Egy koronavírusos naplója: egész történetét leírta, október elején lett beteg, nemrég hagyhatta csak el a kórházat. Mindent leírt a kórházról, a tesztelésről és a kezelésekről.
Nem volt alapbetegsége, a története nagyon, de nagyon tanulságos!
Az egész október 1-jén kezdődött, és néhány napja engedték ki a kórházból. Itt tudjátok elolvasni, hogyan teltek a napjai október 12-ig.
Most pedig jöjjön a folytatás. Viktória írását – engedélyével – változtatás nélkül közöljük.
“Október 13. kedd
hirdetés
Kicsit nyugtalanító, hogy ma megint kellett vizeletminta és csak tőlem, meg 5 vagy 6 ampulla vér kora reggel, de vettek PCR-tesztet is, úgyhogy nem tudom már mit gondoljak lassan. Mondjuk, ha SOS probléma lenne már rég kivittek volna másik emeletre, úgyhogy csak nincsen semmi baj. Az előbb tudtuk meg, hogy még lehet, hogy két hétig bent kell maradnunk. A doktornő aki bent volt, szombaton látott minket utoljára, nagyon aggódtak értünk mindannyian, mert olyan csúnya tüdőgyulladás alakult ki emiatt a vacak miatt. De nagyon bizakodó ahogy látja, hogy egyre jobb a közérzetünk, a kedvünk, az eredmények. Viszont az oxigénről nem tudnak minket levenni, a tüdőgyulladást nyomon kell követni folyamatosan, lábadozni otthon is tudunk majd, de ide még kell az orvosi felügyelet. Azt is megtudtuk, hogy körülbelül mi ketten vagyunk a legfiatalabbak most az osztályon és teltház van. Azért én bízom benne, hogy nem lesz ez két hét, csak elővigyázatosságból mondtak ennyit, csak hamarabb rendbe jövünk.
Október 14. szerda
Ma a reggeli szokásos vérvételen kívül eddig semmi konkrét vagy érdekes nem történt. Egyre jobban vagyok, vagyunk, de a felépüléshez még hosszú az út, addig meg nem bújhatjuk végig a telefonunk. Szerencsére nagy társasos vagyok, úgyhogy pénteken legkésőbb el tudnak nekem a szüleim hozni párat otthonról, amiket egyszerű fertőtleníteni is és ketten is lehet vele játszani, úgyhogy csak el fog telni ez az idő, de már azért nagyon mennénk haza a szobatársnővel mindketten.
A laboreredmények egész szépek, holnap lesz mindkettőnknek CT, aztán, ha minden jól megy, fokozatosan csökkentik majd az oxigént. Lehet, hogy azért ez mégsem lesz 2 hét, majd kiderül. Állítólag a legújabb protokoll szerint nem 2 negatív teszt kell a kiengedéshez, hivatalból az első pozitív teszttől számított 3 hét múlva akkor is kiengedhető valaki, ha pozitív a tesztje, ami nyugtalanító, de biztos tudnak valamit odafent, hogy akkor már nem fertőz az ember vagy valami ilyesmi.
A mostani PCR-tesztem pozitív lett még – mily meglepő -, de sokkal jobb hangja van a tüdőmnek, könnyebb is a légvétel, köhögni se köhögök olyan csúnyán és annyit, majd holnap a ct-re leszek kíváncsi, mit mutat. Lázam a cytokin kezelés óta abszolút nincs már, még csak hőemelkedés se, úgyhogy a közérzet is egyre jobb.
Egy kis esti helyzetjelentés:
már nem kell minden falathoz oxigénmaszk, úgyhogy haladás van.
Ahhoz képest, hogy mikor idekerültem kb. semmi kajára rá se tudtam nézni a láz miatt, most már elfogy a kórházi koszt, amiről több szót nem ejtenék, de örülök, hogy van és legalább kicsit fogyok is.
Már lejátszottunk egy hossssszúúú Monopoly partyt is. Egy olyan társasos, mint én, talán megérti ha inkább az artériás vérvételt sírom vissza. Nagyon hosszú lesz így ez az idő. viszont az ápolók, az orvosok is jót mosolyognak azon, hogy nem búval bélelve nézünk ki a fejünkből várva a megváltást, hanem igyekszünk a legjobbat kihozni a helyzetből. Ettől függetlenül nagyon hiányoznak a társasaim most. Holnap CT, szurkoljatok!
