Még mindig sokat kell tanulnunk arról, hogy 12 000 évvel ezelőtt milyen lények jártak a Földön.
A tudósok kihalt óriáslények rejtélyes ábrázolásait tanulmányozták a jégkorszaki sziklafestményeken a kolumbiai esőerdőben, és szerintük néhány festmény ellentmondásos és vitatott.
A Philosophical Transactions of the Royal Society B folyóiratban megjelent tanulmány szerint a La Lindosa sziklás kiemelkedés több ezer festményt tartalmaz, amelyek a Chiribiquete Nemzeti Parkban közölt festmények mellett Amerika egyik leggazdagabb sziklaművészeti régióját képviselik.
Ellentétben a felső paleolit európai művészekkel, akik mély, sötét barlangokban festettek, ezek a korai amazóniaiak nyílt sziklamenedékekben alkottak.
A festmények állapota igen változatos, a képek rendkívül elhalványulnak vagy elvesznek az elemek hatásának kitéve, míg a széltől és esőtől védett részek megőrzik élénkségüket.
A függőleges sziklafalak akár 10 méter magasak is lehetnek.
Néhányuk süllyesztett vagy “rejtett” részeket is tartalmaz, amelyek nem láthatók a talajszintről. Az ezeken a felületeken lévő festményeket ma már csak egy tapasztalt hegymászó láthatja megfelelő felszereléssel vagy a dróntechnológia segítségével.
A létráknak vagy állványoknak tűnő festett képek talán támpontokat adnak arra vonatkozóan, hogyan használták fel a korai művészek a természeti erőforrásokat, hogy elérjék ezeket a helyeket.
Az okker pigmentek adják a festmények jellegzetes vöröses-terrakotta színét.
A La Lindosa leggyakrabban ábrázolt motívumai a zoomorf, geometriai, antropomorf és növényi témák.
A képek többsége vadászatot és rituális jeleneteket ábrázol, amelyek az embereket mutatják be növényekkel, valamint erdei és szavannai állatokkal.
Az állatfestmények naturalista körvonalakból és/vagy kitöltött mintákból állnak.
Nyilvánvaló, hogy a La Lindosa művészei felismerték a fiziológia és a viselkedés bizonyos részleteinek fontosságát, hogy meghatározott módon jelezzenek a közösség számára.
Az ábrázolások valósághűsége lehetővé teszi az állattani csoportok sokféleségének taxonómiai azonosítását, beleértve a halakat, rájákat, teknősöket, kajmánokat, vízidisznókat, szarvasokat, sertésféléket, macskaféléket, lehetséges kutyaféléket, majmokat és madarakat.
Az állatok e gazdag képi változatossága között van néhány érdekes kép, amelyek úgy tűnik, hogy a kihalt megafaunát ábrázolják, beleértve a hatalmas földi lajhárt, a gomphothert, a teveféléket, a lovakat és a háromujjú patás állatokat, amelyek törzse némileg hasonlít néhány kihalt megafaunára, például a Xenorhinotheriumra vagy Makraucheniára.
Jose Iriarte, a tanulmány szerzője és az angol Exeteri Egyetem Régészeti Tanszékének professzora szerint a sziklafestmények Amazónia teljes sokszínűségét tükrözik, kezdve a teknősöktől és halaktól a jaguárokig, majmokig és disznókig.
Iriarte a képeket, amelyeket valószínűleg évszázadokon, ha nem évezredeken keresztül festettek, az “utolsó utazásnak” nevezi, ahogy mondta, az emberek megérkezését jelenti Dél-Amerikába – az utolsó régióba, amelyet a Homo sapiens gyarmatosított a terjedése során Afrikából, származási helyéről.
Ezek az északi úttörők ismeretlen állatokkal szembesülhettek egy ismeretlen tájon.
“Találkoztak ezekkel a nagy testű emlősökkel, és valószínűleg lefestették őket. Ezek a festmények nagyon naturalisztikusak, és képesek vagyunk látni az állatok morfológiai jellemzőit,” – mondta.
De a tudósok által “kihalt megafaunának” nevezett felfedezés a káprázatos részletességű festmények között ellentmondásos és vitatott.
Más régészek szerint a festmények kivételes állapota sokkal újabb eredetre utal, és más valószínű jelöltek is vannak az ábrázolt lényekre.
Például az Iriarte és munkatársai által azonosított óriás földi lajhár valójában egy vízidisznó is lehet – egy óriási rágcsáló, amely ma az egész régióban elterjedt.
A La Lindosa sziklaművészet természetéről és idővonaláról megoszlanak a vélemények a tudósok között, és további kutatásokat kell végezni annak meghatározására, hogy őseink milyen állatokkal találkoztak, és melyeket örökítették meg a sziklafalon.
Iriarte elmondta, hogy csapatával öt állatot azonosítottak a jégkorszak emberei által festett állatok közül.
Ezek az állatok egy hatalmas földi lajhár hatalmas karmokkal, egy gomphothere (elefántszerű lény kupolás fejjel, kiszélesedő fülekkel és törzzsel), egy vastag nyakú ló kihalt leszármazottja, tevefélék vagy láma, és egy háromujjú patás, vagy patás emlős.
Ezen kívül a kutató azt is elmondta, hogy vannak megkövesedett csontvázak, amelyek segítenek a paleontológusoknak rekonstruálni, hogyan néztek ki a kihalt állatok.
Miközben a sziklafestmények készítéséhez használt vörös pigmenteket még nem datálták közvetlenül, Iriarte azt mondta, hogy a festett függőleges sziklafelületek alatti talajfeltárások során az üledékrétegekben találtak okkerdarabokat, melyek 12 600 évesek.
A remény az, hogy közvetlenül datálni tudják a sok kilométeres sziklák megfestésére használt vörös pigmentet, de a sziklaművészet és a barlangfestmények datálása köztudottan trükkös dolog.
Az okker, egy szervetlen ásványi pigment, amely nem tartalmaz szenet, nem datálható radiokarbonos kormeghatározási technikákkal.
A régészek abban reménykednek, hogy az ókori művészek összekeverték az okkert valamilyen kötőanyaggal, amely lehetővé teszi számukra a pontos dátum meghatározását.
A vizsgálat eredménye valószínűleg még ebben az évben várható.
A festmények további tanulmányozása rávilágíthat arra, hogy miért haltak ki ezek az óriási állatok.
Iriarte azt mondta, hogy a kihalt lények csontjait nem találták a közelben a régészeti ásatások során, ami arra utal, hogy talán nem voltak táplálékforrások a művészetet alkotó emberek számára.
Iriarte elismeri, hogy ebben a vitában nem az új tanulmány az utolsó szó, de biztos abban, hogy bizonyítékot találtak a múlt néhány eltűnt óriásával való korai emberi találkozásra.
Forrás: ÚjVilágtudat