Két dokumentum bizonyítja, hogy az Új Világrend keretében akarják az emberiséget rabigába hajtani…?
A Novus Ordo Seclorum megvalósítására törekvő pénzhatalom az elmúlt 200 év során már több olyan tervet készíttetett a szolgálatába szegődött szakértők segítségével, amelyekben körvonalazták az új világrend kialakítására és fenntartására vonatkozó legfontosabb stratégiai koncepciókat, s kidolgozták az új világrend fenntartásának a taktikai és technikai kérdéseit.
Ezúttal két ilyen dokumentumot ismertetünk.
Az első egy belső használatra készült, szigorúan bizalmas kézikönyv, amely az 1979 májusa dátumot viseli, s amelyet 1986. július 7-én a new yorki Council on Foreign Relations nevű, nagyhatalmú magánszervezet egyik korporációs tagjának, a Boing Aircraft Companynak alkalmazottja azon a használaton kívüli IBM-másológépben talált meg, amelyen ezt a másolatot készítették.
Ez a kézikönyv egy olyan tervet ismertet, amelyet beavatottak készítettek beavatottak számára a világ pszichológiai és gazdasági eszközökkel történő meghódításáról.
Ezt a terjedelmes dokumentumot Tom Young, a megtaláló, átadta Milton William Coopernek, aki BEHOLD A PALE HORSE (Figyelj a fakó lóra) című, az Egyesült Államokban megjelent könyvében ismertette a tartalmát, részletesen idézve az eredeti szövegből és megmagyarázva az összefüggéseket. (Mi az eredeti angol szöveg német fordítását használtuk M. W. Cooper könyvének német kiadásából, amely Die Apokaliptischen Reiter címmel 1996 májusában jelent meg a németországi Edition Pandora kiadónál. ISBN-száma: 3-89539-285-5) M. W. Cooper, aki hosszú időn át az amerikai haditengerészet hírszerző szolgálatánál töltött be bizalmi állást, könyvében megírja, hogy ebben az állásban volt alkalma olyan anyagokat tanulmányoznia, amelyekben ki volt fejtve, hogy ,,A csendes háború néma fegyverei” elnevezés azt a doktrínát jelöli, amelyet a Bilderberg Csoport Politikai Bizottsága 1954-ben tartott első ülésén fogadott el.
A Bilderberg Csoport vezetősége által még 1954-ben elfogadott szövegnek egy kópiája 1969-ben az Amerikai Haditengerészet Hírszerző-szolgálatának a birtokába került és ma is ott található.
A másik dokumentum egy 1966-ban napvilágra került tanulmány, amelyet a szakirodalomban Report from the Iron Mountain (Jelentés Iron Mountainból) címmel jelölnek.
A jelentés keletkezéséről sok vita folyt, de a dokumentum arra utal, hogy a Robert McNamara vezetése alatt álló Pentagon (az Egyesült Államok Védelmi Minisztériuma) rendelte meg a New York-államban lévő, s a Hudson folyó partján fekvő Crotonban található Hudson Institute-tól. Ez a kutatóintézet a crotoni Iron Mountain elnevezésű katonai bázison működik.
A Hudson Intézetet Herman Kahn alapította, aki korábban a Rand Corporation munkatársa volt, s ő volt az igazgatója is. Mind McNamara, mind Herman Kahn a new yorki Council on Foreign Relations (CFR) tagjai voltak.
A tanulmány önmaga által megjelölt célja az volt, hogy tudományos alapossággal feltárja azokat a módszereket, amelyekkel minden kritikus helyzetben fenntartható egy kormányzó elitnek a társadalom feletti uralma, s a társadalom stabilizálható.
Vagyis azokat a különböző módszereket és eszközöket analizálta, amellyel a kormányok hatalmon tudnak maradni, ellenőrizni tudják a polgárokat, és meg tudják előzni a lázadásokat.
A két dokumentum ismertetése előtt azonban ismerkedjünk meg röviden a világot ma a háttérből kormányzó, s a politika nem-nyilvános terében működő láthatatlan hatalommal, a nemzetközi pénzügyi közösséget tömörítő transznacionális pénzkartell szervezett magánhatalmával. Egyes tudós szerzők és politikusok előszeretettel nevezik ezt a hatalmat ,,véleményhatalomnak”, amelylyel a kormányoknak célszerű egyetérteniük, ha nem akarják elszenvedni a legkülönbözőbb pénzügyi, gazdasági és politikai szankciókat. (Erre jó példa az Európai Unió antidemokratikus, az osztrák választók valóban demokratikusan kifejezett akaratát egy elitista áldemokrácia nevében arrogánsan megvető, autokratikus magatartása Ausztriával szemben.)