Október 15. csütörtök
Ma egy hete, hogy kórházban vagyok. Nem bántam meg, hogy kihívtam a mentőt, sőt, végződhetett volna ez rosszabbul is (vagy nagyon hosszú és szövődményes gyógyulással), hálát is adok azért, hogy ilyen jó közegbe kerültem, jó orvosok, ápolók kezébe és a szobatársakkal is jól kijövök. Ma hajnalban először nem jöttek külön hozzám vért venni, ez szerintem jó jel. Megvolt a reggeli, várunk az első vizitre, közben már ábrándozunk arról, mennyi mindent (és mennyi mindent nem!) fogunk csinálni, mikor innen kikerülünk.
Megvolt a CT! Ahhoz képest, hogy egy hete annyit nem tudtam megtenni, hogy 3x 10 mp-ig bent tartsam a levegőt köhögés és fulladás nélkül, most az is jól esett, hogy gyalog sétáltam egy picit. Azért azt érzem, hogy oxigénmaszk nélkül nem jut elég vér még a fejembe, meg kicsit szédelgek ezután a “kaland” után, de sokat javult.
Ma már el merek menni tusolni és hajat mosni is, összeesés nélkül össze fog jönni és biztosan jól fog esni. Délutánra biztosan meglesz a CT eredménye, ha jó az is, akkor lejjebb vesznek már ma valamennyivel az oxigénről.
Bealudtam, észre se vettem, hogy a nővér gyorsan kicserélte a cső szelepjét vagy mijét, úgyhogy most már 50% helyett 40%-on kapom az oxigént ugyanazzal a nyomással. Ezek szerint jó lett a CT eredménye, de majd úgyis lesz vizit, ahol ezt megerősítik.
Október 16. péntek
Ma reggel is volt vérvétel, beszéltünk az orvossal, sokkal sokkal szebb a CT-nk! Ha minden jól megy és a hétvége alatt lejjebb tudnak minket szedni az oxigénről, meg van rá az esély, hogy hétfőn hazaengednek.
Én már lassan a lelki tűrőképességem határán vagyok, tegnap tudatosult bennem úgy igazán, hogy nem sok hiányzott ahhoz, hogy fűbe harapjak, közben meg az olyan idióták miatt bosszantom magam, akik kigúnyolják azokat, akik szintén elkapták és meg merték ezt osztani.
Ezúton is szeretném őszinte részvétem kifejezni Páll Örs családjának, akinek sajnos fiatalon sem bírta ezt a megterhelést a szervezete és, hogy míg élt is a sok idióta betalálta a hülyeségeivel a posztja alatt. Azoknak pedig, akik még hitetlenkednek, okoskodnak, hogy biztos nem szedett elég vitamint, üzenném, hogy biztosan szívesen fogadják az önkéntes segítséget a kórházakban, el lehet nyugodtan látogatni és segíteni, ahelyett, hogy osztják a nem létező eszüket. Az nem megy a félelem miatt? Csak, hogy a maszkkal elveszik az élethez való jogot és emiatt tüntikézni kell? Idióták!
Hiszti befejezve.
Október 17. szombat
Megvolt a reggeli vizitünk, én valszeg tovább maradok, mint a szobatársnőm. Már most mondta a doki, hogy előre láthatóan csütörtökön lesz még egy CT-m, addig csökkentjük az oxigént és majd megnézzük anélkül is. Egyre nehezebben viselem ezt a szobát meg a helyzetet lelkileg, hiába vagyok testileg jobban, de sok választásom nincs.
Ma van egyébként apukám szülinapja, egy hete meg a páromé volt és nagyon bánt, hogy amúgy készültem, de most ez az egész felborította rendesen. Különösebb dolog ma nem történt, az előző éjjel alig tudtunk aludni, mert a 89 éves szobatársunk egész éjjel nem hagyott minket, mindig, de mindig volt valami hiszti és már szerintem direkt csinálta, direkt keltegetett minket, valószínűleg unatkozott… úgyhogy ma próbáltunk relaxálni amennyire tudtunk, de biztosan tartogat ma estére is valamit… Anna várhatóan a hét elején el lesz engedve, nekem jóesetben is csak pénteken lesz szabadulásom, pedig nagyon igyekszem, hátha “jó magaviselettel” hamarabb mehetek. Ilyenkor már nem az a nehéz, hogy gyógyulgatni kell, mert a gyógyszerek és a pihenés a testi felépüléshez szuper, de…Lelkileg most már egyre nehezebb. Nem tudom mi lesz, ha Annát kiengedik és jön a helyére más. Illetve persze, a világ attól még forog tovább és örülök annak, hogy gyógyultan kimehetett, de nagyon érzem, hogy napról napra rosszabb lesz nekem ez így. Nehéz megélni azt is, hogy egy hete még majdhogynem vagy szó szerint tényleg haldokoltam és míg másnak feladta a szervezete, engem meg tudtak menteni. Itt nem csak az lesz a végén a cél, hogy gyógyultan távozzak a kórházból, hanem hogy utána ezen az egészen túl tudjam tenni magam.
