Edward Snowden már tavaly év vége fele megfogalmazta azt, ami most úgy tűnik, mintha ténylegesen elindult volna.
Egy igazi korszakváltás, mely vízválasztó lesz a jelen generációk, és az elkövetkező digitális diktatúrák rabszolgatársadalmai között.
Snowden az NSA tömeges adatgyüjtését leplezte le néhány éve, ezzel szerezett ismertséget magának.
Azt állítja, hogy az Egyesült Államok, sőt talán a világ történelmében is az övé volt az utolsó nem digitalizált nemzedék, amelynek a gyerekkora nincs fent a felhőben, hanem jobbára analóg formában maradt meg.
A Rendszerhiba című önéletrajzában azonban nemcsak az analóg emlékeket siratja el, hanem az internetet is…
Arról van szó, hogy ma már nem törölhetjük ki az emlékeinket, a felettünk tornyosuló big data diktatúrák formálódnak, és nem felejtenek.
A törlés csak egy kamu, egy képzelt dolog, egy közkeletű fikció, egy nem egészen kegyes hazugság, amivel az informatikai ipar traktál benneteket, hogy megnyugodjatok, és jól érezzétek magatokat
– jelenti ki.
Vagyis soha többé nem lesznek titkaink senki előtt, főleg nem a mindenkori államhatalom előtt.
És ez már most is így van.
A napjainkban zajló folyamatok pedig csak még nagyobb és erősebb jogköröket adnak ehhez a politikusok és vezetők kezébe.
Az emlékeink, a múltunk, a hibáink, az örömeink, a kapcsolataink nem azért élnek velünk, és élni fognak azok után is, hogy mi már nem leszünk, mert meg akarjuk őrizni őket, hanem azért, mert nem tudjuk kitörölni őket – innen a Snowden által nemrég írt könyv angol címe is:
Az életünk örökre rögzítve van.
Edward Snowdent pedig azért ismertük meg, mert ezt felismerte.
A jelen folyamatok azért aggasztóak, mert a koronavírus krízis pontosan egy olyan globális krízis, egy veszély, mely minden embert érint.
Éppen ezért az emberek többsége bármit megadna hogy vége legyen.
És éppen egy ilyen katasztrófára várhattak azok, akik végig azon mesterkedtek, hogy megnyirbálják az alapvető emberi jogokat…