A történelem előtti időkben több kontinens is létezett a ma ismerteken kívül, a Földet időnként megrázó kataklizmák azonban eltörölték ezek nyomait.
Az egyik ilyen Lemúria volt.
Elhelyezkedése a mai Csendes-óceánra és Indiai-óceánra tehető, tehát egy hatalmas földrészt képzeljünk el. Nem tudni pontosan mikor kezdett el süllyedni, de i.e. 30.000 körül már biztosan víz alatt volt.
Ebből a földrészből azonban megmaradt egy jókora szárazulat, melyet ekkortól már Múnak neveztek. Bár jóval kisebb volt Lemúriánál, ám még ez is magában foglalta Ausztráliát és az egész környező szigetvilágot.
Mú süllyedése valószínűleg i.e. 22.000 körül kezdődhetett el. Még mielőtt eltűnt volna a habok alatt már létezett a Föld ellenkező féltekén egy másik talán a legismertebb ősi földrész, Atlantisz. Ez tehát valahol az Atlanti óceán közepe táján terült el, feltehetően a mai Bermuda-háromszög volt a nyugati széle és kb. Kr.e. 11.540 körül kezdett el süllyedni, bár a folyamat sok éven keresztül zajlott.
A magyarság szempontjából a legfontosabb földrész azonban Ataisz. Nevét a Tórem mitológiából ismert Atya-Istenről, Ata-Isisről kapta. Szintén a Csendes-óceánon volt található, a jelenlegi Hawaii-szigetek ataisz1képezték az észak-, északkeleti csücskét. Mivel történelmünkben kiemelt jelentőséggel bírt, így ezzel a hellyel ismerkedünk meg kicsit közelebbről.
Az utolsó jégkorszakot megelőzően őseink a Meleg Vizek Birodalmában, azaz a mai Kárpát-medencében éltek. Ezért van az, hogy a szavárd-magyarok 2004-ben már a 21.504. év számításánál tartanak! A hirtelen beköszöntő hideg elől azonban el kellett menekülniük.
Azon fejlettebb népek, akik jól értettek a hajóépítéshez a kataklizmák következtében a Csendes-óceánból újonnan kibukkanó földrészre, Mú egykori maradvány szárazulatára – Ataiszra menekültek, csakúgy, mint néhány más nép a Pamírból, Kaukázusból, stb. Különböző törzsek éltek tehát itt, mégpedig a Fekete- és Fehér-hunok, az agabák, az úzok (a majdani pal-úzok, azaz palócok, illetve gara-úzok, azaz grúzok ősei), az indijók, a maják, a sakák (a majdani szkíták ősei), a környező szigeteken pedig az as nép (a majdani aztékok ősei).
Ezen tözseknek aztán számos nemzetségük alakult ki az idők során. Már Ataiszon is éltek magyarok, ám e név mögött nem egy bizonyos törzset kell érteni, sokkal inkább egy gyűjtőfogalomról, s egyfajta szellemi minőségről van szó, melyről ezt rótták le őseink:
A Magyarok, az egyistenhívőknek nevezett jó emberek, akikhez más törzsek gyermekei is csatlakoztak. Így az Anyahita kegyhely és Joli-Tórem dombjai között megtelepedett egyistenhívőket magyaroknak nevezték.
Ezen egyistenhívők követői nem képeztek külön törzset, hanem a jó embereknek a vallási közösségébe tartoztak.
Ezen közösségnek tagjai soha nem háborúskodtak, hanem az Anyahita által lerótt egy igaz Isten hitében nevelték fel gyermekeiket.” (1. B. Arvisura, Kr.e. 4000-4040.)
Itt sohasem volt tél, így a klíma ideális feltételeket biztosított a mezőgazdaság számára, az emberek rendkívüli jólétben éltek, hiszen a domboldalakon teraszos földművelés, míg a síkságokon csatornázott öntözéses gazdálkodás folyt, s így minden szükséges élelmet meg tudtak termelni.
A hegyoldalak erdőségeiben fakitermelés folyt, innen a rönköket a folyón úsztatták le a Hun-tóhoz, ahol a kézművesek megmunkálták azokat. Földalatti alagút-rendszereket építettek ki, melyek szinte az egész földrész területét különösen a hegyeket összekötve – behálózták, s ezekben földalatti raktárakat is létesítettek.