Október 18. vasárnap
Csak egy kis helyzetjelentés: még élek. Most egész jól aludtunk este, az idős szobatársunk kapott egy kis altatót, hogy végig tudja aludni az estét, úgyhogy nekünk is volt nyugtunk. Vizsgálat ma nem igazán volt, merthogy hétvégén ügyelet van, holnap várható valami, ha lesz. PCR-teszt sem volt, gondolom az is holnapra marad.
Annyira érezzük, hogy vasárnap van, hogy hihetetlen. Nem. Történik. Semmi. Pihengetünk, elfáradunk a pihenésben, valamennyit társasozunk de pl. az ágynemű áthúzásánál azért le kellett megint ülni, nagyon bosszantó, hogy ettől függetlenül érezni, még kell az az oxigénmaszk. A legrosszabb az egészben, hogy iszonyatosan haszontalannak érzem magam. A néni nyöszörög mellettünk nonstop ha nem alszik, néha magában beszél, hogy meg akar halni. Annyit tudunk még, hogy van megint az osztályon olyan, aki kb. velünk egy idős, de nem többet. Remélem ők jól vannak. Meg a többi beteg is.
Valószínűleg felelőtlenség volt a hidegbe (akár takaróval is) kiülni telefonálni, sajog a mellkasom meg a nyirokcsomóim. Na majd holnap megemlítem az orvosnak, csak nem lesz baj… De muszáj szellőztetni, sokszor. Nem bírom ezt a bezártságot és ezeket a szagokat.
Október 19. hétfő
Ma megtudtam, hogy amikor az ápolók reggel meglátják a nevem mellett a vérvételt, már sírnak. PCR teszttel indult a hajnal, most próbáltak 4-5 ampulla vért is levenni, a három szúrásból egyszer sem sikerült, úgyhogy majd a nappalosok intézik. Közben idegesít, hogy fáj a mellkasom meg sajognak a nyirokcsomóim, de majd úgyis jön az orvos…
A harmadik ápolónak a mai nap 8. szúrásra sikerült levenni az 5 ampulla vért. Apró örömök. Őket jobban sajnálom, szerintem már sorsot húznak, hogy melyikük jöjjön be.
Pozitív lett a mai PCR-tesztem. Közben lehet, hogy valami gyulladást összeszedtem a mellkasomra vagy a pajzsmirigyemre, kaptam estére fájdalomcsillapítót, majd a vérből kiderül, hogy van-e valami baj. Viszont amíg nincs negatív teszt elvileg nem mehetek ki…Utálom a hétfőket.
Október 20. kedd
Ügyfélkapun fent vannak a leleteim, azt néztem, hogy a vérteszt alapján negatív vagyok, torokból meg még mindig pozitív… Mondjuk most a legjobban annak szurkolok, hogy a mellettem lévő néninek legyen negatív a tesztje, mert akkor máshová viszik. Nem akarok neki semmi rosszat, sőt! Csak most már azt vettük észre, hogy direkt akkor kezdi rá a krákogást, ha én eszem, akkor kezdi a jajjogást, ha én pihennék, tegnap Anna szólt rá mert úgy beszédültem, hogy félkómásan terültem el az ágyon, ő meg amint észrevette, rákezdett… Egyébként jobb állapotban van covid-ügyileg, mint mi. Még várunk a vizitre, szurkolunk annak, hogy Annának legyen negatív a tesztje.
Az artériás vérvételt eddig esküszöm egész jól tűrtem, de most basszus átment egy idegen a tű én meg rendesen felordítottam, éreztem, ahogy átpattan az idegen. Szegény fiatal doktornő azt mondta nyugodtan szidjam az anyukáját is, de hát ez nem így működik, nyilván ő sem jókedvéből kínoz. Most alig mozog a csuklóm, rohadtul sajog még, de mivel nem sikerült levenni így vár még rám ez a dolog, csak nem ebből a csuklóból és valaki más fogja megpróbálni… Komolyan ordítottam meg sírtam, pedig ha nagy bajom van is max. nyöszörögni szoktam.
