Avagy miért jött létre VALÓJÁBAN az ember…
Mert NEM az evolúció “végtermékei” vagyunk, esélyünk sem lett volna kialakulni.
Egyértelmű genetikai beavatkozás történt a majmok evolúciójába!
A sumer eredet mítosz és az ősi agyagtáblák elárulják az emberiség valódi múltját.
Az evolúció szakaszainak kutatásában, az emberi és más vizsgált genomok elemzésében a tudósok egy rejtélyre bukkantak.
Az emberi genom 223 olyan gént tartalmaz, aminek nincs semmiféle előzménye az evolúció során. Mivel az ember és a csimpánz között mindössze kb. 300 gén a különbség, ez a 223 gén hatalmas jelentőséggel bír. Hogyan kapott hát az ember 223 rejtélyes gént?
A Zu esetéhez vezető Igigi lázongás csak az előszele volt az elkövetkezendő problémáknak, amik elkerülhetetlenek a hosszú távú, bolygó-közi küldetéseken. Kiderült, hogy az egyik fő gond a nők hiánya.
A Földön állomásozó Anunnakik esetében kevésbé került előtérbe ez a téma, mivel köztük már az első földre szálló csapatban is voltak nők (néhányukat név és munkakör szerint említ Enki önéletrajza).
Emellett egy csoport ápolónő is érkezett, Anu leányának vezetésével. A hercegnőnek Ninmah (=„Nagyhatalmú Hölgy”) volt a neve, munkaköre pedig Sud (=„Aki Segítséget Nyújt”): ő volt az Anunnakik fő tisztiorvosa, és igen fontos szerepet játszott az elkövetkező eseményekben.
A Földön állomásozó Anunnakik között is kezdett eluralkodni a nyugtalanság, főként a bányákba beosztottak között. Az Atrahasis-eposz leírja, hogy az Anunnakik fellázadtak és nem voltak hajlandóak az aranybányákban dolgozni; ez számos véletlen következményt vont maga után. Az eposz ősi címét a kezdő szavak adták: Inuma ilu awilum („Amikor az istenek, akár az emberek”)
Amikor az istenek, akár az emberek
Végezték a munkát és szenvedték a fáradozást
az istenek fáradozása nagy volt,
a munka nehéz volt, az elégedetlenség nagy volt
A cím iróniája, hogy az istenek azért fáradoztak úgy, mint ma az emberek, mert akkor még nem voltak emberek a Földön.
Az eposz lényege, hogy az Ember teremtése azért történt, hogy az ember vegye át az istenek kemény munkáját. Mi több, az akkád „Awilu” szó jelentése „Munkás”, nem csupán „Ember”, aminek általában fordítják. Enki és Ninmah sikeresen véghezvitt valamit, ami mindent megváltoztatott, de ami Enlilt illeti, a történetnek nem lett jó vége.
Az Anunnaki bányászok „a hegyek mélyén munkálkodtak, és számolták a munka idejét”. „10 időn át fáradoztak, 20 időn át fáradoztak, 30 időn át fáradoztak, 40 időn át fáradoztak”.
Túl sok volt a munka 40 időn át,
[…] szenvedték a munkát éjjel és nappal.
Tiltakoztak és lázadoztak.
Haragvón az ásatásokon (mondták):
Szálljunk szembe […] a Parancsnokkal, hogy vegye el tőlünk a kemény munkát.
Törjük el az igát!
A lázadásra Enlil látogatása adott alkalmat a bányák területén. „Jöjjetek, ijesszünk rá hajlékában” – biztatta a lázadókat egyik vezetőjük, akinek a neve nem maradt ép az agyagtáblán. – „Lázadjunk fel, legyen háború, csatázzunk!”
Az istenek hallgattak a szavára.
Felgyújtották eszközeiket, lángba borították földvágó szerszámaikat és őrlőszerszámaikat.
Elhajítván őket, Enlil kapujához mentek.
Ez éjszaka történt. A lázadók odaértek Enlil szálláshelyére; Kalkal, a kapuőr elzárta a bejáratot és riasztotta Nuskut, aki felkeltette urát. Enlil meghallotta a kiáltozást: „öljük meg Enlilt!”, és alig hitt a fülének.
„Ellenem szólnak? Mit látnak szemeim?” Nuskutól kérdezte, ki a lázadás kitervelője. A lázadók együtt feleltek: „Mindannyian ellenállást hirdettünk… Nehéz a munkánk, kétségbe vagyunk esve… a sok fáradozás elpusztít minket!”
„Hallván ezt, Enlil könnye hullott”. Szólt Anunak, hogy készen áll lemondani tisztségéről és visszatérni Nibirura, de azt követelte, hogy a lázadás vezetőjét végezzék ki. Anu összehívta a Nagy Tanácsot. Úgy találták, hogy az Anunnakik tiltakozása jogos… de hogy is hagyhatnák félbe a létfontosságú küldetést, az aranykitermelést?
Ekkor „Enki szóra nyitotta száját, s népéhez, az istenekhez fordult”. Azt mondta, van megoldás. Itt van Ninmah, aki Belet-ili, azaz „életet adó istennő”.