A hegyekre különböző szent kegyhelyeket építettek és itt voltak az egyes törzsek vezéri székhelyei is. A földrészt a Kékleny-hegység a Gara-zúgóval szinte kettéosztotta, mint ahogyan mai hazánkat a Duna.
A folyó jobb oldali részén éltek az agabák és úzok, akik fővárosukat Kosztrómát a Hangun torkolata mellett építették fel. Ezzel átellenben terült el Dorozsma, amely a fekete és fehér hunok fővárosa volt. Fentebb, az Indus folyó feletti részen éltek a maják, indijók, valamint a Kékleny hegység feletti területen a sakák.
Bár a különböző földfelszín miatt különböző kultúrák alakultak ki, ám valamennyi igen fejlett volt. Míg az agabák főként kereskedelemmel foglalkoztak, addig a hunok inkább a kézművességben, szerszámkészítésben és állattenyésztésben voltak járatosak. Ildu városában ami egyfajta közös törzsi szálláshely volt – tartották az ötévenkénti ifjúsági vetélkedőket, ahol a győztes fiú vagy lány kiválaszthatta jövendőbelijét.
A legokosabb ifjakat az un. Tudományok várába küldték tanulni. Hitközpontjuk a Bálvány hegyen, míg tudományos központjuk az Anyahita hegyén alakult ki.
A Bálványon foglalkoztak a az égbolt megfigyelésével is, hiszen a csillagok járásából némileg előre tudták jelezni a várható időjárást is. Mivel nem ismerték az évszakok váltakozását, az időt holdévekben, azaz holdtöltétől holdtöltéig számították.
A Napot tekintették a legfőbb istenségnek. A különböző törzsek időről-időre agyagtáblákra rótták a legfontosabb eseményeket, s a törzsi szellemi központokban rendszeresen összegyűjtötték azokat. Ataiszon tehát rendkívül fejlett, rendezett közösségi és társadalmi életformát alakítottak ki.
Az ősi társadalmak közül ez volt az egyetlen közösség, ahol a legfontosabb törvényeket a hun fővárosban, Dorozsmában az Öregek Tanácsa, a 24 hun törzs Vezéri Tanácsa, valamint a Fejedelmek és Királyok Tanácsa javaslatára alkotmányos pontokba foglaltak. Kr.e. 6000-ben jött létre az igen életképesen működő KÁLL Alkotmányos Intézmény, bár ekkor még csak három pontban határozták meg az alkotmányt:
- A KÁLL köteles mindenki panaszát meghallgatni és uralkodni.
- Földmunkát végzőket cselekedetükben békén kell hagyni.
- Várakban dolgozó tárkányok, böszörmények békében éljenek.
A közösen választott NAGY KÁLL a három pont alapján uralkodott. Helyettese a KIS KÁLL volt, aki mindenek felett álló személy volt.
Mindannyian értettek a kézművességhez, hajóépítéshez. 24 lapátos vitorlásaikkal többször neki is vágtak az óceánnak, hiszen a fokozatos felmelegedés következtében újabb és újabb földdarabok váltak lakhatóvá, amit a népesség növekedése miatt, illetve a nem várt estleges járványok, földrengések miatt célszerű volt folyamatosan feltérképezni és nyilvántartani.
Később ezeket a helyeket be is népesítették. Állatokat, növényeket vittek magukkal Ataiszból, s persze az otthoni kultúrát és hitvilágot is. Gyarmatbirodalmakat alapítottak a mai Egyiptom területén (Hikszosz-óm), továbbfejlesztve az őshaza kultúráját. Isteni származású uralkodóikat kúp alakú hegyek alá temették.
A Mezopotámiában (Anina-óm) megtelepedettek magukat Úr népének, a rokon törzsek némelyike pedig sumírnak nevezte. De alapítottak településeket Dél-Ázsiában (Parszi-óm), sőt még a mai Mexikó (Indijó-óm), illetve Peru (Kuszkó-óm) területén is. Ataiszon közben a felmelegedés miatt egyre nagyobb lett az aszály, így egyre több ember vándorolt el valamely újonnan alapított városba.
