Közösségi oldalán fakadt ki a Sziget Fesztivál cégvezetője: nem csak az egyre reménytelenebb helyzet, de az emberek hozzáállása is elszomorítja.
A járvány egyre kilátástalanabb helyzetbe sodorja azokat, akik a vendéglátás, illetve a kultúra területén dolgoznak. A hosszú leállás komplett szektorokat tesz tönkre, és még mindig nem tudni, mikor térhet vissza az élet a régi kerékvágásba.
Úgy tűnik, ha van is némi segítség, az nem elegendő ahhoz, hogy az érintettek közül mindenki gond nélkül átvészelje ezt a kemény, munka és bevétel nélküli időszakot. Mindez – érthető okokból – nemcsak az anyagi veszteségek miatt nehéz, de lelkileg is megviseli azokat, akik elveszítették a megélhetésüket, amire sok esetben egy élet munkája épült.
Az ember azt gondolná, ha a bajban összefog egy ország, bármin túl lehet jutni. Ám úgy tűnik, az empátia, a szolidaritás, az egymással törődés már csak nyomokban tapasztalható.
Kádár Tamás, a Sziget Fesztivál cégvezetője a Facebook-oldalán írt a jelenlegi, egyre inkább reménytelennek tűnő helyzetről, amelynek kapcsán számára az a legszomorúbb, hogy a kommentek alapján úgy tűnik, az emberek nem értik, hogy komplett iparágak összeomlása valójában mit is jelent.
„Sajnos, mostanában egyre elkövetem azt a hibát, hogy kommenteket olvasok egy-egy cikk vagy poszt alatt, és döbbenten látom, hogy ha valaki felemeli a hangját a saját szakmája mellett, akkor azonnal jön a shitstorm, hogy ‘ő csak ne panaszkodjon, korábban mennyit keresett már’ vagy ‘most mit sír? másnak még rosszabb!’, esetleg ‘az nem is rendes munka, menjen el gyárba dolgozni, majd megtanulja’, stb… Mióta létezik ez a nyomor-rendőrség?!
A COVID-válság mostanra komplett iparágakat, és így a benne dolgozókat tett tönkre Magyarországon.
Nem a vírus maga, hanem az érintett szektorok, és a benne dolgozók megsegítésének az elmaradása.
De a jelek szerint a válság tönkre tett még valamit: a szolidaritást, az empátiát, az egymással törődést, a belátást. Nem háború van, hanem egy világjárvány, tehát nem harcolni kell valakik ellen (tudjukkik), hanem életeket menteni, segíteni, támogatni.
Nem kell nagyon túlgondolni a dolgot: ha valaki kevesebbet keres, mint 2019-ben, még mindig jobb, mint ha semennyit sem. Megtanultuk a saját bőrünkön, hogy szavak és kampányok nem mentenek meg munkahelyeket, egzisztenciákat, családokat.
A fesztiválszervezők 700 milliós keretéből összesen 220 milliót kap meg 27 fesztivál, hátha az kompenzálja a zeneipar 2019-es 45 milliárdos jegybevételét. A vendéglátósok nem kapják meg azt a pénzt sem, ami jár nekik, a tanárok nem tesztelnek, hogy ne kelljen táppénzre menni, mert az vagy jön, vagy nem. De a kommentelő csak nyomja: ‘menjenek el kapálni’. Amíg ez a vox populi, addig a kormány joggal gondolhatja, hogy minek segítsen, hisz szavazatot nem veszít. Amíg lesznek olyanok, akik a direkt ‘támogatásokat’ élvezik (Laposa, Hunguest, Ákos, raktárkoncert, stb.), addig el lehet mondani, hogy ‘ez a szakma már milliárdokat kapott, mit sírnak?’.
Ma 40 fővel kevesebben dolgozunk a cégünknél, mint egy éve. Nem sikerült megmenteni a munkahelyek 2/3-át. Ez nem csak az érintetteket és engem kellene, hogy elkeserítsen és frusztráljon…
Tavaly áprilisban kértük először az MTÜ támogatását. Azóta írtunk leveleket, telefonáltunk, hatástanulmányt csináltattunk, érveltünk, szakmai szervezeteket menedzseltünk, sajtóközleményt adtunk ki… minden hangszeren játszottunk. De semmi.
Az újraindulást persze mindenki ‘elvárja’ tőlünk, hiszen Sopron, a Balaton, Budapest számít a sokszázezer vendégre, a bevételre, amit hoznak, az állam az adóbevételre, a járulékokra. Ha nem idén, akkor majd jövőre. ‘Addig oldjátok meg valahogy!’
Sajnos mostanában egyre elkövetem azt a hibát, hogy kommenteket olvasok egy-egy cikk vagy poszt alatt, és döbbenten…
Közzétette: Tamas Kadar – 2021. január 28., csütörtök
A vendéglátósoknak elegük lett. Szerintem sok zenésznek, színésznek, művésznek, rendezvényszervezőnek, technikusnak, fesztiválszervezőnek is elege van. Nem lehet komplett szakmákat hagyni összeomlani, mert a romok alól már értelmetlen lesz ‘szemezgetni’.
A kommentelőknek is jelzem, hogy ha majd mind elmegyünk kapálni, akkor nem lesz buli, zene és tánc, nem lesz kultúra, nem lesz milyen jegyet beragasztani az autóalkatrészgyári brigádnaplóba.
A kormányzatnak végre valódi segítséget kell nyújtania a kultúrának, a vendéglátásnak és minden olyan szereplőnek, akik ténylegesen leálltak, bezártak, komplett elestek a bevételeiktől, annak a közös célnak alárendelve magukat, hogy életeket mentsenek.
Nem a kormánnyal háborúztak, hanem összefogtak egy vírus ellen. Eddig. Akinek kiesik a teljes bevétele, nem fog járulékcsökkentésen fennmaradni.
Akinek a semmiből kellene fizetnie a rezsit, annak nem vigasz, hogy majd egyszer-talán-valamikor-elsőként kinyithat.
Egy normális és valós állami segítség kell, jelen pillanatban teljesen érdektelen, hogy ez népszerű-e a komment-trollok körében vagy sem.”