Dr. Gloria Polo Ortiz kolumbiai orvosnő azt állította, hogy 1995-ben bekövetkezett végzetes balesetét követően a klinikai halál állapotában a lelke a pokolban járt, egy teljesen másik dimenzióban.
Részletes vallomást is tett, és mint szakember, kijelentette: bár maga sem hitt korábban a túlvilág és a pokol létében, bebizonyosodott számára, hogy nem is tévedhetett volna nagyobbat.
„Először még volt egy kis világosság.
Olyan látvány fogadott, mint egy lép, és olyan nyüzsgés volt benne, mint egy méhkaptárban.
Olyan sok ember volt itt, öregek, férfiak és nők, hangosan kiabáltak, durván, vad sörénnyel csikorgatták a fogaikat.
Egyre lejjebb húztak a földbe, megállás nélkül mozgattak lefelé, hiába próbálkoztam mindig kijutni. Egyre kevesebb lett a fény, egyre sötétebb lett körülöttem.
Addig csúsztam ebben az alagútban, míg teljesen sötét nem lett. Tehetetlen voltam.
Olyan sötétségbe merültem, amilyen a földön nincs, emberi szavakkal nem lehet azt leírni. Fölül teljesen világos volt, lejjebb pedig egyre sötétebb.
El tudják képzelni, milyen öröm ért, amikor a fényben megláttam anyámat? Ő egészen világos volt. Már évekkel ezelőtt meghalt.
Egyszerre megértettem, hogy ezek a fehér köntösök, amilyennel anyám mint a nap fel volt öltöztetve, azok mind a szentmisék voltak, melyeken részt vett földi életében.
Nem volt lehetőségem anyámhoz menni és nála maradni.
Védtelenül merültem bele ebbe a sötétségbe, amelyhez nincs hasonló. A föld legsötétebb éjszakája is déli világosság ehhez képest.
De ott a sötétség szörnyű fájdalmat, horrort, szégyent okoz. Minden rettenetesen bűzlik. Egyre több ijesztő figurát és lényt lehetett látni úgy elcsúfítva, hogy el se tudjuk képzelni.
A bűnök, kedves testvéreim, nyomokat hagynak a lelkünkben.
Ezek a nyomok megbélyegzik a lelkünket, mint sebek, égési hólyagok és formátlan lyukak.
A legszörnyűbb felfedezés az volt számomra, hogy a borzalmas bűz belőlem árad. Mennyi pénzt adtam ki életemben illatszerekre, légfrissítőkre, mert gyűlöltem a kellemetlen szagokat.
Megállapítottam, hogy a sok szörnyű bűnöm nem a lelkemen kívül volt, hanem a belsőmben, a lelkemben és onnan árasztotta a kibírhatatlan bűzt.
Mindjárt láttam egy démont, egy csúnya bestiát, aki az én bűneim bélyegét viselte. Ahogy anyám az Úr fényes ruhájába volt öltöztetve, úgy engem fekete szemeteszsákba öltöztetett a bestia, aki maga volt az ördög …„