A Nagy Piramis egyfajta kvantumgépezetként szolgált. Úgy építették meg, hogy formájánál, mérténél és anyagánál fogva képes befogni egyrészt alulról a Föld, másrészt fentről a csillagok, az Univerzum energiáit.
Eredetileg hófehér kövek borították, ezek mintegy szigetelőként működtek, és bent tartották az elektromágnesességet.
Elektromosság az ókorban? Egyiptomban hevernek a bizonyítékok!
Az építmény belsejében található gránit burkolat is ezt a célt szolgálta, tárolta az elektromosságot és a gránitszemcsékben lévő kristályok pedig szupravezetőként funkcionáltak.
De nemcsak tárolni, kiáramoltatni is tudták ezeket az energiákat és azon az elven továbbították távoli helyekre, amire Nikola Tesla is rájött, amikor kidolgozta a vezeték nélküli áram használatát.
Erre Sir William Siemens is rájött, amikor egy kísérlet céljából megmászta a piramist. Arab kísérője megmutatta neki, hogy különös, csengő hang hallható a piramis csúcsán, amikor felemeli a kezét.
Siemenst érdekelte a jelenség, mert gyanította, hogy azt az elektromosság okozza.
Rögtönzött leydeni palackot készített borosüvegből és újságpapírból. Amikor a palackot a magasba emelte, az elkezdett szikrákat vetni.
Számos jel utal arra, hogy az ókoriak jobban ismerték az elektromosságot, mint ahogyan azt feltételeznénk.
Ennek egyik kézzelfogható bizonyítéka az ún. bagdadi elem. 1936-ban a Bagdad mellett új vasutat építő munkások egy ókori sírra bukkantak.
A Bagdadi elemek
Az archeológusok, akik aztán feltárták a sírt, nagyon sok érdekes anyagot hozta a felszínre az ásatások során, ám egy egyszerű agyagkancsónak nem tulajdonítottak nagyobb jelentőséget. Legalábbis első pillantásra.
Az egyszerű vázának tűnő kancsó könnyű sárga agyagból készült, és hiányzott a nyaka. Egy 9 cm hosszú és 26 mm átmérőjű rézcsövet találtak benne, amelynek egyik végét aszfalt-dugó zárta le.
A csőben egy rozsdás vaspálca húzódott. A kancsó alját pedig 3 mm-es vastagságban aszfaltréteg borította. A kancsót rituális eszköznek titulálták a régészek, majd elfelejtették.
Az Iraki Múzeum laboratóriumának igazgatója, Wilhelm König azonban „leoporolta” a tárgyat, és elkezdte vizsgálni.
Felismerte, hogy csak savat, vagy lúgos folyadékot kell a kancsóhoz adni, hogy az elemként funkcionáljon. A kísérletek során a kancsó mérhető, félvoltos elektromos áramot termelt 18 napon keresztül!
A felfedezésről szóló jelentések aztán felkeltették Walter Winton, a londoni Természettudományi Múzeum fizikusának érdeklődését is, és több, mint 30 évvel a lelet megtalálása után Bagdadba utazott, hogy maga is megvizsgálja azt. Amit talált, az ő szavaival élve „teljesen egyértelmű”.
A kancsót valóban elemként használták. Winton később így foglalt állást a páratlan lelelttel kapcsolatban:
„Tegyünk savat a rézcsőbe – bármilyen savat, az ecet is megteszi-, és „Abrakadabra!”, máris van egy egyszerű cellánk, amely feszültséget kelt és elektromos áramot fejleszt.
Ha sorban összekapcsoljuk a cellákat, akkor galvánelemet kapunk, amely elegendő áramot ad ahhoz, hogy megszólaltassunk egy csengőt, meggyújtsunk egy égőt, vagy egy kis elektromos motort működtessünk.”
A nyolcvanas évek elején, ugyancsak Irakban, hasonló leletekre bukkantak a Tigris partján fekvő Seleukeiában, valamint a szomszédos Ktésziphónban.
Ezeknek az edényeknek a korát i.e. 2500-re teszik.
Ahol elektromosság van, ott a réz is használatban van. Ilyen rézhuzalokat találtak szintén a királyok Völgyében, Tutankhamnon sírjában is.
Mivel ezekkel sem tudtak mit kezdeni, nem is nagyon olvashatunk, hallhatunk róluk a hivatalos iratokban.
Rengeteg bizonyíték áll ma már a rendelkezésünkre, mely azt bizonyítja, hogy valami nagyon nem úgy történt az emberiség történelme folyamán, mint ahogyan azt ma tanítják.
Igencsak elgondolkodtató, hogy vajon miért titkolják még mindig azt a tényt, hogy ezek a civilizációk jóval fejlettebbek voltak, és nem primitív kultúrákról beszélünk.
Mit és mi okból kell még rejtegetni, miről kell elterelni a ma emberének figyelmét, hogy közben bizonyos körök hasznot húzhassanak, és ezáltal előnyt kovácsolhassanak maguknak abból, hogy információkat visszatartanak?!
Forrás: Facebook – Incze Móni Egyiptoma