Az emberek és a gépek egyesítését a globalizálók érdekeinek előmozdítására, az emberiség átformálására és az életünk minden területe feletti teljes irányítás megszerzésére használják.
Egy 2014-es videóban Dr. Oskar Villani futurista azt állítja, hogy minimálisan látható “Smart Dust” nevű számítógépes chipekkel lehet megfigyelni az embereket, és ezek közül több száz “átvihető” egy egyszerű kézfogással.
A közel 5 perces interjú azzal kezdődik, hogy Villani, akit a “Heute Konkret” német televíziós műsorba hívtak meg, kezet fog Claudia Reiterer műsorvezetővel.
Ezután elmondja neki, hogy most több száz mikrochipet adott át neki, amelyekkel immár akár 14 napig is megfigyelhető, és sokféle adat leolvasható.
Villani szerint a DARPA, az Egyesült Államok Védelmi Minisztériumának katonai kutatóintézete jelentős mértékben részt vett a fejlesztésben. Találtak egy módot arra is, hogy a Smart Dust segítségével leolvassák az agyunkat.
Az úgynevezett “Smart Dust”-ot (okos por) már az 1990-es években kifejlesztette Dr. Kris Pister, a Berkeley-i Kaliforniai Egyetem elektromérnöki professzora, az intelligens vezeték nélküli érzékelők egyszerű használatának egyszerű módjaként. Akkoriban Pister egy olyan világot képzelt el, ahol a mindenütt jelenlévő érzékelők bármit mérni tudnak, ami mérhető.
Nem meglepő módon a hadsereg adta a lendületet, a finanszírozást és a fejlesztést, mivel az “okos por” mint fegyver az, ami vonzotta a katonaságot. 1992-ben a DARPA finanszírozta Pister kutatását Smart Dust projektjük részeként.
Aztán 2001-ben az amerikai hadsereg megfigyelési tesztet hajtott végre ezekkel az eszközökkel az afganisztáni harcok során. 142 katonai jármű sebességének és irányának kiszámítása után a tesztet nagyon sikeresnek nyilvánították.
Az “okos por” a levegőből szórható, festékkel felhordható, az ellenség nem fogja tudni, hogy minden mozdulatát irányítják. A szakértők arra számítanak, hogy a következő években a felderítő “okos por” fejlesztése teljes mértékben befejeződik.
A hírszerzés csak az egyik ígéretes katonai technológia. A nyomkövető eszközök kettős célt szolgálnak, és békés célokra is használhatók. De a nanogyilkosok csak egy feladatot hajtanak végre – megölik az ellenséget.
A nanobotok olyan kicsik, hogy észrevétlenül besurrannak az emberi testbe. Elpusztíthatják a keringési rendszert, befolyásolhatják a belső szerveket és az agyat. A nanogyilkosok összehangolt művelete, amely egyetlen központból érkező jelre hat, azonnal elpusztíthat egy egész hadsereget.
Az Egyesült Államok, Kína és más országok védelmi ügynökségei készen állnak a nanogyilkosok ipari méretekben történő előállítására szolgáló technológia bevezetésére.
Nincs technológiai akadálya annak, hogy olyan mennyiségben hozzanak létre nanogyilkosokat, amelyek képesek egy egész ország lakosságát teljesen elpusztítani. A nanoeszközök behatolhatnak a gépekbe és mechanizmusokba, és leállíthatják azokat, tönkretéve a motorokat és alkatrészeket.
Az “okos por” másik felhasználási módja az ellenséges erő elpusztítása a katonai felszerelésekben és a legtartósabb óvóhelyeken: nanoeszközök felhője beborítja a tankot, aktívan behatol a legkisebb repedésekbe és résekbe, belülről tölti meg és egy jelre felrobban, elpusztítva mindenkit, aki benne volt.
Ez az egész inkább a sáskák inváziójára emlékeztet, a repülőgépről ledobott mikrorobotok százezrei egyszerre támadnak meg páncélozott járműveket, légi közlekedési eszközöket, és az óvóhelyek körül robbannak fel.
Ne felejtsük el, hogy ezek mind céltudatosan működő elektronikai eszközök: szelektíven hatnak, a védelmi pontokon keresik a sebezhetőséget, és nem véletlenszerűen, hanem egy adott tárgy megsemmisítéséhez szükséges méretű és teljesítményű klaszterekre osztva semmisítik meg azokat.
Az agresszív felhő ellen hagyományos fegyverekkel lehetetlen védekezni, de valószínűleg feltételezhető, hogy ugyanazok a felhők képesek lesznek ellenállni a nanorobotok felhőinek. A nanobot-replikátorok, akik számára a világ csak a saját fajtájuk reprodukálásához szükséges építőanyagok raktára, végtelenül küzdhetnek.
Az a világ, amelyben a nukleáris fegyverek voltak a fő pusztító és egyben visszatartó erők, a múltba vész. A belátható jövőben – a hadsereg szerint a mérföldkő 2030 lesz – az emberiségnek valami szörnyűbb dologgal kell szembenéznie.
2013-ban az MIT arról beszélt, hogy az okos por hogyan kémkedhet az ember agyában. A Smart Dust tehát itt van, már használatban van, és hamarosan az élet mindennapi részévé válik.