Mikor jött létre a nemzetközi pénzkartell, a ,,Pénzügyi Internacionálé”, s hogyan sikerült elterjesztenie a világgazdaság centrumországaiban a pénzközpontú társadalom modelljét, valamint ennek a pénzuralmi rendszernek az ember-és közösségellenes értékrendszerét?
Oswald Spengler, az 1936-ban elhunyt kiváló német gondolkodó, A nyugat alkonya című monumentális művében írja: ,,Nincs sem proletár-, sem kommunistamozgalom, amely ne a pénz érdekében, a pénzhatalom által meghatározott irányban haladna, amelyet nem ez a hatalom engedélyezett anélkül, hogy idealista vezetőik a legkisebb gyanúperrel élnének a tényleges helyzetet illetően.”
Az elmúlt kétszáz év során megfigyelhető, hogy fokozatosan eltűnnek a királyi uralkodóházak, és a hagyományos dinasztikus államok örökletes nemzeti arisztokráciájukkal, miközben belépnek a történelembe a ma irányító pénzdinasztiák, létrejön az új nemzetközi pénzarisztokrácia, amelynek szervezett csoportjai az általuk alapított pénzkartell segítségével fokozatosan átveszik a politikai élet ellenőrzését először csak az egyes államokban, később már transznacionális szinten, napjainkra pedig már globális méretekben is.
Ha keressük e bankdinasztiák sikerének titkát, azt a pénzrendszer magánellenőrzés alá vételében, a magánpénzmonopólium kialakításában találjuk meg. A dinasztia-alapítók és utódaik megtanulták, hogy a kormányoknak olyan bevételi forrásokra van szükségük, amelyekből szükség esetén gyors hitelekhez juthatnak.
A pénzkartell alapítói azt is tudták, hogy ha ezeket a pénzforrásokat a saját privát vagyonukból bocsátják a rendelkezésre, akkor fokozatosan a pénzt kérő királyok és elnökök fölé tudnak kerülni, akik arra kényszerülnek, hogy teljesítsék kívánságaikat. A pénzrendszer magánkézbe vétele igen hatékonynak mutatkozott saját embereik kineveztetésében, és számukra kedvező politikai döntések elérésében. Ezért a nemzetközi pénzdinasztiák egymást követő nemzedékei olyan – egyre nagyobb térségeket, ma már pedig az egész világot átfogó – globális hálózatot hoztak létre, amely lehetővé teszi számukra a kormányok pénz útján történő ellenőrzését.
A legnagyobb ilyen bankdinasztiát a frankfurti Mayer Amschel Rothschild alapította, aki 1743-tól 1812-ig élt. Öt fiát Európa akkor legfontosabb öt pénzügyi központjába küldte. Nathant Londonba, Jacob-Jamest Párizsba, Salomont Bécsbe, Kolman-Karlt Nápolyba, míg az ifjabb Amschel maradt Frankfurtban. Végrendeletében meghagyta, hogy a vagyonnak egyben kell maradnia családi hitbizományként – ,,Family trust”-ként –, azaz a vagyon nem osztódhat, örökléskor nem adható ki az örökrész.
Mindig csak a jövedelem egy része osztható szét, s erről a családi tanács dönt, amelynek élén a londoni Rothschild-ház mindenkori feje áll. Az unokatestvérek sokáig maguk között házasodtak.
Az alapító végrendeletében sok más rendelkezése mellett legfőbb működési elvként a teljes titoktartást írta elő. A Rothschild családnak sikerült kialakítania azt az erőteljes és átfogó nemzetközi pénzügyi együttműködést, amire más nagy bankdinasztiák is törekedtek, de sohasem tudtak megvalósítani. (A Rothschild család történetéről bővebbet a 189 oldalon kezdődő könyvrészletben olvashatnak. A szerk.) Ezekhez a dinasztiákhoz tartozott többek között a Baring, a Lazard, az Erlanger, a Schröder, a Warburg, a Seligman, a Speyer, a Mallet, a Mirabeaud, a Fould és Morgan ház.
A nemzetközi bankároknak mind a kormányokat, mind a reálgazdaság szereplőit meg kellett arról győzniük, hogy egyikük sem alkalmas a pénzrendszer kézbentartására. Ehhez elengedhetetlen volt mindkettőjük elől eltitkolni a pénz, a pénzrendszer működtetésének a lényegét, illetve félrevezetően informálni őket a pénz valódi természetéről.
