Ez a képsorozat is őket hívatott bemutatni: azt, hogy ezen a helyen járva érzi az ember igazán, mennyire életszagú az a jelenség, ahol szenzációszámba megy Budapestre vagy a Balatonra túrát szervezni a helyieknek; ahol a szemem előtt tátott szájjal bámulja egy 8-9 éves kislány az ajándék tusfürdőt vagy cipőt karácsonykor.
Van Borsod szívében egy település, Szendrő, ahol országos szinten is példaértékű felzárkóztatás folyik az Abigél Alapfokú Művészeti Iskola és Gimnázium összes dolgozója részéről, a takarítótól egészen az igazgatóig.
Az intézmény általános iskolai, alapfokú művészeti, szakképesítést adó, illetve gimnazista oktatást kínál a helyi rászoruló fiatalok számára.
Kavalyecz András igazgató szerint számos olyan pedagógus kezdte meg náluk a munkaviszonyát, akik néhány hónapon vagy akár heteken belül felmondtak, mert a kezdéskor nem látták át:
Ez az iskola közel nem az az intézmény, ahol a tanár leadja az anyagot és munkája végeztével hazamegy.
Ugyanis itt olyan tanárok dolgoznak, akik akár vasárnap is felállnak az ebéd mellől, ha egy helyi rászoruló gyerek családjánál kitör a balhé.
A SzeretlekMagyarország beszámolója szívbemarkoló:
Mert Szendrőben – számos borsodi településhez hasonlóan – a mélyszegénységen felül számtalan olyan roma fiatal él, akik hátrányos helyzetükből ki szeretnének lépni, nem követve a rossz mintákat, akár valamelyik szülőjük, testvérük börtönviseltségéről, munkanélküliségéről, vagy súlyos drogproblémáikról legyen szó.
Az egyik helyi fiatal, Betti például félve megy minden nap haza: drogfüggő testvére egy féléves elvonó ellenére is évek óta folyamatosan a szeren él, önkívületi állapotban olyankor rendszeresen fizikailag bántalmazva húgát, aki szüleivel együtt tehetetlen a testvérével szemben.
A helyi mindennapokat szerettem volna megnézni: a meglátogatott házak legnagyobb részében kabátban voltunk, mert a szobák többségében nincsen fűtés, egy rozoga kályha volt szinte háztartásonként, ami csak egy szobát fűtött – a szegényes, vagy épp hiányzó áramszolgáltatásról nem is beszélve.
Elvittek egy olyan 7 fős fiatal családba is, akik – közmű híján – szó szerint a helyi boltban veszik az áramot egy kártya segítségével, amiért az 1000 forintnyi összeget is a szülőtől kellett kölcsönkérni a fiatal párnak.
Ez az összeg 20 kilowattnyi áram felhasználására jogosít, ami a családnak általában 3 napig elég: az egyetlen működő lámpájukra, és a minden háztartásban elmaradhatatlan közösségi tévénézésre. Nem ritka más háztartásban a gyertyával való világítás sem.
Sokuk egy jó nagy adag szeretetre vágyik, amit a családtagjaiktól sokszor nem kapnak meg, sokkal inkább az Abigél dolgozóitól, pedagógusaitól, akik bármiben segítenek nekik, ahogy csak tudnak.
A pozitív kivételek közé tartozik a helyi szegénysoron élő “Zsuzsa mama”, aki az összes gyerekét, unokáját abból a minimális bevételéből igyekszik támogatni, amit takarítói közmunkával keres, a lehető legtöbb szeretetet adva – így azon már meg sem lepődtem, mikor “hívatlan” vendégként egy zokszó nélkül beengedett a házába, mikor unokáival, Eugéniával és Zsuzsival meglátogattuk, folyamatosan kínálva engem a frissen sült pogácsájával, üdítőitalokkal.
Bár ez a melegszívű fogadtatás nagyon megtisztelő volt, mégis kényelmetlenül fogadtam el, hisz a családnak jóval nagyobb szüksége lett volna ezekre az ételekre, italokra.
Zsuzsa mama elmondása szerint nincs másra szüksége, mint hogy a családtagjai jobb anyagi körülmények között éljenek mint ő, tisztességben, szeretetben, és jó egészségben.
Ez a képsorozat is őket hívatott bemutatni: azt, hogy ezen a helyen járva érzi az ember igazán, mennyire életszagú az a jelenség, ahol szenzációszámba megy Budapestre vagy a Balatonra túrát szervezni a helyieknek; ahol a szemem előtt tátott szájjal bámulja egy 8-9 éves kislány az ajándék tusfürdőt vagy cipőt karácsonykor.
A sort sajnos hosszan lehetne folytatni. Sokan szeretnének Szendrőben is tisztességesen jövőt építeni az érettségi után. Ők, az Abigél iskolával egyetemben, akár egy jó állapotú használt ruhának, tisztálkodószernek, tűzifának vagy tartós élelmiszernek is már nagyon örülnek.