KÖTELEZŐ MINDENKINEK, aki szeretné megérteni, miért robog a végső pusztulás felé a világunk! Az ókori írások szerint az emberiség szerint három, a sémita hagyományok és a Biblia szerint egy kataklizmát élt túl.
A X. világkornak a Vízözön vetett véget. Jelenleg a tizenegyedik világkort éljük, s újra a pusztulás, az önpusztítás küszöbén állunk.
A teremtés után bíztatóan indult a földi élet. A kivergő-kavargó csodalényekkel teli világot a bölcsesség és a tenger istenének küldötte, a haltestű, emberfejű, emberlábú, emberi hangon beszélő Óannész szabályozta meg. A csodalényeket visszaparancsolta a vízbe, az erdők mélyére, a föld gyomrába. Az emberi lényeket megtanította, miként legyenek emberek. Átadta az írásjelek és a tudományok ismeretét.
Megtanította, hogyan építsenek városokat és népesítsék be. Hogyan műveljék a földet, takarítsák be a termést. Megmutatott mindent, ami az emberi élet szelídítéséhez szükségeltetett. Napnyugtakor visszatért a tengerbe, és másnap újra megjelent. 40 sarig, vagyis 144 ezer mai földi évig maradt az emberek között.
Az IV. világkorban egy, a VI.-ban négy és a VII-ben újra egy halember, Odakon emelkedett ki a tengerből, hogy tanítsa az embereket, mélyítse az ismereteiket, s átadja az uralkodónak „az ég és föld felvigyázójától kapott titkos tudományt. Ő volt az utolsó, utána nem jött senki.
A következő három világkorban az ember magára maradt, egyedül kellett boldogulnia. El is végezte, amit lehetett. Pusztulásba sodorta önmagát.
A Biblia így folytatja: „látá az Úr, hogy megsokasult az ember gonoszsága a földön…, hogy szíve gondolatának minden alkotása szüntelen csak gonosz.”
Mit követhetett el az emberiség, hogy „az Úristen megelégelte… gonoszságát; s elhatározta, minden lakójával egyetemben elpusztítja a földet?”[6] Tanítók híján az ember a saját feje után ment. Bizonyára nem tartotta be az örökérvényű isteni törvényeket; megbűnhődött érte.
A Biblia azt sugallja: Isten ellen való vétek, hogy „Isten fiai bémenének az emberek lányaihoz, és azok gyermekeket szülének nekik…”
Az így fogant gyermekekből lettek „ama hatalmasok, kik eleitől fogva híres-neves emberek voltak.” Ez lenne égbekiáltó vétek, hiszen akkor Istenre is rá lehetne fogni, hogy rasszista!?
Mózes I. könyve szemérmesen elhallgatja az emberek vétkeit, pedig ezért szakadt rájuk a Vízözön. Ám az ember nem változott. Ember maradt, gyarlóságaival, hibáival, vétkeivel egyetemben. Majd jött Mózes a valláserkölcsi élet kőtáblára írt örökérvényű, törvényeivel, a Tízparancsolattal.
Akár Isten, akár ember (Mózes) szövegezte, tudta, hogy az „emberiség” magateremtette erkölcsi fertőben élt és él. A törvények mindig elkésnek. Előbb a bűnök, utána törvények. Akkor próbálnak fegyelmezni, amikor az ember istenadta erkölcsi érzéke csődöt mondott.
Az emberiség mai vezéralakjai, kijátszván a mózesi törvényeket, a sajátjaikat érvényesítik. Istenként viselkednek. A törvények vak betartására nevelt balga emberiség birkaként követi őket, annak ellenére, hogy érzi, tudja, a vesztébe rohan.
Néhányszor már elpusztult a földi élet. Vajon a mai emberiségre is lesújt Isten haragja? Minden bizonnyal.
A mérhetetlenül gazdag, cinikus, kormányokat, törvényhozókat fondorlatosan irányítók tucatnyian vannak. Szerzett, lopott, kicsalt befolyásukkal talpuk alá kényszerítettek az emberiséget. Istent játszanak, de sátánná váltak. Idő kérdése, mikorra ér be a mesterkedésük, s pusztul el az emberiség javarésze!
Nem tudatosult bennük, hogy „egyedül születünk, egyedül halunk meg, s ami közte van, az csak hangulat”, E hangulatot, vagyis az emberi életet, a csendes nyugalmat, tevékeny életet, szeretetet, és az emberi kapcsolatokat tették/teszik tönkre.
Ez ördögi zenekar karmesterei a virtuális örök életüket megteremtendő, beletaposnak a természet rendjébe. Ha keresztények, megfeledkeztek a gyermekként beszajkózott Tízparancsolatról, a többiek meg tudják. Pedig Isten és a természet visszaüt!
A mai ember nem Istent tiszteli, imádja, szolgálja, hanem a mammont, a pénzt, a vagyont. Gyűjt, harácsol, pedig semmit nem visz magával a túlvilágra.
Ha kell, ha nem Istent szólongatja. Káromolja, ha bajban van, esedezik, ha szeretne valamit, a jó sorát sem igen köszöni meg. Manapság a szóvirágos káromkodásokból Isten neve kikopott, helyébe léptek a különféle testrészek. Gondolatszegény világunkban a káromkodás helyettesíti az értelmes, szabatos, magyaros beszédet.
Istenigazából senki nem szenteli meg az Úr napját. Vasárnap el-elmennek Isten házába, de hazafelé betérnek a nyitvatartó üzletekbe. Túlóráznak, dolgoznak. Munka itt, munka ott, munka mindenütt, hogy bepótolják az otthoni hétköznapi mulasztásokat. Az evésre igen, de Istenre, békés elmélkedésre nem marad idejük.
Úgy tűnik, az emberiség rábízta magát ezen, az önös érdek, vagy egyszerűen a hiúság vezérelte tucatnyi vezérürüre, akik Istennek képzelve magukat mostanság próbálják betörni az embereket és a természetet.
Ez őrületet irányító csúcs-manipulátorok, ha ismernék a világok pusztulásáról, az előző vízözönről szóló ókori írásokat, rádöbbennének, ami most történik, néhányszor már megtörtént. Minden mulandó. Ők is, és az emberalkotta mesterséges intelligenciájuk is.
Az emberiségnek esélye van, arra, hogy szörnyű, mindent elsöprő természeti katasztrófában pusztuljon el.
Jó esetben néhány embercsoportnak talán megadatik a túlélés. Vajon Noéként a Bill-Gates félék lesznek a túlélők? Ök, akik rákényszerítették az emberiséget a visszafordíthatatlan útra!? Aligha. Az ördögöket Isten nem menti, hanem ki-, el-, letaszítja.
Az előző világkorok csodás, a miénket messze túlszárnyaló műveltségeiről tanúskodik a föld. Egyre-másra kidobja magából a hihetetlen műszaki fejlettségről árulkodó tárgyakat, épületeket, emberi maradványokat stb. Minden a föld mélyére, a tenger fenekére, óriáshegyek gyomrába került, mert a korabeli emberiséget is a hatalmába kerítette a mérhetetlen feltörekvő vágy, hogy istenként teremtsen és pusztítson. Isten közbeszólt, és velük együtt elpusztította teremtett világukat.
Az előző világkorok műveltségeit szél-, tűz-, vízözön pusztította el. Most a föld következik. Megrázza magát, és lesöpri hátáról a bűnös emberiséget. Nem válogat…