A társdalom menthetetlenül hanyatlik.
Olyan dolgokat teszünk és nézünk végig tétlenül, ami hozzájárul ahhoz, hogy a civilizációból civilizálatlanság váljon.
Ezalatt ráadásul maga az emberség is kezd kiveszni bennünk.
Már nem kommunikálunk egymással. Nem hallgatjuk meg a másikat…
Egy buborék világba zárkózunk, amit saját magunknak építettünk fel. Ebben a világban minden rólunk szól, önző kis énünket táplálva.
Az egó fájdalmasan kiszól, hogy CSAK ÉN LÉTEZEM!
Közben elidegenedünk egymástól…
És elfelejtjük azt, hogy a családi asztalnál vacsorázva régen az emberek beszélgettek mindenféléről.
Ma mi zajlik?
Mindenki csak ül némán, jó esetben a családi asztalnál nyomkodják a kijelzőt, mely bűvöletbe ejtett mindenkit.
Rosszabb esetben szobáról-szobára járva mindenkit meglátogat a társadalmi magány, melynek szürke falai a tudat felé tornyosulnak…
Megfakult családi képeket bámulunk, és azon tűnődünk, hová lettek azok a régi szép idők.
Amikor a friss levegőn játszottunk a barátainkkal, szuperhősöknek képzelve magunkat, vagy bújócskáztunk az erdő mélyén. A mai gyerekeket egyszerűen kiveti magából az erdő, aminek ez előző generáció oly sok mosolygós emléket köszönhet.
Az egyén hatalmas falakat emelt maga köré.
Börtönfalakat.
Önként bevonultunk ezek mögé a falak mögé, és a rácsos ablakon át bámuljuk a világot. Félünk tőle, többé nem is akarunk kijönni.
Nem kell a napfény, sem az eső. Odakinn minden olyan veszélyes és szörnyű.
Kattan a zár, szorul a bilincs, majd a cella egyik sötét sarkába dobjuk a kulcsot, közben azon gondolkodunk, hogy milyen jó, hogy itt már nem bánthat a világ. I
tt végre egyedül lehetünk, és a mérhetetlen egónkkal élhetjük le unalmas kis életünket, melyet valójában követendő példának gondolunk.
Te EGOISTA, gyarló emberi lény… Tényleg így kellene élnie mindenkinek?
Az ember egy TÁRSAS lénynek lett megteremtve. Falakat emeltünk magunk köré, de lebonthatjuk ezeket.
Kiszabadulhatunk a kijelzők rideg fénye által megfestett cellákból, letéphetjük a láncainkat.
Szabadok lehetünk újra.
Nem kell, hogy a világ csupán a magunk köré vont buborékot jelentse. Ehhez azonban elég bátornak kell lennünk, és ki kell lépnünk a fényre…