Holnap fogják újra megpróbálni artériából, ma már nem kínoznak többet. A mellkasból a fájdalom most egyre több helyre sugárzik, de most már olyan, mint egy izomláz, ami azért fura mert már nem köhögök és elég későn jelentkezett. Mindenesetre ez elvileg normális és maradni fog még egy darabig, úgyhogy hozzá kell szokni.
Kitaláltam, hogyha Anna elmegy (márpedig őt hamarabb engedik haza), megtanulok egy verset, mert miért ne. Jó, mondjuk nem egy Rozmár és az ács hosszúságú versikét (bár lehet attól még Lewis Carroll lesz), de majd körbenézek. Valamivel le kell foglalni az agyam, verset meg úgyis rég tanultam, legalább kicsit karban lesz az is tartva.
Október 21. szerda
Megvolt a reggeli vizit, ma már az orroxigént is elhagyhatom! Ma még megpróbáljak levenni a véroxigént máshonnan, a csuklómhoz csak hozzáért az orvos és csillagokat láttam, úgyhogy azt még pihentetnem kell egy darabig, de elvileg rendbe fog idővel jönni. Holnap lesz egy CT, annak meg a vérgáznak az eredményét még megvárjuk és valószínűleg pénteken hazaengednek!! Boldogság! Még a mai artériás vérvételre készülök lelkileg nagyon, meg a karanténozást nem tudom hogy lesz, mert a jogszabályok mindig változnak és még át kell nézniük az orvosoknak is, hogy most aktuálisan a kórházból kiengedettekre mi a módi, de a hétvégén már otthon lehetek és ha el is szeparálom magam mindenkitől, azért mégiscsak más lesz végre a saját ágyamban, a saját vackaim között.
Annát holnap hazaengedik, úgyhogy lesz majd egy napom “egyedül”, de már ez sem számít. Látom a fényt az alagút végén.
Az izomfájdalom egyébként nem múlt el (ilyen fajta gyengeség influenzánál a tünetek megjelenésénél szokott lenni, nem a végén miután lecsengett a betegség..), de a főorvosnő azt mondta, hogy ez előfordulhat a covidnál, sajnos sok mindent még mindig nem tudtak kikutatni, hogy mire miért reagál és hogyan a szervezet.
Most tudtam meg, hogy kurvára benézte a családom és ami van biztosításunk abban a kórházi napi térítés sincs benne, úgyhogy ugyanitt jelezzék már, akik hazugnak mondtak, hogy hol állhatok sorba pénzért, mert a jövő hónaptól diákhitelt is kell már törlesztenem és a táppénzből a lakbérre is alig fogja futni, köszi.
Október 22. csütörtök
Hajnalban megint vérvétel, mindenki reméli, hogy az utolsók, megvolt a CT, volt vizit, most a főorvost várjuk még, hátha meg tudom én is arról győzni, hogy nekik is nagyon jó lenne ha ma hazaengednének. Nem akarok én már több éjszakát itt tölteni.
NO!!!! Megkaptam a zárójelentést, várjuk a betegszállítót!
Legközelebb már otthonról írom az összefoglalót!
Összegzés, avagy tanulságok és tapasztalatok
Nos, végre hazaértem így estére, mondanám, hogy ebben a pillanatban, de egyébként 10 perccel ezelőtt. Igen, tudom, kocka vagyok, rögtön beültem a gép elé, de sokkal felemelőbb így írni és míg friss a dolog szerettem volna kiegészíteni és lezárni a bejegyzést.