Kr. e. 5070 körül a Föld óriási méretű kataklizma előtt állt. Egyre több földrengés rázta meg Ataiszt is, gyakorivá váltak a vulkáni tevékenységek. A sámánok elmondták, hogy kapcsolatban léptek a Jó és Rossz Szellemekkel, akiktől megtudták, hogy Ataisz hamarosan el fog süllyedni.
Az öregek tanácsa ekkor úgy döntött, hogy az eddigieknél is nagyobb hajókat építenek, s valamennyien tengerre szállnak.
Az utolsó hajók elindulását követően jött a szörnyű földrengés, tűzokádat, az özönvíz.
Ezek hatására e csodálatos földrész süllyedni kezdett, s ez a folyamat kb. Kr. e. 5070-5000-ig, mintegy 70 éven át tartott. Sokan elpusztultak, de akik meg tudtak menekülni, fogadalmat tettek, hogy örökké keresni fogják az ataiszi népek megmaradt ivadékait.
Ataisz keletkezésének legendája (Részlet az Arvisurából) “Joli-Tórem -aki egyébként Numi-Tórem felesége- volt az égiek gazdasszonya.
Neki jutott a Föld nevű tüzes bolygó. A gazdasszonykodás azonban annyira elvette minden idejét, hogy nem jutott ideje egyszer sem leereszkdeni az égi ezeröles láncon, hogy szemügyre vegye, mi van a tüzes golyóbisával.
Jó sok idő múlva a közvetlen rokonságából többen is jelezték, hogy valami baj történhetett, mert a golyóját elborította a felhők vize és vízben forog. Kérlelte hát a férjét, Numi-Tóremet, hogy végre adjon számára egy kis időt, hogy leereszkedhessen és Földanya hivatását teljesíthesse. Segítségére sietett Káltes-asszony is, Numi-Tórem testvér-húga, az Élet-Asszony.
Nagyon elszomorodtak a látványtól, hiszen a Föld felszíne csupa vízből állt. Ekkor Numi-Tórem a két asszonyt megszánva megparancsolta a búvár kacsának, hogy éjjel-nappal dolgozva hordjon fel iszapot, követ és homokot az ősvíz mélyéről, és azt rakja a vöröshasú cethal hátára.
A búvár kacsa szinte végkimerülésig dolgozott, mire összeállt az ősföldrész, a vöröshasú cethal hátán. Ezt az ősföldet később Ataisznak nevezték el… Amikor a búvár kacsa befejezte munkáját, akkor Numi-Tórem, Joli-Tórem és Káltes-asszony leereszkedtek az égi ezeröles láncon, és sárból meg iszapból megformázták az első emberpárt. El is nevezték őket Atomnak és Piroskának.”
Az Arvisura története az elsüllyedt földrészen, Ataiszon kezdődik. Ez a földrész hasonló, de nem azonos Platon Atlantiszával, (ámbár a rovásokból arról is bizonyságot szerezhetünk, hogy az a földrész is valóban létezett). Ataisz a Csendes óceán középső részén, a mai Hawai-szigetektől délnyugatra feküdt. Ez a földrész maga volt a paradicsom, meleg klímája kedvezett a bő termésnek. Itt sohasem volt tél, és az örök nyárban sok jó gyümölcsöt termett a föld az itt élőknek. Mivel nem ismerték az évszakok változását, az időt holdévekben, holdtöltétől-holdtöltéig számították. Az itt élő emberek igen magas kultúrát teremtettek ezen a helyen.
Ataisz két ősi népnek adott otthont: itt éltek Góg és Magóg hun törzsei, valamint az agabák népe. Belőlük aztán számos nemzettség és törzs alakult ki. Mindkét nép értett a kézművességhez, hajókészítéshez. Többször nekivágtak hajóikkal, hogy újabb és újabb szárazföldeket fedezzenek fel. Később ezeket a helyeket be is népesítették. Állatokat, növényeket vittek magukkal Ataiszból, s persze az otthoni kultúrát és hitvilágot is.
Városokat alapítottak a mai Egyiptom területén (Hikszosz óm), továbbfejlesztve az őshaza kultúráját. Isteni származású uralkodóikat kúp alakú hegyek alá temették.