A nemzetközi hatalommá szerveződött finánctőke másik nagy célkitűzése volt a pénzügyi rendszer olyan globális megszervezése magánellenőrzés alatt, amely lehetővé teszi a nemzetközi pénzoligarchia számára az egyes országok politikai intézményeinek, és a világgazdaság egészének az ellenőrzését. Ezt a rendszert a pénzkartell tulajdonosai az ugyancsak a kezükben lévő központi bankok útján irányítják.
Ezek a központi bankok koordináltan működnek azon irányelvek szerint, amelyeket a rendszeresen megtartott titkos magántalálkozókon és privát konferenciákon fogadnak el. Ennek a célnak az eléréshez többek között szükség volt a lehetséges riválisok kikapcsolására.
Ehhez viszont nélkülözhetetlen volt a kormányok ellenőrzés alá vétele, egyfajta perverz szocializmus kialakítása. Ennek a perverz szocializmusnak nem a javakban való igazságos részesedés a célja, hanem a javak feletti ellenőrzési-monopólium konszolidálása egy szűk csoport kezében.
Ez a perverz szocializmus éppen ezért nem teszi lehetővé a részvételi demokráciát, hiszen a szupergazdagok csak beszélnek a piaci versenyről, valójában minél nagyobb monopóliumokat és segítségükkel totális gazdasági és politikai hatalmat akarnak. Egy globális méretű totális monopolrendszert szeretnének a világra kényszeríteni, mert csak így lehet övéké az, ami egyedül még nem az övéké, az abszolút hatalom.
A nemzetközi bankárok és befektetők sikerének titka az, hogy kidolgozták és hatékonyan alkalmazták az államok, s a társadalom egészének eladósítási technikáit. Az államok általában többet költenek, mint amekkora az adóbevételük. Ezért a kormányok rendszeresen hitelekre szorulnak. Ezeket a kölcsönöket az óriási bankkonzorciumoktól, a nemzetközi magánbankoktól szerzik be. Saját maguk is kibocsáthatnának pénzt, de akkor ellenőrzésük alatt kellene tartani a pénzrendszer egészét, és csak a reálgazdaság növekedésével arányosan szabadna pénzt kibocsátaniuk. A másik módszer lenne újabb adók kivetése a túlköltekezés kompenzálására.
Ez politikailag népszerűtlen. Az előbbi pedig már azért nem lehetséges, mert a független központi bankok világszintű hálózatának létrehozásával a nemzetközi pénzkartell elvette az államoktól a pénzügyi szuverenitást – azaz a monetáris hatalmat –, amely a pénzuralom haszonelvű korszakában a hatékony kormányzás legfontosabb eszköze. Pénzügyileg szinte tehetetlenné tette a demokratikus kormányokat, mert csak erősen korlátozott – kényszerpályára terelt – fiskális (adóztatási, költségvetési) jogokat hagyott meg számukra.
A pénzkartell kezdettől fogva törekedett az uralkodók, kormányok, azaz az államok eladósítására. Ez azonban nem volt kockázatmentes üzlet, különösen a folyamat elején. Ha egy kisebb bank kölcsönöz egy gazdasági szereplőnek, akkor biztosítékot követel tőle, amiből aztán kárpótolhatja magát az adós nem-fizetése esetére.
De miféle biztosítékot követelhet egy nemzetközi hitelezéssel foglalkozó bank egy szuverén állam kormányától?
A szuverén uralkodó és kormány mindig megtagadhatja a fizetést. Azokat a módszereket, amelyekkel a nemzetközi bankárok mégis be tudták hajtani az államoktól tartozásaikat, nem oktatják az egyetemeken.
A nemzetközi pénzkartell alapvetően két stratégiát használt a hitelek behajtására. Egy uralkodó, kormány vagy állam csak akkor kapott nagy hiteleket a nemzetközi bankároktól, ha kész volt cserébe lemondani tartozása biztosítékaként szuverenitása egy részéről. Nem vitás, hogy a nemzetközi pénzvilág óriási befolyással rendelkezik minden eladósodott állammal és kormánnyal szemben.