A tesztelésről, covid rendszerről
Higgyétek el, én voltam a legjobban meglepődve, hogy aznap amikor szóltam a háziorvosnak, ő tényleg komolyan vett és elrendelte a tesztet, pláne, hogy még AZNAP felhívtak a mentőszolgálattól. Eredetileg azt szerették volna, ha másnap, azaz szombaton én megyek be vagy bevisz valaki tömegközlekedést kikerülve a központi tesztelőbe, de mivel ez megoldhatatlan volt, kiküldték az autót. Kába voltam, lázas, eleve úgy voltam vele, hogy majd talán a jövő héten kiérkeznek, mivel az öcsém is lett tesztelve vidéken, közvetlenül érintkezett koronavírusossal, de neki nem kapkodták el a mintavételt. Mindenesetre a rendszer esetemben működött, reggel szólt a háziorvos, délután levették a mintát, vasárnap este az ügyfélkapun láttam az eredményt. Hétfőn a háziorvos is megerősítette, akkor még én is úgy voltam vele, hogy itthon kiheverem kis köhögéssel meg lázzal, aztán majd elmúlik. Mindeközben nem szerettem volna pánikot a szomszédságban, mindenáron regisztrálni akartam a nagyon hirdetett házi karantén applikációba, ahol a regisztrációm a pozitív tesztem ellenére folyamatosan visszautasították. Kedden felhívtam a népegészségügyi központot, hogy most mi a fene történik, mert se kontaktot nem kértek tőlem, se határozatot nem kaptam, gyakorlatilag itthon vagyok betegen, teszttel, nem akarom hogy akkor akarják rámtörni a rendőrök az ajtót, mikor épp tusolok vagy próbálnám ezt kipihenni. Ott azt a tájékoztatást kaptam, hogy akartak engem hívni, de nem volt meg a telefonszámom (….), elkérték a tünetek megjelenése előtti két napos kontaktot (amit máig nem értek, hiszen elméletileg 5-6 nap a lappangási idő), de ez is egy olyan dolog a rendszerben, ami bemondásra megy, szóval eléggé necces. Ha nem mondom, hogy kivel találkoztam, bármilyen meggondolásból, nem keresik. Ő meg csak azért, mert mondjuk nem akarja a munkáját egy karantén miatt elveszíteni terjesztheti tovább.
Lényegében aznap megkaptam a határozatot, de a házi karantén rendszerbe ez sem volt elég. Azt mondták, hogy előbb ki kell jönnie a rendőrnek, felveszi az adataim és majd utána tudom a telefonos applikációt használni, aminek a lényege is az lenne, hogy ne legyen emberek közötti kontakt. Abszurd. Hiába magyaráztam, hogy azért is akarok mindenáron regisztrálni, hogy ne jöjjön ki ide ellenőrizni rendőr se, tüneteim vannak, szórom ezer felé a köhögéssel is a vírust, ők nagyon sajnálják, de ez az eljárás… A legszebb az egészben, hogy ez kedden volt, csütörtök hajnalban bekerültem a kórházba és ők csütörtök-péntek magasságában dörömböltek itt valamikor, a szomszédok mondták nekik, hogy kórházban vagyok. Szóval ennek az agymenésnek tudok gratulálni.
Szerdán, mikor már sírtam a telefonba a barátaimnak, hogy mennyire félek, mert alig kapok levegőt, sírtam anyukámnak, hogy mennyire nem akarok kórházba menni, sírtam a páromnak, hogy rettegek ettől az egésztől, mindenki arról győzködött, hogy igenis hívjam ki a mentőket, a párom külön ki is emelte, hogy ha nem látnak akkora bajt, vagy a kórházban nem látják értelmét a maradásomnak, úgyis hazaküldenek. Ez volt az, ami végül meggyőzött, úgyhogy úgy éjfél előtt felhívtam a mentőt azzal, hogy tömöm magamba az Algopirynt nem megy lejjebb 39 foknál a lázam és attól fulladok ha wc-re kell mennem, ráadásul egyedül lakom és ha elájulok vagy valami lesz, senki sem tud nekem segítséget hívni. 30-40 perc elteltével kb. meg is érkezett a mentő, három tetőtől talpig beöltözött fiatal mentős vizsgált meg, a mentőorvoshölgy (akinek akkor nem voltam olyan állapotban, hogy megdicsérjem a szemét, hogy milyen szépen volt kifestve, de észrevettem ám, úgyhogy ez remélem egyszer el jut hozzá) meghallgatott, ő is komolyan vett, mert attól, hogy kinyitottam az ajtót és beengedtem őket már muszáj volt leülnöm és levegőért kapkodnom. Megvizsgáltak a mentőautóban, csináltak EKG-t, pulzoximéterrel is megnézték a véroxigén-szintem (ami mint megtudtam hiába mutatott viszonylag jó értéket, nem teljesen megbízhatóak ám) és úgy voltak vele, hogy inkább bevisznek. Akkor mondták már, hogy valószínűleg a Szent László lesz, de mivel éjszaka volt, én meg mentem ahova mondták és nem láttam semmiből semmit, már a kórteremben mondta meg a szobatársam, hogy hol is vagyok pontosan.
