Magyarország egészségügyi rendszerének halálos krónikája…? Ebben minden benne van, mint cseppben a tenger!
Március 1-ig kell dönteniük az egészségügyben dolgozóknak arról, aláírják-e a jogviszonyról szóló szerződést, ami kötelező feltétele annak, hogy tovább dolgozhassanak szakmájukban.
Az előírás sokaknál verte ki a biztosítékot, az elmúlt napokban sorra érkeztek a hírek arról, hogy egész kórházi osztályok bénulhatnak meg, mivel a munkavállalók egyöntetűen elutasítják a számukra kínált feltételeket.
Az orvosok követeléseinek azóta több ponton is engedett az állam, az ügyeleti díjakkal és a pihenőidővel kapcsolatban is közeledtek az álláspontok. A mellettük dolgozó személyzet kilátásai viszont közel se ilyen biztatók: a Magyar Orvosi Kamara elnöke, Kincses Gyula is kitért arra a kórházi főigazgatóság vezetőivel folytatott egyeztetés során, hogy az egészségügyi szakdolgozók helyzete aggodalomra ad okot. Bár ők szintén a szolgálati jogviszony hatálya alá kerülnek, béremelésre nem számíthatnak ennek köszönhetően, csak kötöttségekre.
A harmincas éveiben járó Gábor (nevét kérésére megváltoztattuk) ápolóként dolgozik a szegedi klinikán, több mint öt éve. Elmondása szerint eszközök és felszereltség terén nincs oka panaszra, átlagon felüliek a körülmények.
Azt viszont teljesen érthetetlennek tartja, miért egy világjárvány közepén akarnak átnyomni egy ekkora horderejű változtatást az egészségügyi rendszeren. Ráadásul úgy, hogy olyan alapvető szabályokat sem tartanak be, mint például, hogy a szerződés kézhezvételétől számítva 30 napjuk van eldönteni, aláírják-e.
„Úgy tudom, országszerte ezen a héten kezdték el kiosztani, miközben vasárnap a határidő, de ahol hétvégén nem nyitják ki az irodát emiatt, ott már péntekig le kell adni. Én kedden kaptam meg, így gyakorlatilag 3-4 napom van rá, hogy találjak egy ügyvédet vagy munkajogászt, aki segít megalapozott döntést hozni. Ez egyszerűen nonszensz.”
(A határidőt azóta március 1-re módosították – a szerk.)
Elmondása szerint a szöveg jogi részéhez egyáltalán nem ért, így azt meg sem próbálta értelmezni. Ami viszont a szabadságok és a jövedelem szabályozását illeti, ezen a téren szerinte nincs benne csúsztatás az eredeti bejelentéshez képest (az orvosok esetében ez okozott jelentős feszültséget, például az ügyeleti pótlékoknál).
Persze ettől maga az összeg még egyáltalán nem kielégítő, nála mégse ez volt a döntő érv az aláírás ellen, hanem maga az eljárás, ahogyan az egészet intézik.
„Sajnos nem újkeletű probléma, hogy az egészségügyi szakdolgozókat egyáltalán nem veszik emberszámba. Az viszont egészen új szint, hogy egy világjárvány közepén, az összeomlás szélén álló egészségügyre akarnak ráerőltetni egy ilyen horderejű változtatást, ráadásul az érintettek megkérdezése nélkül. A tárgyalásokat is csak az orvosok szakszervezetei folytatták. Ki kell mondanom: mi, ápolók szarba se vagyunk véve.”
Ráadásul szerinte ez az egész nemcsak róluk szól, hanem a zavartalan betegellátásról is, hiszen ha manapság akár csak 2-3 ember kiesik egy osztályról, gyakorlatilag megbénul a működés, akkora munkaerőhiány van.
„Egyszerűen nem engedi meg az igazságérzetem, hogy ilyen előzmények után aláírjam a szerződést. Persze érthető, hogy a többség nem meri ezt bevállalni, még akkor se, ha hasonló a véleménye. Akinek gyerekei, lakáshitele van, vagy már közel jár a nyugdíjhoz, aligha kockáztatja az egzisztenciáját. Én viszont még fiatal vagyok, nincs se kutyám, se macskám, az országból is nyugodtan elmehetek.”
Gábor szerint egyértelmű, hogy el is fog menni, és külföldön helyezkedik el. A járvány miatt még könnyebb dolga lesz, mint egyébként, hiszen mindenhol hiány van egészségügyi szakdolgozókból.