“Hosszú évekig tartó apai abúzust szenvedtek el, és életüket az vette el, akihez a megélt borzalmak ellenére is ragaszkodtak: édesapjuk…”
Ismeretes, L. Tamás brutálisan lemészárolta a nála, a Pest megyei Aszódon lévő 14 és 16 éves lányát, majd Adácsig autózott, ahol egy vonatnak ugrott.
Az öngyilkosságot túlélte, azóta letartóztatták és az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetben vizsgálják az elmeállapotát.
L. Tamás és felesége elváltak, a gyerekek az édesanyával együtt éltek a Heves megyei Vámosgyörkön.
Azon a tragikus hétvégén, szombaton vitte el láthatásra magához a lányokat, és a vizsgálat megállapítása szerint még azon az estén megölte őket, majd visszatérve Heves megyébe öngyilkosságot kísérelt meg.
Az anyuka nyílt levele a tragédia margójára:
“2019 elejétől egész a gyilkosságig, 2022. májusig egyre fokozódó, teljesen kiszámíthatatlan kontroll alatt tartott minket, kihasználva, hogy évekig késlekedett a bíróság rendezni a szülői láthatást.
A válás és gyermekelhelyezési per a gyilkosság után, 2022. júniusában lett végleges: gyermekeim már nem élhették meg!
Továbbá rendszeresek voltak a férjem részéről a kiszámíthatatlan látogatások, akár éjjel, hajnalban is, csak átmászott a magas kerítésen, reggelre ott volt az ajtónk előtt…. Így mentem dolgozni, a lányok pedig iskolába, látva a veszekedéseket…
A férjem teljesen tudatosan, kiszámítottan, sorozatosan a teljes kikészítésemet és kivéreztetésemet készítette elő: rendszeresen rendőrt kellett hívjak, amikor tehette, pereket indított ellenem, Timit kiválasztotta magának, és iskoláztatási pert kezdeményezett, ami évekig húzódott. Majd a Munkaügyi Bíróság végül elutasította.
Minden hivatalos utat bejártam: rendőrség ,gyámhivatal, családvédelem, bíróság.
Nappal dolgoztam, majd főztem, tanultam a lányokkal, éjjel peres iratokat, fellebbezéseket fogalmaztam. Birtokvédelemért folyamodtam, sikertelenül. Kétszer indítottam férjem ellen távoltartást, a másodiknál az Egri Törvényszéken hiába fellebbeztem, elutasítottak: miszerint a lányaim nincsenek veszélyeztetve, nem indokolt a kérelmem…
Férjem mindvégig, éveken át eljátszotta az elhagyott, gondoskodó apukát, amit nagyon sokan elhittek neki, és volt aki támogatta is… Míg nekem minden lehető helyen a rosszhíremet keltette. A legszörnyűbb az volt, amikor engem a gyerekeim, ismerőseim előtt gyilkosnak állított be! Engem hibáztatott édesanyja haláláért, aki otthon, alvás közben szívelégtelenségben halt meg, ha jól tudom, miután már régóta erős gyógyszereket szedett. Férjem mindezt elmenekülésem után, 16 évnyi házasságot követően leírta nekem, hogy mindvégig emiatt gyűlölt engem…
A lányok elejtett mondataiból láttam, egyre furcsábban viselkedik velük, ugyanakkor semmi olyat nem tett vagy mondott nyíltan, ami ellene felhasználható lett volna. A lányoknak olyanokat mondott, hogy felköti magát, hogy őneki nincsenek lányai, a gyerekek csak vendégek nála! Ezt is jeleztem a hatóságoknál! A lányok elmondták hogy apai láthatáson kizárólag bűnügyi , gyilkosságos filmeket néznek. Illetve minden láthatáson elhagyatott katonai objektumokba, kihalt pszichiátriára, erdőben fákkal benőtt orosz laktanyákba vitte a lányokat, amikről ők képeket is készítettek. Megdöbbentem, jeleztem a férjemnek, hogy ezt nem engedem, és a hatóságoknak is elmondtam, féltem a lányokat, majd erre a férjem más programokat csinált.
