicontent #roxyblaze #digitálisinfluenszer #orbánviktor #orbanviktor #közélet #roxyblaze #magyarvalóság #rajz ♬ eredeti hang – Roxy Blaze - Roxy Blaze
Az általa írt könyv legfrissebb kiadásának illusztrációi között található két igen érdekes rajz.
Ezeket valójában egy svéd orvos leírása alapján készítette, aki szintén járt Tibetben és szemtanúja volt a képeken leírt szertartásnak.
A diagramok egyikén különös helyzetben álló embercsoport látható, akik között egy szerzetes alakja vehető ki, aki egy hatalmas, fakeretre függesztett dobot ver.
A második diagram az első leegyszerűsített változata, de ezen egy kőtömb röppályája is látható, amint felemelkedik a sziklára.
A képek magyarázata szerint az ábrázolás tibeti szerzeteseket ábrázol, akik a dobolás révén akusztikus levitációs módszert alkalmaznak, hogy köveket emeljenek a magasba.
A leírás szerint 13 dobot és 6 kürtöt helyeztek el egy 90 fokos íven egy tál alakú kő körül, melyben előzőleg egy 1,5m x1m x 1m méretű követ helyeztek el.
Minden egyes hangszer mögött 8-10 szerzetes sorakozott fel egyvonalban .
A körív közepén három szerzetes állt dobokkal. A középsőnek még egy kisebb dob lógott a nyakában is.
A többi dobot fakeretre függesztették fel. A nagyobb dobokat tartó szerzetesek mellett 3 méteres trombitákkal egyensúlyozó szerzetesek következtek. Utánuk pedig ismét keretre függesztett dobokkal felszerelt szerzetes sorakozott fel.
Kezdetben lassú ritmusban játszottak, majd az ütem egyre erősödött, gyorsult, egészen addig, amíg a hang folyamatosnak nem hallatszott.
3-4 percig semmi sem történt, ám ezután a tál közepén fekvő kő megingott, majd ahogy a szerzetesek egyre magasabbra emelték hangszereiket, a kő is egyre magasabbra emelkedett, mintha láthatatlan kezek emelték volna fel!
A hang végig változatlan maradt, egészen addig, míg a kő el nem érte a kívánt magasságot, ekkor a hang hirtelen abbamaradt, a kő pedig a „helyére” huppant. Óránként 5-6 kőtömböt tudtak így a helyükre emelni.
Bizonyos, hogy ebben a „rituáléban” fontos volt az emberek és a hangszerek geometrikus elhelyezkedése és száma, valamint a dobok mérete, anyaga és az általuk kibocsátott hang intenzitása és magassága.
Ennek a „technológiának” a használata valójában nem valami misztikus dolog.
A fenti történetek mind azt bizonyítják, hogy az ősi építők olyannyira harmóniában éltek az őket körülvevő természettel, hogy ismerték az anyag és a tér valódi szerkezetét, egészen pontos ismerettel rendelkeztek az energiákról, így azokat használni is tudták.
Maga a technológia nem veszett el, csak ahogyan az ember kezdett egyre jobban eltávolodni a természettől, ahogy fokozatosan átalakult a gondolkodásunk, mondhatni egyre materiálisabb lett, egyszerűen nem emlékszünk ezekre a dolgokra, nem tudjuk „előhívni” ezt a tudást.