Mit gondoltok? A fenti idézet egy közösségi média kommentből származik.
Egy fideszes üzente egy ellenzékinek.
Nem kellene ennyire mélyre süllyednünk, a választások után is van Hétfő, továbbra is együtt élünk ebben az országban, akárki is ül a piramis tetején…
Néhányan lemondóan arról elmélkedtek, hogyan “menekítik” ki nyugatra a gyerekeiket, vagy mennek hamarosan ők maguk is. Erre érkezett a válasz, amely teljes terjedelmében így szólt:
“De jó lenne, ha elmennének végre. Már nagyon tele van a hócipő a folyamatos fröcsögésükkel.
Ez az 1,8 millió ember nagyon nem hiányozna senkinek. Igazából csak egy gennyező seb ennek a kis országnak a testén. Sokkal könnyebben és jobban boldogulna nélkülük az ország.
Én még támogatnám is őket, pár repülőjegyet vennék, csak húzzanak el családostul.
Ez itt nem az ő országuk. Nagyon nem. Sőt, igazából hazátlanok, mert azt már elárulták az elvtársaikkal 1994-1998 majd 2002-2010-ig.”
Hazátlan.
Ezt a szót az elmúlt két napban több ellenzéki szavazó ismerősömtől is hallottam, és jócskán olvastam kommentekben is.
Egyébként nem magyar találmány, Romániában használatos a magyar kisebbségre, „bozgor”, ha mond ez még valakinek bármit is… bár a románok már egyszerűen csak „magyart” értenek alatta, de semmiképp sem barátságosan.
Talán nem szabad általánosítani, de a Fidesz újabb kétharmados győzelme után érzésem szerint az ellenzékiek nagyon nagy része érzi hazátlannak magát.
Nem csoda, hiszen számtalanszor el is mondták nekik, a fenti kommentelő is: “Ez nem a ti hazátok. Nem tartoztok a nemzethez. Gennyedző seb vagytok. Nem vagytok magyarok.”
Természetesen a kormánypárti szavazók is kaptak hideget-meleget, őket is bántották az ellenzékiek. Nagyon csúnyán. Ha másban nem is, abban talán egyetért az ország, hogy minden idők legocsmányabb, leggyűlölködőbb kampányán vagyunk túl. De a győztes narratíva akkor is ez: a “vesztes” kétmillió nem magyar. Tűnjön el a Föld színéről is.
Hogy ezek az emberek most mit éreznek, azt van aki látja, van, aki nem, és van, akit egyszerűen nem érdekel. De attól még létező érzések ezek. Sokk, reménytelenség, értetlenség, kiútkeresés, apátia. Megalázottság. Hazátlanság.
Ma, három évtizeddel a rendszerváltás után egyértelműnek tűnik: két Magyarország van.
Én a magam részéről – de természetesen ez szigorúan csak magánvélemény – úgy látom, hogy az egyik túlnyomó részt a menthetetlenül kádári Magyarország.
Forrás: SzeretlekMagyarország