Az egyik ilyen eset egy elhunyt nőről szólt, akiről az akkori információk alapján úgy tűnt, hogy egy tényleges időutazó gyilkolta meg. Az eset egyre népszerűbb lett, és az “Időutazásos gyilkosság” kategóriába sorolták.
1997-ben egy hölgyet brutálisan meggyilkoltak anélkül, hogy sok bizonyíték maradt volna hátra, kivéve azt, ami a körmei alá ragadt bőrdarabnak tűnt, jelezve, hogy megküzdött támadójával, és valószínűleg megkarmolta.
A biológiai anyagok egy részét összegyűjtötték elemzés céljából, abban a reményben, hogy fény derül a történtekre, ami akkoriban jelentős fejlemény volt, mivel a DNS-elemzés akkoriban még gyerekcipőben járt, és sok ember számára varázslatnak tűnt valakit azonosítani néhány bőrfoszlányból.
A mintákat beküldték és feldolgozták egy adatbázison keresztül, ahol gyorsan egyezést találtak.
Ez azonban ahelyett, hogy megoldotta volna a problémát, csak fokozta az eset bizarrságát.
Kiderült, hogy a DNS-egyezés egy másik nőtől származik, akit szintén meggyilkoltak, és három héttel az első áldozat előtt halt meg a város egy teljesen másik részén.
Nem volt észrevehető összefüggés a két gyilkosság között, és az akkor megdöbbent rendőrök nem tudták felfogni, hogy egy halott hölgynek miért van a körme alatt egy másik nő biológiai anyaga, aki három héttel korábban meghalt.
Az eset az “Időutazásos gyilkosságként” vált ismertté.
Zavarba ejtő eset volt, különös körülményekkel és bizonyítékokkal körülvéve, amelyek sokkal inkább valamiféle sci-fihez hasonlítottak, mint a valósághoz. Hogyan történhetett ez meg?
A zavarba ejtő esetet kivizsgálták, és eleinte azt feltételezték, hogy a körömminták, amelyeket a szabályos törvényszéki jegyzőkönyvnek megfelelően gyűjtöttek, összekeverték vagy valamilyen módon elszennyeződtek.
Mike Silvermannek, a Törvényszéki Tudományos Szolgálat akkori országos vezetőjének és a Written In Blood kriminalisztikai történelemkönyv szerzőjének a feladata volt meghatározni, mi történhetett, de ez nem volt egyszerű.
Kezdetben azt gyanította, hogy a laboratórium hibát követett el, és a körömmintákat rosszul címkézték fel, mivel a második áldozathoz tartozóként megjelölt minták valójában az elsőhöz tartoztak, de a körömlakk mintázatának alapos vizsgálata során kiderült, hogy a mintákat végül is megfelelően címkézték fel.
Ezenkívül megállapították, hogy mivel a két mintát a két különálló személytől nem egyszerre vették le, gyakorlatilag nem volt esély arra, hogy véletlenül összekeverhessék őket.
Silvermant ezután megzavarták a két áldozat körömmintájának begyűjtésére alkalmazott módszerek, és megállapították, hogy mindkét maradványt három hét különbséggel ugyanoda szállították.
Az első áldozat holttestét több hétig hűtőszekrényben tartották, amíg a nyomozást lefolytatták. Ezt követően vették a körömmintákat, majd másnap ugyanoda érkezett a második áldozat furcsa teste.
Érdekes módon mindkét áldozatnál ugyanazt az ollót használták, és az aprólékos tisztítás ellenére is felmerült, hogy a genetikai anyag egy része megmaradhatott a második mintagyűjtés során, szennyezve a második áldozattól vett mintákat.
Ez akkoriban némileg forradalmi felfedezés volt, mivel semmit sem tudtak a bizonyítékok DNS-keresztszennyeződéséről.
Ez nem volt teljesen lehetetlen, mivel a kriminalisztikai DNS-elemzés technológiája még csak fejlesztés alatt állt, kevés egyeztetett eljárás volt az ilyesmi tényleges megakadályozására, és kevés információ volt arról, hogy ez milyen mértékben fordulhat elő.
Egyszerűen hiányzott ennek a furcsa új technológiának az ismerete ahhoz, hogy megfelelő módszereket fejlesszünk ki a DNS-bizonyítékok kezelésére, és ennek eredményeként számos olyan probléma merült fel, amelyekről nem tudtunk.
Ez nagyon távol állt a mai, teljesen tiszta bűnügyi helyszínektől, amikor a nyomozók tudják, hogy védőfelszerelést kell viselniük, és nagyon ügyelnek a szennyeződés elkerülésére.
A tudósok 1997-ben nem vették észre, hogy még néhány eltévedt sejt is jelentősen megváltoztathatja a DNS-mintákat, ami keresztszennyeződést eredményezhet, amely összezavarhatja az eredményeket, és akár teljes eseteket is félrevihet a DNS-bizonyítékok alapján.
Valójában három különálló ember DNS-ét fedezték fel a körömollón, és az első áldozat mintája került át, így az első áldozat DNS-e átkerült a másodikra, és azt az illúziót keltette, hogy az elkövető utazik az időben, hogy gyilkosságot kövessen el.
Valójában semmi közös nem volt a két nőben.
A szerencsétlenség és az azt követő, rejtélyesnek tűnő eset megalapozta azt a gyakorlatot, hogy eldobható ollóval gyűjtik össze a körömmintákat a törvényszéki orvosszakértői vizsgálatokhoz, majd az ollót a mintákkal együtt tárolják annak bizonyítására, hogy korábban nem használták.
Bár ez az eset végül megoldódott, bizonyítva, hogy nem volt időutazó gyilkos, ami egy furcsa kis epizódként vonult be a törvényszéki tudomány furcsa történetébe, amely azt bizonyítja, hogy a folyamatosan bővülő technológiánk időnként megelőzheti önmagát, gyorsabban fejlődhet, mint annak megértése, hogy mindez hogyan működik, vagy mit kezdjünk vele.
Noha a DNS-elemzés rendkívüli eszköznek bizonyult a megoldatlan gyilkossági esetek felderítésében és a történelmi rejtvények vizsgálatában, nem mindig volt tökéletes, és talán soha nem is lesz az.
Forrás: ÚjVilágtudat