Sok kis vezeték nélküli mikroelektromechanikai rendszerből, apró eszközökből áll, amelyek kamerákkal, érzékelőkkel és kommunikációs mechanizmusokkal rendelkeznek a tárolandó és feldolgozandó adatok továbbítására.
Általában 20 mikrométer és egy milliméter közötti méretűek. Vezeték nélkül csatlakoznak egy számítógépes hálózathoz, és egy meghatározott területen vannak elosztva a feladatok elvégzéséhez, általában RFID technológia (rádiófrekvenciás azonosítás) használatával.
Érdekes megjegyezni egy szempontot: amint ezek a részecskék bejutnak az agyba, az ultrahang az, amely aktiválja a rendszert a teljes monitorozáshoz. Ez egy olyan kutatási terület, amelyet a DARPA az elmekontroll egyik jövőbeli módszereként is fontolgat.
Az ötletük az, hogy porszemcse méretű elektronikus érzékelőket juttatnak az agykéregbe, és ultrahang segítségével távolról lekérdezik őket. Az ultrahang ezt az úgynevezett neurális port aktiválja.
Minden porrészecske szabványos CMOS áramkörökből és érzékelőkből áll, amelyek mérik a közeli neuronok elektromos aktivitását.
2016-ban a DARPA programmenedzsere, Doug Weber kijelentette, hogy “a neurális por (azaz az intelligens por) radikális eltérést jelent a hagyományos megközelítéstől, amely szerint rádióhullámokat használnak a beültetett eszközökkel történő vezeték nélküli kommunikációhoz”.
Továbbá “Testünk lágy részei többnyire sós vízből állnak. A hanghullámok akadálytalanul áthaladhatnak ezen a szöveten, és nagy pontossággal fókuszálhatnak a testünk mélyén lévő idegi célpontokra, míg a rádióhullámok nem.”
Az ultrahang segítségével az idegporral kommunikálva az érzékelőket is kisebbre lehet állítani. Például injekciós tűvel juttathatók be a szervezetbe.
A nanotechnológia ereje és veszélye általában, és különösen az “okos por” mostanra mindenki számára jól ismert. Ezért a nanotechnológiai fejlődés útján minden következő lépés sok kérdést és tiltakozást vet fel.
A társadalomnak infrastrukturálisan, sőt pszichológiailag is fel kell készülnie a nanotechnológiák bevezetésére.
Főleg, ha szenzorhálózatokról van szó. A mobiltelefonokból, az internet közösségi hálózataiból és felhasználóikból álló valódi “érzékelőhálózat” még a jelenlegi fejlettségi szinten is rezsimeket rombol le, és egész országokat sodor polgárháborús állapotba.
A legkomolyabb gondot a nanotechnológia alkalmazásának etikai vonatkozása jelenti.
Az “okos por” nagyszerű lehetőségeket kínál az emberek manipulálására, az ember feletti teljes ellenőrzésre, az ellenzéki gondolkodású polgárok, politikai ellenfelek és emberi jogi aktivisták üldözésére. Nincs garancia arra, hogy a bűnözők nem használják ezeket a technológiákat soha nem látott bűncselekményekhez.
A “gépek lázadása” ötletének csodálói figyelmet fordítanak arra, hogy az emberrel kapcsolatos összes információ először számítógépes hálózatokba kerüljön. Ugyanakkor az ember a végén emberként “feloldódik” a számítógépes tudat átfogó világában, és teljesen függővé válik az érzékelőhálózatoktól.
A hálózatok viszont a rendszer elemeinek növekedésével, a számítási képességek bővülésével és a világról való tudás folyamatos gyarapodásával tudatossá válhatnak. Ettől a pillanattól kezdődik az emberi civilizáció hanyatlása és a gépek korszakának hajnala.
Reálisabb, de nem kevésbé kilátástalan az intelligens por meghibásodásának lehetősége.
El tudunk képzelni egy ötven mikrorobotból álló mesterséges agyat, amelyet Barker professzor hozott létre, és amely megőrül? És mi történhet ötszázmillió nanorobottal?
Mi van akkor, ha a katonai felhasználás “okos pora” valamiféle beavatkozás hatására elszáll? Vagy hiba következik be a harci nanorobotok felhőjének irányításában?
Vagy a szenzorhálózat kikerül az irányítás alól, és tudatos harcba kezd az ember ellen? Lem regényében az “okos por” nem volt okosabb az embernél, csupán a nekroevolúció során kialakult vágya volt, hogy kiharcolja a helyét a nap alatt.
A kiváló amerikai tudós, akit a nanotechnológia atyjának neveznek, Kim Eric Drexler “
A teremtés motorjai: A nanotechnológia eljövendő korszaka” című könyvében egy hipotetikus világvége forgatókönyvet írt le: az első replikátor ezer másodperc alatt összeállítja önmagának másolatát, majd két replikátor kettőt és így tovább.
Tíz óra alatt több mint hatvannyolc milliárd van. Két nap múlva súlyuk nagyobb lesz, mint a Föld, további négy óra múlva tömegük meghaladja a Nap és az összes bolygó tömegét együttvéve.
A nanorobotok abszolút mindent felfalnak, és az egész univerzumot úgynevezett “szürke gomolyaggá” változtatják.