“Megkérdeztem: a fény az Isten? Azt válaszolták, nem, a fény nem Isten. A fény akkor van, amikor Isten lélegzik. És akkor azt gondoltam, nahát, Isten leheletében állok.”
A halálközeli élményekkel kapcsolatban talán az egyik leglebilincselőbb történet mégis egy fiatal édesanyáról szól, Pam Reynoldsról, akinek az agyában súlyos értágulatot találtak, méghozzá az agyalapnál, amihez rendkívül nehéz és veszélyes a hozzáférés.
Miután Pam már mozogni és beszélni is alig tudott, vállalta a kockázatos műtétet.
Egy teljes órán át tartották a klinikai halál állapotában, sőt, ennél tovább is mentek.
Az volt a cél, hogy az agy egy órára felfüggessze a működését, semmilyen idegi tevékenység ne történjen.
Pam szemeit letapasztották, mindkét fülét bedugaszolták, a dugaszokból olyan vezetékek lógtak, amelyek segítségével folyamatosan mérték az agyi aktivitást.
Tehát nemcsak az agyi tevékenységet függesztették fel, hanem minden érzékszervi észlelés is lehetetlen volt számára.
„Az első dolog, amire emlékszem, egy rendkívül kellemetlen hang. Olyan, amilyet a fogorvosnál hallunk.
Aztán éreztem valami csengésfélét a fejem tetejénél. És akkor hirtelen kiszálltam a testemből a fejtetőmön keresztül. Lenéztem, és láttam a testem, de egyáltalán nem zavart.
Úgy láttam az eseményeket, mintha körülbelül az orvos vállán ücsörögtem volna. Láttam az eszközöket, azt is, honnan veszik elő őket. Hallottam a ’fűrész’ szót, de nem emlékeztetett fűrészre, amit láttam, inkább az elektromos fogkefémre. A doboz meg apám szerszámosládájára…
Aztán éreztem egy jelenlétet, megfordultam, hogy lássam. Kis fényes pontot pillantottam meg. Éreztem, hogy húz magához. Keresztülmentem a sötéten a fény irányába.
A túloldalon különböző alakokat láttam, és hallottam, hogy a nagymamám szólít. Megismertem a hangját, és azonnal odamentem hozzá…
Csodálatosan éreztem magam. Rengeteg másik alakot is láttam, akiket nem ismertem.
„Megkérdeztem: a fény az Isten? Azt válaszolták, nem, a fény nem Isten. A fény akkor van, amikor Isten lélegzik. És akkor azt gondoltam, nahát, Isten leheletében állok.”
-emlékezett vissza Pam.
“Egyszer csak azt éreztem, vissza kell mennem. Magam hozhattam meg ezt a döntést.
Elhunyt nagybátyám kísért vissza.
Kicsit győzködnie kellett, mert láttam, mi történik a testemmel, tudtam, hogy ez fájdalmas, és nem volt kedvem visszamenni.”
A története felett a mai napig vitáznak a tudósok, akik lényegében nem tudják megmagyarázni a nő által átélteket, látottakat.
Szerintetek létezhet túlvilág?
Van odaát valami, amit ma még nem tudunk kézzelfoghatóan mérni, bizonyítani?