Megdöbbentő teóriával álltak elő. Ez tényleg megmagyarázhat mindent.
Mi van, ha végre kapcsolatba lépünk idegenekkel, de ők nem veszik észre, hogy valójában intelligens életformák vagyunk?
A The International Journal of Astrobiology című folyóiratban megjelent friss tanulmányban Konrad Szocik, a lengyelországi Rzeszow-i
Informatikai és Menedzsment Egyetem bioetikusai és Rakhat Abylkasymova, független kutató szerint ez valójában jó dolog lehet az emberiség számára.
És ez egy valószínűbb forgatókönyv, mint gondolnánk
A legtöbben – laikusok és a SETI (Search for Extraterrestrial Intelligence) kutatói egyaránt – hajlamosak vagyunk azt feltételezni, hogy minden olyan
faj, amely képes űrhajókat építeni és csillagrendszerek között utazni, többé-kevésbé úgy fog gondolkodni, mint mi:
Hasonló logika, hasonló motivációk és értékek, és hasonló érzelmek.
De Szocik és Abylkasymova szerint nincs valódi oka, amiért így kellene lennie, különösen egy olyan (hipotetikus) faj esetében, amely egy másik világban fejlődött ki.
Önmagunk fejlettebb változata helyett az űrutazó idegenek számunkra teljesen kifürkészhetetlennek bizonyulhatnak – és fordítva.
Szocik és Abylkasymova legutóbbi tanulmányukban elképzelik, hogyan játszódhatna le az első kapcsolatfelvételünk az intelligens földönkívüliekkel, ha nem ismernék fel, hogy intelligens életet találtak itt a Földön.
Szocik és Abylkasymova azt képzelik, hogy egy másik bolygón a különböző körülmények arra kényszeríthetnek egy fajt, hogy eltérő módon
fejlődjön az intelligenciája, és ezek a körülmények egy olyan fajt alakíthatnak ki, amely nagyon másképp gondolkodik, mint mi.
“Ha igen, akkor ez egy nagyon más intelligencia lenne, mint az emberi típusú intelligencia, és valószínűleg más célokat szolgálna, mint az
emberi intelligencia,”
– írják.
Még akkor is, ha a sors valamilyen bizarr furcsasága miatt egy idegen faj pontosan ugyanazokkal az evolúciós nyomásokkal és botlásokkal
szembesülne, mint az emberek, valószínűleg egészen más anatómiát fejlesztenének ki, hogy ugyanazokat a feladatokat elvégezzék.
Itt a Földön az emberi agy és a varjúagy meglepően eltérő módon szerveződik annak ellenére, hogy elég közeli rokonságban állunk (összehasonlítva mondjuk az embereket a tölgyfákkal, vagy a varjakat és a potenciális Proxima Kentauriakat).
Egy távoli nap körül keletkezett élet talán nem is ismeri fel agyunkat agyként (vagy annak helyi megfelelőjeként), még kevésbé intelligensként.
A jó hír az, hogy legalább a hipotetikus idegenek nem látnának minket fenyegetésként, így kevésbé valószínű, hogy úgy döntenek, hogy a galaxis
biztonsága érdekében előzetesen kiiktatnak minket.
De a többi dolog eléggé vegyes, amely végső soron az idegenek ismeretlen (és valószínűleg érthetetlen) természetétől, értékeitől és indítékaitól függ.
Az egyik lehetőség az, hogy az idegenek eléggé törődnek az élettel – akár erkölcsi, akár tudományos okokból, akár olyan okokból, amelyek
számunkra nem léteznek -, hogy megpróbálják megvédeni azt.
Ebben az esetben elkerülhetik, hogy ártsanak nekünk, és akár olyan szabályokat is követhetnek, amelyek hasonlóak azokhoz, amelyeket mi használunk, hogy elkerüljük a Föld mikrobáinak olyan helyekre történő eljuttatását, mint a Mars és az Europa.
Aztán megint nagyon eltérő elképzeléseik lehetnek arról, hogy mi hasznos és mi káros.
A rossz hír viszont az, hogy az idegeneket nem biztos, hogy érdekli, hogy mi történik velünk vagy bármely más földi élettel, amíg el tudják végezni a
dolgukat, bármi is legyen az.
Képzeljük el, hogy ahogy leszáll egy idegen űrhajó és összeroppant egy stadiont és mindenkit, aki bent van.
“A földönkívüli intelligencia talán egyáltalán nem fordít figyelmet erre, ahogy az emberek sem fordítanak figyelmet az úton mozgó rovarokra,”
-írja Szocik és Abylkasymova.
“Ebben a forgatókönyvben az emberi halálesetek véletlen következményei lesznek a földönkívüli intelligencia Föld
körüli mozgásának és esetleges kizsákmányolásának.”
Ez elég komoran hangzik, de ismerős…
Történelmünk nagy részében ugyanis mi voltunk az idegenek ebben a forgatókönyvben.