Ha igaza van, akkor az emberiség új korszakba lépett, nem vagyunk egyedül a kozmoszban.
2017 október 19-én történelmi felfedezés született: a hawaii Haleakalā Obszervatórium Pan-STARRS távcsövével sikerült azonosítani az első ismert csillagközi objektumot a Naprendszerben – azóta pedig találtak még egy idegen látogatót.
Az égitest utóbb az ‘Oumuamua nevet kapta, ami hawaii nyelven nagyjából annyit tesz: felderítő, hírvivő, előőrs.
Az objektum észlelésekor megközelítőleg 33 millió kilométerre járt a Földtől, miközben egyre távolodott a Naptól. A nemzetközi csillagászközösség azonnal megkezdte az adatgyűjtést, az ‘Oumuamua azonban gyorsan eltűnt a műszerek elől, azóta pedig el is hagyta a Naprendszert, megannyi kérdést hagyva maga után.
A média előszeretettel hivatkozik az ‘Oumuamuára rejtélyes égitestként, a jelző pedig ezúttal abszolút indokolt: a szakértők még ma sem tudják, mi is lehetett a titokzatos vendég.
Az objektumnak számos furcsa tulajdonsága van, melyek alapján egyetlen ismert égitest-kategóriába sem passzol igazán. A látogató formája, fényvisszaverése és mozgása is igencsak furcsa, anyagával kapcsolatban is sok a találgatás.
Az elmúlt években több elmélet is született, mellyel az objektum eredetét igyekeztek megmagyarázni. A kutatók többsége arra az álláspontra jutott, hogy az ‘Oumuamua egy természetes égitest volt, egy szűkebb csoport ugyanakkor azzal állt elő, hogy a csillagközi látogató egy idegen civilizáció által létrehozott eszköz lehetett.
Utóbbi tábort erősíti Avi Loeb, izraeli származású fizikus, a Harvard Egyetem Csillagászati Tanszékének legendás és az elmúlt években sokat támadott vezetője.
Loeb már 2017 decemberében felvetette a mesterséges eredet lehetőségét, 2018 októberében Shmuel Bialyvel közösen pedig benyújtott egy tanulmányt, amelyben azt írták: az ‘Oumuamua egy napvitorla lehet. Ahogy a kivételes objektum felfedezése, úgy ezen hipotézis is óriási sajtóvisszhangot kapott.
A kutató a közelmúltban jelentetett meg egy könyvet Földönkívüli – Egy idegen civilizáció első nyomai címmel, amiben részletezi elméletét, illetve az utat, ami elvezette a különleges ötlethez.
Mielőtt belevágnánk a könyv részletezésébe, érdemes leszögezni néhány dolgot. Az ‘Oumuamua világszerte rengeteg laikus érdeklődését keltette fel, sokan alaposan utána is olvastak a témának, számukra a kötet nem tartalmaz újdonságokat az objektumra vonatkozóan.
Ennek ellenére nekik, illetve az idegen intelligencia iránt érdeklődők számára is kötelező olvasmány a Földönkívüli, és azoknak is ajánlott, akik szeretnek kicsit kiszakadni a felületes közéleti vitákból, és inkább távolabbról szemlélni világunkat. Igaz, a könyvet érdemes kellő távolságtartással kezelni.
Loeb korunk egyik legnagyobb asztrofizikusa, aki elgondolkodtatóan, közérthetően mutatja be nézeteit. A zsenialitás azonban nem egyenlő a tévedhetetlenséggel, Loeb könyvét így csak erős kritikával, inkább amolyan gondolatébresztőként tanácsos olvasni.
A Földönkívüli az ‘Oumuamua rejtélyére alapul, emészthetően és részletesen mutatja be Loeb vonatkozó hipotézisét. Ennek lényege dióhéjban a következő: az ‘Oumuamua extrém tulajdonságait magyarázó egyéb elméletek semmivel sem mérsékeltebbek, mint a mesterséges eredet hipotézise, hiszen mind nagyon egzotikus, mondhatni elképzelhetetlen égitesttel számolnak. Ahogy Loeb is kiemeli Sherlock Holmesra hivatkozva:
Ha kizárjuk a lehetetlent, ami marad, bármilyen valószínűtlen is, csak az igazság lehet.
Az asztrofizikus úgy gondolja, hogy az ‘Oumuamua a földön kívüli intelligencia első bizonyítéka, talán egy olyan vitorla, amely a napsugárzás segítségével képes közlekedni. Utóbbi felvetést többek között az objektum azon dokumentált mozgására alapozza, amit gravitációs hatásokkal egyszerűen nem lehet megmagyarázni. Érdemes rávilágítani – ezt a szerző is megteszi –, hogy éppen ilyen csillagközi fényvitorlát tervezett Loeb kollégáival néhány évvel azelőtt, hogy publikálták volna az ‘Oumuamuával kapcsolatos vitatott tanulmányát.
A könyvben a szakember egy-egy kitekintést követően vissza-visszakanyarodik a potenciális idegen civilizációk, illetve a földön kívüli élet kérdésére, bemutatva a téma régi és újabb elméleteit, problémáit, lehetőségeit.
Elbizakodottság lenne azt feltételezni, hogy ebben a hatalmas univerzumban rajtunk kívül nem léteznek intelligens lények
– állapítja meg Loeb, kiemelve, hogy nem fordítunk elég figyelmet a földön kívüli civilizációk keresésére.
Ez részben annak tudható be, hogy a média és a sci-fik szenzációhajhász módon mutatják be a témát, a fő bűnöst azonban a modern tudomány működésében látja.
A szerző úgy véli, hiába fajunk régi vágya kideríteni, egyedül vagyunk-e, a szakmai arrogancia miatt eltakarjuk szemünk elől a lehetséges válaszokat – így suhanhatott el mellettünk az ‘Oumuamua is.
Igaz, természetünkből adódóan talán még csak készen sem állunk arra, hogy befogadjuk a nagy titok megfejtését.