A másik, fontosabb módszer a szuverén uralkodók és államok adósságának a behajtására a rivális uralkodók és államok még erőteljesebb finaszírozása volt. Vagyis ha valaki az államok eladósításának nagyon jól jövedelmező üzletágában sikeres akar maradni, annak tanácsos egy ellenséges államot – vagyis egy lehetséges ellensúlyt – a kéznél tartania. A nemzetközi pénzkartell ezért törekedett a hatalmi egyensúly politikájának a folytatására az általa szorgalmazott pénzuralmi rendszer több évszázados kiépítése során.
Az erőteljesebben finanszírozott államnak az volt a feladata, hogy a hitelező pénzkartell érdekében nyomást gyakoroljon az adós uralkodóra, államra, kormányra, hogy az fizessen. A nemzetközi pénzkartellnek nincs saját reguláris hadserege, behajtásra csak más államok hadseregeit tudja igénybe venni.
A pénzhatalom ezt a tevékenységét kapcsolati hálójának a segítségével – gondosan előkészítve és szigorúan rejtve – színfalak mögötti manipulációval végezte. Ennek a stratégiának a kidolgozásában nagy szerepe volt a Rothschild háznak és a vele szövetkezett bankárdinasztiáknak, akiknek a tagjai a XIX. század során többek között azáltal tettek szert hatalmas vagyonra, hogy különböző államok kormányait finanszíroztak azért, hogy háborút viseljenek egymás ellen.
Már ennyiből is látható, hogy a nemzetközi pénzkartellhez tartozó bankárdinasztiák a szokásos bankári tevékenységtől eltérően tevékenykedtek. Transznacionális hálózatot működtettek magasan képzett, professzionális személyzettel, közel állottak az egyes államok vezetőihez, s elsősorban az államok, kormányok eladósítására törekedtek. Ezért nevezték őket nemzetközi bankároknak.
A céljuk az volt, hogy az egyes államok minél több hitelt vegyenek fel, mert annál magasabb volt a tőlük követelhető kamatjövedelmük. Mivel az államok leginkább a háborúk idején kényszerülnek hatalmas kölcsönök felvételére, ezért a pénzkartell hatalmas jövedelmet kasszírozott a szembenálló felek finanszírozásából.
Így pl. az amerikai polgárháborúban az északiakat a Rothschild ház ügynöke, August Belmont finanszírozta, a délieket pedig az Erlangerek, akik nemcsak a Rothschildok megbízottai, de rokonai is voltak.
A háborúk, forradalmak nemcsak az államok és kormányok feletti ellenőrzés fokozását tették lehetővé a pénzkartell számára, de az egyes államok pénzügyi szuverenitásának a fokozatos kisajátítását és magánellenőrzés alá vételét is, azaz a pénzrendszer magánmonopóliumának a megszerzését. Így lett a pénzkartell fokozatosan az angol, a francia, az amerikai, a német és más központi bankok tényleges tulajdonosa.
Amint már utaltunk rá, a nemzetközi pénzkartell mára már globálisméretű magánhatalommá fejlődött, amelynek saját személyzeti hálózata és intézményrendszere van.
Ez a szervezett magánhatalom ellenőrzi az Illuminátusokat (a pénzkartell saját alapítású, kvázi szabadkőműves, titkos szervezetét), a különböző szabadkőműves irányzatokat céljai kivitelezésére felhasználja a francia Grand Orient-et, a János-rendi szabadkőművességet, az amerikai szabadkőművességet, a Priory of Siont, a Cecil Rhodes által alapított Round Table szervezeteket és elágazásaikat, a brit Royal Institute of International Affairs-t, a RIIA-t, a new yorki Council on Foreign Relationst, a CFR-t és kapcsolt részeit.
Ez a hatalom hozta létre a Bilderberg Csoportot, a Trilaterális Bizottságot. s irányítja az olyan elit klubokat, mint a Rotary, Lions, Four Seasons és sok más még exkluzívabb elit társaságot (pl. a Skull and Bones, amelynek Bush volt amerikai elnök az egyik vezetője) és klubot.
Mindezt csak utalásképpen említjük, mert a szervezett magánhatalom hálózatának még a vázlatos ismertetése is egy egész könyvet igényelne. A pénzügyi internacionálé, a KAPINTERN legfontosabb intézményei azonban az egyes államok központi bankjai, élükön a Bank of Englanddal, az amerikai Federal Reserve Systemmel, a FED-del, valamint az Európai Unió Frankfurti Központi Bankjával.
Pénzügyi gépezetének fontos részei a nagy kereskedelmi bankok és az olyan nemzetközi pénzintézetek, mint a bázeli Nemzetközi Fizetések Bankja, a BIS, a Világbank és a Nemzetközi Valutaalap.