Néhány hónappal a gyilkosság előtt egyszer egy apai szerdai láthatáson Juli lányom és a férjem az autójában a házam előtt beszélgettek, Juli inkább az iskolájáról, jegyeiről mesélt.
Apja hirtelen másra terelte a szót, és kijelentette: „Most már tudom, mi az életem célja. Néha kezünkbe kell venni az igazságszolgáltatást…” Illetve egy előre megrendezett balesetnek álcázott gyilkosságról beszélt. Juli mindezt nekem közvetlenül a beszélgetés után azonnal részletesen elmondta, miközben látszott rajta a félelem és a döbbenet. Erre azt mondtam Julinak: „Apa meg akar engem ölni!
2022 május 20-án, pénteken a végzés értelmében Timiért jött a férjem a házamhoz, Juli pedig a kollégiumból ment vonattal az apjához. Nagyon készültem, takarítottam, főztem, mert Juli névnapja volt.
Május 22. vasárnap este 17:00 órakor kellett volna hazahoznia őket a házamhoz.
Egyre idegesebb lettem, azt hittem csak dugóba kerültek, vagy balesetük történt, vagy először a férjem Julit a kollégiumba vitte…
Hívtam őket, sikertelenül. Majd hívtam a közeli rendőrkapitányságot. Elmondtam, hogy aznap a bírói végzés értelmében haza kellett volna hoznia a férjemnek a lányaimat, de még nem jöttek, aggódom. Kértem, hogy segítsenek, de ehelyett vitatkozott velem.
Akkor kértem kapcsoljanak olyat, akivel normálisan tudok beszélni, erre csend, vártam, majd letettem a telefont. Vasárnap este több kapitányságot próbáltam elérni, sajnos sikertelenül… Majd a kollégiumot hívtam, tanárokkal beszéltem.
Másnap reggel telefonon végre elértem az Aszódi Rendőrséget, akik közölték, kimennek a lakáshoz. Majd később azt mondták, kimentek, és nincsenek ott. Nem is sejtettem, hogy be sem mentek a lakásba! Aznap hétfőn még bejelentést tettem a lányok eltűnéséről a Hevesi Kapitányságon, részletesen, akkor azt hittem, innentől keresni kezdik őket.
A Gyöngyösi Kapitányság csak kedden hívott, az ügyintéző tájékozatlannak tűnt, és minden könyörgésem dacára másnapra adott időpontot. Hivatkoztam a végzésre, illetve, hogy szerintem veszélyben vannak.
Erre azt mondta nekem a telefonban, hogy a gyerekek nincsenek veszélyben , mert az apjukkal vannak. Majd beleőrültem a keresésbe: Facebookon kerestettem a lányokat, még külföldön is, magánnyomozót fogadtam. Akkor azt éreztem, hogy valahol bezárva tartja őket, láttam magam előtt, hogy rabok.
Ebben igazam volt, de nem gondoltam, hogy az aszódi lakásban! A magán nyomozónak azt mondtam, hogy keressen fel minden elhagyatott helyet, ahol eddig voltak, meg is tette.
Szerdán a Gyöngyösi kapitányságon bejelentést tettem, minderre, a körülményekre, arra, ahogy ez megtörtént, nem akarok emlékezni! Látva, hogy a lányaimat még mindig nem keresik, az ügyészségre mentem, és bejelentést tettem az érthetetlen rendőri késlekedéssel kapcsolatosan. Csütörtökön késő este csengettek.
Sok ember, rendőrök, mentőautó állt a házam előtt. Majd egy rendőr ennyit mondott:
„Két női holttestet találtunk az aszódi ingatlanban.” Emlékszem, olyan volt, mintha nagyon mély vízben lebegnék, nem éreztem semmit, mindent csak tompán.
Hatalmas ütésért, engem is. Ez a kábaság, most egy év múltán lassan, lassan kezd tisztulni. Egyre világosodik, hogy soha többé nem jönnek haza a lányaim.”