Az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány az első szakértői vélemény, ami kimondhatja a túlvilág létezését.
Ha megkérdeznek egy idegtudóst vagy egy kritikus egészségügyi szakembert, hogy mi az a halálközeli élmény, vagy mit jelent, eléggé zavarba jönnek vagy vitáznak egymással. Mint mondják, további kutatásokra van szükség.
Ezért most a tudományágak széles köréből származó tudósok új konszenzusos nyilatkozatot tettek közzé a halál vizsgálatával kapcsolatban.
Az Annals of the New York Academy of Sciences folyóiratban megjelent tanulmány az első szakértői vélemény a halál tudományos vizsgálatáról, és célja, hogy “betekintést nyújtson a szisztematikus vizsgálat lehetséges mechanizmusaiba, etikai vonatkozásaiba és módszertani szempontjaiba,” és “azonosítsa a problémákat és vitákat” a kutatási területen.
“A ‘visszafordíthatatlanul halottnak’ lenni technológiafüggő,” – írta még 2016-ban Anders Sandberg, az Oxfordi Egyetem Emberiség Jövője Intézetének kutatója.
“Sokáig a légzés- és pulzushiányt a halál jellemzőinek tekintették, amíg az újraélesztési módszerek javultak.
Napjainkban az extrém hipotermia, oxigénhiány és több órán át tartó pulzus- és légzéshiányban szenvedő fuldokló áldozatok újraéleszthetők (szerencsével és néhány súlyos orvosi beavatkozással).”
“Még az sem halál, ha az ember a transzplantációs sebész asztalán fekszik,” – mutatott rá.
Sandberg nem vett részt a tanulmányban, de a kérdés lényegét érinti: a modern orvoslás alapvetően megváltoztatta a halálról való gondolkodásunkat. Hirtelen rájöttünk, milyen keveset tudunk az élet e leguniverzálisabb részéről.
“A szívmegállás nem szívroham,” – magyarázta egy nyilatkozatában Sam Parnia, a NYU Grossman School of Medicine kritikus gondozási és újraélesztési kutatási részlegének igazgatója és az új tanulmány vezető szerzője.
“Ehelyett egy olyan betegség vagy esemény végső szakaszát jelenti, amely egy személy halálát okozza,” – folytatta.
“A kardiopulmonális újraélesztés (CPR) megjelenése megmutatta nekünk, hogy a halál nem egy abszolút állapot, hanem egy olyan folyamat, amely egyeseknél még azután is megfordulhat, hogy elkezdődött.”
A kutatók rámutatnak arra, hogy a bizonyítékok arra utalnak, hogy sem a fiziológiai, sem a kognitív folyamatok nem érnek véget a “halál pontján,” – és bár a tudományos kutatások eddig nem tudták bizonyítani a halálközeli élmények valóságát, de cáfolni sem tudják azokat.
Ami figyelemre méltó, hogy ezek az élmények – amelyekből több száz milliót jegyeztek fel a világ különböző kultúráiban – következetesen ugyanazokat a témákat és narratívákat követik.
Általánosságban elmondható, hogy az átlagos halálközeli élmény magában foglalja azt, hogy először érzi az ember, hogy elszakadt a testétől, és megnövekedett a tudatállapota és felismeri a halált.
Ezt követi egy bizonyos úti cél felé való utazás érzése, amelyet élete során másokkal kapcsolatos cselekedeteinek, szándékainak és gondolatainak értelmes és céltudatos elemzése követ; akkor egy olyan helyre érkezik, ahol “otthon” érzi magát, mielőtt végre visszatérne a való világba.
Bár ez elég pszichedelikusan hangzik, azt is tudjuk, hogy a halálközeli élményeknek nincs sok közös vonása a hallucinációkkal, illúziókkal vagy pszichedelikus kábítószer okozta élményekkel, bár gyakran ugyanolyan pozitív, hosszú távú pszichológiai átalakulást eredményeznek, hogy a közelmúltban végzett tanulmányok összefüggésbe hozták az olyan anyagok használatával, mint a pszilocibin.
“A halál tudományos vizsgálatát az tette lehetővé, hogy az agysejtek nem károsodnak visszafordíthatatlanul perceken belül az oxigénhiányt követően, amikor a szív leáll,”
– magyarázta Parnia.
“Ehelyett órákon át ‘halottak’. Ez lehetővé teszi a tudósok számára, hogy objektíven tanulmányozzák a halállal kapcsolatos fiziológiai és mentális eseményeket.”
A modern tudomány ma már bepillantást enged ebbe a tapasztalatba: az elektroencefalográfiás vizsgálatok kimutatták például a gamma-aktivitás és az elektromos jelek megjelenését a halállal kapcsolatban – ez a jelenség általában fokozott tudatossággal jár.
Ez lehet a felelős a “felfokozott tudatállapotokért és a halál felismeréséért,” amelyeket a véghez közeledők éreznek?
Parnia és munkatársai remélik, hogy a jövőbeli kutatásokkal egy napon biztosan tudni fogjuk a választ.
“Kevés tanulmány vizsgálta objektív és tudományos módon, hogy mi történik, ha meghalunk,” – mondta Parnia.