Ezen mindenki gondolkodjon el! Tartsátok be a kormány utasításait, és maradjatok otthon!
Az alábbi szöveg közösségi oldalakon terjed. És bár szerzője nem ismert, az Olaszországból érkező híreket hallva ezek a sorok igencsak elgondolkodtatóak.
– olvasható a demokrata.hu oldalán.
Bergamóban élek, és itt senki sem ment ki az erkélyre, hogy énekeljen.
Senki sem jött ki tapsolni. Senki sem vett részt a flashmobon, amelyet X.Y. akart.
Itt mindenkinek olyan mély a szomorúsága, ami most meggátolja abban, hogy felemelje a fejét és azt kiabálja, hogy „meg fogjuk csinálni”.
A „minden rendben lesz” szavak csak a gyermekek számára „vannak fenntartva” (…) Szinte mindenkinek van legalább egy fertőzött az ismerősei között, vagy egy halott, akit elsirat.
Ezt a nemzeti média talán még nem értette meg, és nemcsak ők, hanem a máshol élő olaszok egy része sem.
Minden nap úgy telik el, hogy üzeneteket kapok: az a 46 éves ember, akit ismersz, szörnyen beteg, vagy eltűnt, elment… Négy gyermeket hagyott maga után…
Néhány nappal ezelőtt, hogy őszinte legyek, a helyzet Bergamo megyében nem tűnt olyan tragikusnak, még ha az összes riasztó jel meg is volt.
Most azonban már senki sem állítja, hogy ez a helyzet olyan könnyedén megoldható…
Alig egy hete a Facebookon „vadásztak” a fertőzöttekre. A járvány áldozatainak ostoba kutatása zajlott.
Aztán eltelt néhány óra, és senki nem kérdezett semmit, mert a vírus, amely nem kegyelmez, lesújtott valakire a közelében. Kolléga, barát, ismerős, ha nem egy családtag.
Szomorú időket élünk, nem lehetünk a szeretteink mellett, egyedül távoznak a másvilágra. (…) Beragadtunk a házunkba, mintha házi őrizetben lennénk, és olyan halálhíreket hallunk, amelyektől összetörik a szívünk. (…)
Tudod és hallottad … csak tegnap közel 500 eset… (…)
Ezért azt akarom kiáltani a világ minden tájára, hogy mindenki megértse, aki még tehet valamit: otthon kell maradni, és megvédeni magad!
Már van, aki tudja és megértette, és úgy őrzi szeretteit, mint egy ereklyét. (…) Kerülje el tehát aki teheti a külvilággal való érintkezést. (…)
Ezért volt az, hogy bár szerettem volna, nem énekeltem és tapsoltam az erkélyen és fényt sem gyújtottam a flashmob idején, mert fájt a szívem…