A betegségről
Nem vagyok orvos. Nem tudom, kinél hogy és miképp zajlik ez le, hallottam mindenféle sztorit, ismerős is volt covidos, plusz azért mindenki tisztában van a hírekkel, a napi halálozási számokkal. Hallani, hogy leginkább a krónikus és idős betegek vannak ennek kitéve (ami szerintem senkinek se szabad, hogy megnyugtató hír legyen, mert 1) ők is emberek és nem jókedvükből lettek betegek és/vagy idősek, mindenki úgy kezeli ezt a tényt és legyintenek rá, mintha ők amolyan feláldozhatók lennének 2) senki sem tudhatja, hogy nincs éppenséggel egy rejtett krónikus betegsége amire egy ilyen helyzetben derülne csak fény).
A jegyzeteimben igazából igyekeztem leírni, hogy az én esetemben hogy alakult maga a betegség.
Én is ki akartam hordani két lábon, én is úgy voltam vele hogy kis köhögéssel megúszom. De sajnos nem így alakult és mindenféle krónikus betegség nélkül kerültem olyan állapotba, hogy benne volt az intenzív is a pakliban és ha nem kapok időben orvosi segítséget, a saját immunrendszerem kicsinált volna vagy olyan szövődményekkel jövök ki ebből a történetből, amik egy életre szólnak.
A tüdőgyulladás, az erős immunreakció covid nélkül se játék, hiába próbálta sok kommentelő vagy más oldalon a történetemhez hozzászóló elbagatelizálni, hogy egy influenzakor is felléphet ez. Igen, felléphet, igen, az se játék. Itt a probléma az, hogy ezt a típusú koronavírust nem ismerik. Nem tudják még, hogy mire miért és miért pont úgy reagál a szervezet, mivel tudnák megfékezni az ilyen tüneteket. Kísérleti gyógyszerek, kezelések vannak, de nem mindenkinél jelentenek biztos sikert. Nekem és a szobatársamnak is szerencsénk volt. Sajnos vannak korombeliek és fiatalabbak is, akiknek nem volt ilyen szerencséjük. A pakliban sajnos minden benne van.
A kórházról, a kezelésekről
A kezelésekről nagyjából mindent leírtam amit laikusként le tudtam és átéltem. Viszont amiről nem ejtettem szót, hogy a Szent László kórház olyan szinten igyekszik helyt állni, amit nem tudom melyik intézmény mondhat el magáról. Biztosan jók máshol is az orvosok, a személyzet, a minden, de itt szereztem két hét alatt annyi tapasztalatot, hogy egy rossz szavam nem lehet. Minden ápoló (még azok a nappalosok is, akik kb. köszönés nélkül jöttek be intézni a napi teendőket) lelkiismeretesen végzi a munkáját, 150%-os teljesítménnyel állnak helyt ebben a szituációban és mérhetetlen türelemmel igyekeznek hozzáállni a problémás betegekhez is. Mi igyekeztünk tényleg csak akkor használni a nővérhívót, mikor sos és halaszthatatlan problémánk volt, remélem azért utólag ők is úgy gondolnak ránk, hogy nem volt velünk annyi gond. Az orvosok olyan szakértelemmel és gyorsan reagáltak a fellépő problémákra (esetemben a citokin viharra pl), ami elképesztő és minden apró kis tünetünket amit említettünk külön figyeltek, hogy rosszabbodik-e. Ódákat zenghetnék az egész ellátásról, néhány ápolót, orvost, rezidenst külön kiemelve, de nem lenne igazságos, pedig szívem szerint teleposztolnám az internetet azzal, hogy tessék megnézni, nemhogy a szakmájában kiváló, de emberségből is maximálisra vizsgázott.”
Viktória a poszt végén sorra köszönetet mondott mindenkinek, aki segített neki átvészelni ezt az igencsak nehéz és megterhelő időszakot.
“Legyen a posztom, ez a kis napló egy szösszenet az utókornak, hogy ez is megtörtént.
Köszönöm a figyelmet.
Ja és ha EGYSZER meghalnék már most leszögezem; jó hipochonder módjára a síromon az álljon: Én megmondtam!”
-zárja posztját.
Forrás: SzeretlekMagyarország