A Mezopotámiában (Anina óm) megtelepedettek magukat Úr népének, a rokon törzsek némelyike pedig sumírnak nevezte. De alapítottak településeket Dél-Ázsiában (Parszi óm), sőt még a mai Mexikó (Indijó óm), illetve Peru (Kuszkó óm) területén is. Kr. e. 5070 körül a Föld óriási méretű kataklizma előtt állt. Egyre több földrengés rázta meg Ataiszt is, gyakorivá váltak a vulkáni tevékenységek, az özönvíz. Ezek hatására e csodálatos földrész süllyedni kezdett, s ez a folyamat kb. Kr. e. 5070-5000-ig, mintegy 70 éven át tartott. Sokan elpusztultak, de akik meg tudtak menekülni, fogadalmat tettek, hogy örökké keresni fogják az ataiszi népek megmaradt ivadékait.
Részlet az Arvisura-ból: “Az elsüllyedt földrészen úgy védekeztek az időjárás viszontagságaival szemben, hogy sok esetben a magas hegyek közé vándoroltak.
Ez vonatkozott az éhség, szárazság, özönvizek okozta nagy veszélyekre is, valamint a járványos megbetegedések esetére. A nagy világcsapást egyesek úgy látták, mintha a tűzhányók működését a magas hegyek égberepülése követte volna, de ezek lehettek csak nagy kődarabok is. Mindhárom jelentés megegyezett abban, hogy a kulturált földrész elsüllyedt. Az indijók viszont azt vallották, hogy a földrészük kisebbik fele kiemelkedett a Nagyvízből. Félelmükben még ma sem mernek hajóra szállni, mivel Csabán kívül eddig még nem tért vissza népükből senki.
…A hunok közé beolvadt agaba törzs ifjai eleinte csak nyugtalanságuk miatt indultak el kalandozni, egyik holdtöltétől a másik holdtöltéig, hogy az elsüllyedt földrész menekültjeit keressék. …
…Az elsüllyedt Ataisznak mind az öt hegye olyan vájható anyagból állott, hogy a termőföld alatt 1 ölnyire már barlangrendszert építhettek ki. Ezen barlangrendszereket aztán összekötötték.
…Ataiszt a menekülő Kuszkó a következőképpen vázolta: Armogur fejedelemsége 5 törzsből állott. Törzsi székhelye a Bálvány-hegy alatti Kosztroma volt, ahol a Bálvány-hegy körül 3 napi lovaglási területtel Uruk törzse helyezkedett el. Uruk törzsét a kettős hun törzstől a Tigris folyó torkolata és a Hangun választotta el. Kosztromával szemben, a Tigris öböl másik oldalán Dorozsma épült, a hun törzsek fővárosa.
A fehér hunok Góg törzsét és a fekete hunok Magóg törzsét a Hun-síkságon az Anina hegység és 1 tyumen lépés szabad terület választotta el egymástól…
…Amikor az örök esőzés miatt a Nagyvíz elöntötte Kosztromát, mindenki a hegyekre és főként a Hun-Felvidékre menekült. Mivel mind az öt kegyhely a hegység csúcsra vezető barlang-rendszerrel volt ellátva, a sámán és tárkány tanulók a belső lépcsőkön a kegyhelyekre iparkodtak. A lángoló nap mellett a jéghegyek olvadoztak. Az esőzuhatagban a víz a Hun-tóban lévő bárkákat már a város fölé emelte. …” (idézet vége)
…A hunok közé beolvadt agaba törzs ifjai eleinte csak nyugtalanságuk miatt indultak el kalandozni, egyik holdtöltétől a másik holdtöltéig, hogy az elsüllyedt földrész menekültjeit keressék. …
…Az elsüllyedt Ataisznak mind az öt hegye olyan vájható anyagból állott, hogy a termőföld alatt 1 ölnyire már barlangrendszert építhettek ki. Ezen barlangrendszereket aztán összekötötték.
