“Ők megemésztették az emberek kezének minden gyümölcsét. És amikor az emberek már nem tudták továbbra is kiszolgálni őket, a gigászok ellenük fordultak, és megrontották őket. És vétkezni kezdtek a madarak, vadállatok, csúszómászók és a halak ellen is, és megemésztették egymás testét, és a vérüket megitták”
Állítólagosan a nefilim civilizáció, melynek valódi létéről a mai napig heves viták vannak, az özönvíz előtt egy virgázó kultúrát alkottak.
Később azonban egy isteni bevatkozás és egy kataklizma majdnem mindent lenulázott.
Noé korára olyan elválaszthatatlanul összekeveredtek az emberekkel, hogy Isten csak radikális beavatkozás – az özönvíz – révén tudta tőlük megszabadítani a Földet.
A nefilimek magukkal rántották – egy család híján – az egész emberiséget a pusztulásba.
A Biblia alapján a hibrid faj, a „hatalmasok” elpusztultak az özönvízben, míg nemzőik, a bukottak az ítélet napjáig láncokba verve az alvilág legsötétebb részének, a Tartarosznak lettek a foglyai.
A Noé és családja révén túlélő emberi faj tehát látszólag megszabadult az idegen befolyástól – ám csak egy időre.
Az özönvíz után 436 évvel azonban a gigászok újra felbukkantak a Bibliában.
A Mezopotámiából érkezett vándor, Ábrahám, szemtanúja volt a történelem első feljegyzett regionális háborújának, amelyben négy király szövetsége harcolt öt másik király koalíciójával szemben.
„A tizennegyedik esztendőben pedig eljöve Khédorlaomer és a királyok, akik ővele valának, és megverék a refeusokat Asztheroth Kárnajimban, és a zuzeusokat Hámban, és az emeusokat Sávé-Kirjáthajimban.” (Mózes első könyve 14,5). A refeusok népének őse Rafa volt, akinek a neve „félelmetest, hatalmast” jelent. Egy másik bibliai rész további hasonló népeket is megnevez.
Az Egyiptomból való kivonulás után az izraeliták a Moáb pusztájához értek, ahol „az emeusok laktak abban annak előtte, nagy nép, sok és szálas, mint az anákok. Óriásoknak (refeusoknak) állíttatnak vala azok is, mint az anákok, és a moábiták Emeknek hívták őket.”
(Mózes ötödik könyve 2,10–11)
Az emeusok neve rettenetest jelent, az anákok pedig „hosszú nyakú óriások” voltak. Anák Arba fia volt, akinek a neve héberül Baál (istenség) erejéből valót jelent. Azt, hogy az ígéret földje tele volt gigantikus termetű lakókkal, a Mózes által kiküldött kémek is jelentették:
„Az a föld, a melyen általmentünk, hogy megkémleljük azt, olyan föld, a mely megemészti az ő lakóit; az egész nép is, a melyet láttunk azon, szálas emberekből áll. És láttunk ott óriásokat (nefilimeket) is, az óriások (nefilimek) közül való Anáknak fiait, és olyanok valánk a magunk szemében, mint a sáskák, és az ő szemeikben is olyanok valánk.” (Mózes negyedik könyve 13,33–34)
A kánaániak rendkívüli mezőgazdasági ismereteire utalhat az, hogy a kiküldött kémek több kiló súlyú szőlőfürtökkel tértek vissza, amely fajta ismeretlen volt előttük. Mekkorák lehettek ezek az óriások?
Az egyik nép királyáról, a básáni Ógról Mózes feljegyezte, hogy az ágyának a mérete mintegy ötszöröse volt a mai fekhelyeknek: 571 centiméter hosszú és 254 centiméter széles volt.
Ebben az ágyban éppen elfért volna a talán legismertebb kánaáni gigász, az ifjú Dávidtól szégyenletes vereséget szenvedő filiszteus Góliát is, aki 442 centiméter magas volt.
De honnan származhattak ezek az óriások, amikor elődeik mind kipusztultak az özönvízkor, a bukott angyalok pedig láncokba voltak verve a Tartarosz mélyén?
A logikus válasz az, hogy az özönvíz után másodszor is megtörtént az angyalok egy csoportjának a földreszállása.
Ezt a teóriát erősíti meg a Biblia is:
„Az óriások (nefilimek) voltak a földön abban az időben (az özönvíz előtt), sőt még azután is…” (Mózes első könyve 6,4)
A már idézett Énok könyve szerint erre az özönvíz előtt a Kánaán földjének északi határán fekvő Hermon hegyén került sor.
Patrick Heron szerint amennyiben ismét ide érkeztek, ennek az emlékét őrzi a hegy lábánál fekvő Baál-szentély, Caesarea Philippi, mai nevén Banias mellett.
A nefilimek második generációjának a nyomait őrzik Heron szerint azok a gigantikus építmények a Föld különböző pontjain, amelyek időszámításunk előtt 2000 körül bukkannak fel, szinte a semmiből.
A kor népei látszólag előzmény nélkül jutottak olyan technikai és csillagászati ismeretek birtokába, amelyekkel a zikkuratokat, piramisokat és más hatalmas alkotásokat létre tudták hozni.
Heron Nefilimek és az apokalipszis piramisa című könyvében bemutatott példák közül a legismertebb a Kheopsz fáraó idején épített gizai Nagy Piramis.