Döbbenetes. Végünk?
A tudósok szerint a Föld történetének új korszakába léptünk valamikor az 1950-es években, az antropocén korszakba.
Történik mindez azért, mert az emberiség a Föld geológiájára, légkörére és élővilágára már olyan szintű hatással van – annak pozitív és negatív értelmében is –, hogy új időszakot kezdtünk el.
Ugyanakkor, felmerül a kérdés, hogy ha az ember, aki mindenbe beleavatkozik, egyszer csak kikerülne ebből a képletből, hogyan változna meg az a környezet, amit ma ismerünk.
Megdöbbentő adat, de a Földön valaha létezett fajok jóval több mint 90 százaléka kihalt.
Vajon mi történne, ha egy nap az emberek is erre a sorsra jutnának? Bár ez a forgatókönyv hihetetlennek tűnik, a történelem során többször is előfordult, hogy egy-egy járvány majdnem kipusztította az emberiséget.
Gondoljunk csak a 14. században a pestisjárványra, amely világszerte pusztított, és Európa lakosságának közel 70 százalékát megölte, vagy az 1900-as évek elején kitörő influenzára, amely világszerte 75 millió áldozatot szedett.
A 2007-ben megjelent A világ nélkülünk című könyv szerzője, Alan Weisman szerint, ami nem semmisül meg, azt idővel betemeti a homok és a föld.
Az emberiségből elég hamar csak egy vékony műanyagréteg, radioaktív izotópok és csirkecsontok maradnának.
„Ennek bizonyítékaként megvizsgálhatjuk a bolygó azon területeit, amelyeket kénytelenek voltunk elhagyni. Ilyen például 1986 óta a csernobili atomkatasztrófa több kilométeres környezete.
A Natural Environment Research Council által finanszírozott 2015-ös tanulmány »bőséges vadállományt« talált a zónában, ami arra utal, hogy az emberek sokkal nagyobb veszélyt jelentenek a helyi növény- és állatvilágra, mint a 30 éves krónikus sugárterhelés.
Még ha holnap mindannyian eltűnnénk is, az általunk a légkörbe pumpált üvegházhatású gázoknak több tízezer évbe telik, hogy visszatérjenek az iparosodás előtti szintre.
Egyes tudósok úgy vélik: már túljutottunk olyan döntő fordulópontokon – különösen a sarki régiókban –, hogy már akkor is felgyorsul az éghajlatváltozás, ha soha többé nem bocsátunk ki szén-dioxid-molekulát.”
Az, hogy a természet milyen gyorsan foglalja vissza az ember által alakított környezetet, nagymértékben függ az adott terület éghajlatától.
A Közel-Kelet sivatagaiban még mindig láthatók több ezer évvel ezelőtti romok. Ugyanakkor, 1542-ben, amikor az európaiak először léptek a brazil esőerdők területére, városokat, utakat és termőföldeket találtak a nagyobb folyók partján.
Ám miután a felfedezők olyan – eddig ismeretlen – betegségekkel fertőzték meg az őslakosokat, amelyek megtizedelték őket, a dzsungel nagyon gyorsan visszafoglalta azokat a területeket, ahol korábban virágzó kultúra létezett.
Az is valószínű, hogy az emberiség kihalása után azok az állat- és növényfajok szenvednének a leginkább, amelyek szoros kapcsolatban vannak az emberrel.
AZ ÁLLATÁLLOMÁNY, PÉLDÁUL A TEHENEK, SERTÉSEK ÉS CSIRKÉK MAGUKRA MARADNÁNAK, TÖBB MINT 1,5 MILLIÁRD TEHÉN, EGYMILLIÁRD SERTÉS ÉS 20 MILLIÁRD CSIRKE VÁLNA KÖNNYŰ PRÉDÁJÁVÁ A VADON ÉLŐ HÚSEVŐKNEK.
A macskák viszont sokkal könnyebben alkalmazkodnának az ember nélküli világhoz, mint a kutyák. Ugyanakkor olyan haladó vadászokkal kellene versenyezniük, mint a rókák, farkasok, leopárdok, oroszlánok és tigrisek. Ám néhány száz év elteltével a tevék Ausztráliában, a huskyk Indiában, az oroszlánok pedig az Egyesült Államokban tűnhetnének fel. Azok a növények, amelyek permetezést és műtrágyázást igényelnek, hamar kipusztulnának, ugyanakkor széles körben megjelennének azok az ősi növényfajok, amelyek ellenállóbbak.
Alan Weisman szerint a rovarok igazi nyertesei lehetnének annak, ha az ember eltűnne a bolygóról.
„A rovarok mozgékonyak, gyorsan szaporodnak, és szinte minden környezetben meg tudnak élni. Gyorsabban mutálódnak, mint bármi más a Földön, kivéve talán a mikrobákat. Ám jelenleg az ember aktívan próbálja őket elnyomni.”
Azok az állatok pedig, akik rovarokat esznek, szintén elszaporodnak, hiszen bőven lesz számukra táplálék, ilyenek például a rágcsálók, a madarak, a hüllők vagy éppen a pókfélék.