…Ataiszt a menekülő Kuszkó a következőképpen vázolta: Armogur fejedelemsége 5 törzsből állott. Törzsi székhelye a Bálvány-hegy alatti Kosztroma volt, ahol a Bálvány-hegy körül 3 napi lovaglási területtel Uruk törzse helyezkedett el. Uruk törzsét a kettős hun törzstől a Tigris folyó torkolata és a Hangun választotta el. Kosztromával szemben, a Tigris öböl másik oldalán Dorozsma épült, a hun törzsek fővárosa. A fehér hunok Góg törzsét és a fekete hunok Magóg törzsét a Hun-síkságon az Anina hegység és 1 tyumen lépés szabad terület választotta el egymástól…
…Amikor az örök esőzés miatt a Nagyvíz elöntötte Kosztromát, mindenki a hegyekre és főként a Hun-Felvidékre menekült. Mivel mind az öt kegyhely a hegység csúcsra vezető barlang-rendszerrel volt ellátva, a sámán és tárkány tanulók a belső lépcsőkön a kegyhelyekre iparkodtak. A lángoló nap mellett a jéghegyek olvadoztak. Az esőzuhatagban a víz a Hun-tóban lévő bárkákat már a város fölé emelte. …” (idézet vége)
Az agaba népek a mai Kína partjaira hajóztak, s itt találtak otthonra (Agaba óm), a hunok népe pedig a Tigris és az Eufrátesz folyók vidékén (Anina óm) települt le. Ataisz elsüllyedése után kb. 1000 évvel e két nép törzsei a fokozatos terjeszkedések és vándorlások folytán a Hangun (Huangho) folyó kanyarulatánál találkoztak, és még mindig megértették egymás beszédét. Ez az egymásra találás egyúttal fontos történelmi fordulóponttá is vált. A
fővezérré választott Agaba ismét egyesítette a rokon népeket, s újraszervezte a 24 Hun Törzsszövetséget, ami igen időtálló, jól szervezett közösségi formának bizonyult.
Ez a szövetség valójában már Ataiszon is, sőt még az utolsó jégkorszak előtt is létezett. Akkori őshazájuk a Melegvizek Birodalma (a mai Erdély területén) volt, azonban a beköszöntő hideg miatt el kellett menekülniük, szétszóródva a föld különböző pontjain. Legnagyobb részük a kedvező éghajlatú Ataiszon lelt otthonra.
A 24 Hun Törzsszövetség tagjai: a türk, kaza-hun, széki-hun, bolgár, jász, lett, manysi, mari, komi, csuvasz, vepsze, tatár, kun, manzsu, kabar, mordvin, úz, suoma, vót, baskír, észt, újgur, mongol, és az avar törzsek. A Törzsszövetség tagjai ettől fogva egységesen újra kezdték az időszámítást, un. medvetoros években számolva.
Az első medvetoros év Kr. e. 4040-ben volt. Lázas munka kezdődött a nyelv, az írásbeliség, valamint a hiedelemvilág egyeztetésére. Agaba ezért megszüntette a korábbi, bonyolult képírásos rendszert, s a hunok rovását továbbfejlesztve egységes rovásírást alkotott. Egyúttal abban is megállapodtak, hogy a rovósámánjaik által minden cselekedetüket megörökítik az utókor számára. E hiteles feljegyzések összességének az Arvisura, azaz igazszólás nevet adták. Közös nyelvük az úz nyelv lett, amely az évezredek alatt keveset változott, s amelyet ma magyar nyelvnek nevezünk.
A Törzsszövetség rendkívüli fejlettségét bizonyítja az is, hogy ez volt az egyetlen olyan ősi társadalom, ahol a törzsek életét alkotmányos intézmény irányította. Már Ataiszban is volt alkotmányuk, ami akkor ugyan még csak három pontos volt, ám ez az idők során egyre bővült, mígnem 31 pontra gyarapodva, 1222-ben Aranybulla néven került be a történelembe. Abban is megegyeztek, hogy ötévenként mindegyik törzs köteles 1-1 ifjút elküldeni a Törzsszövetség központjába, Ordoszba, hogy belőlük sámánt neveljenek.
Ez a közhiedelemmel ellentétben – egy igen magas színvonalú, öt évig tartó képzés volt, ahol elsajátították a rovásírást, az orvostudományt, a kereskedelmi, és ipari szaktudást, a Tórem-hitvilágot és még sok egyebet.
Agaba további intézkedései közé tartozott a 10 évenkénti un. ismeretszerző kalandozások indítása, melyek során később lóháton vagy hajón, de szinte az egész világot bejárták, s melynek alapvető célját az Ataiszról menekülő népek esküje határozta meg, vagyis hogy a túlélők és utódaik minden időkig keresni fogják egymást.