Készítsen ő Lulut,
Végezze egy Amelu az istenek munkáját
Teremtsen ő egy Lulu Amelut,
Aki húzza az igát!
Enki azt javasolta, hogy hozzanak létre egy Lulut, azaz „keveréket”; egy hibridet, aki Amelu, azaz munkás lesz, hogy átvegye az Anunnakik fáradságos gürcölését.
Amikor az istenek megkérdezték, hogyan lehetne hát megteremteni ezt a Lulu Amelut, Enki azt felelte: „A teremtmény, kinek nevét kimondtátok, már létezik!” Csak annyit kell tenni, hogy „az istenek képé-re formáljuk”.
Enki feleletében ott rejtőzik a válasz a „hiányzó láncszem” rejtélyére. Arra, miként tűnhetett fel a modern ember, a Homo Sapiens Délkelet-Afrikában úgy 300.000 évvel ezelőtt, szinte a semmiből (antropológiai értelemben), amikor az emberszabásúaktól az előemberekig, majd az Australopithecustól a Homo habilisig, majd a Homo erectusig évmilliókba telt a törzsfejlődés.
Egy Lény, aki sokban hasonlít az Anunnakikhoz, már létezik Abzu vadonjában – mondta Enki a döbbent isteneknek. „Csak az istenek képére kell formálnunk őt”.
Anunnaki génekkel kell fejleszteni, hogy megteremtsék a Lulut (=„A Keveréket”), aki átveheti a bányászok munkáját.
Enki a délkelet-afrikai főhadiszállásán felfedezett egy előember-fajtát, ami genetikailag igen közel állt az Anunnakikhoz. Kijelentette, hogy némi génmanipulációval, ha az előember (pl. egy Homo erectus) genomját Anunnaki génekkel keverik, abból egy értelmes, eszközhasználatra képes Homo sapienst teremthetnek. Mindez azért volt lehetséges, mert a földi DNS azonos volt a nibirui DNS-sel, és ha az olvasó visszagondol, akkor került a Földre, amikor a Nibiru beleütközött a Tiamatba.
Enki elmagyarázta a vezetők gyűlésén, hogy Ninmah és orvos-biológus csapata segítségével az ötlet kivitelezhető. Ezt hallván, a nagy Anunnakik, akik az életbevágó döntéseket hozzák, mind igent mondtak.
Az Ember teremtését a Biblia is leírja. A magas rangú Anunnakik gyűlése itt héberül Elohim, a „Magasságosak”, azaz Isten.
1Móz 1:26: És monda Isten: Teremtsünk embert a mi képünkre és hasonlatosságunkra.
A bibliai kijelentésben egyértelmű a többes szám. Elohim (egyes számban El vagy Elo-ha); valamint „teremtsünk”, „a mi képünkre”, „hasonlatosságunkra”. Ez az Anunnakik érkezése után 40 „sár” idejével történt. Ha az érkezés az előző fejezetekben ismertetett adatok alapján az Anunnakik úgy 445.000 éve érkeztek, akkor Adamu teremtése 300.000 éve történt (445.000–144.000), azaz pontosan akkor, amikor a Homo erectus hirtelen Homo sapienssé vált.
Az Atrahasis-eposz és számos más szöveg is leírja, miként teremtették meg ezt a „primitív munkást”. Egy isten véréből kivonták a Te’emát (ezt a kifejezést a tudósok „személyiségnek” vagy „élet-esszenciának” szokták fordítani), és összekeverték az „Abzu Ti-it-tel” A Ti-it szót elviekben akkádból eredeztetik, és a Tit azt jelenti, „agyag” (amint a Bibliában is); „Az Ádám a Föld porából, agyagból teremttetett”. De ha a sumér szóeredetet vesszük alapul, akkor Ti-it azt jelenti „ami az élet”, azaz az élőlény esszenciája.
A Te’emát (az isten „esszenciája” vagy „személyisége”) amit ma DNS-nek neveznénk, összekeverték egy Lény „esszenciájával”, amit (a szöveg tanúsága szerint) „Abzu felett” találtak egy közeli területen.
Ádámot tehát génmanipulációval hozták létre, egy isten véréből kivont „esszencia” és a már létező földi lény génjeinek keverésével.
Nincs „hiányzó láncszem”, sem ugrás a Homo erectustól a Homo sapiensig, mert az Anunnakik megtették a lépést az evolúció helyett a géntechnika segítségével.
Sitchin professzor részben ezt is kutatta, a sumerok által megjósolt Nibiru mellett.
Erről korábban már írtunk egy átfogó cikket.
Sokan úgy vélik, hogy az ember létrejötte a Földön egyetlen célból történt: hogy rabszolgákat hozzanak létre az idegen civilizációk.
Ezt pedig a mai napig nem ismerik el, és nem is akarnak hallani róla a mainstream régészet berkeiben.
Hiszen ez alapjaiban változtatná meg az ember mibenlétét és szerepét a jelenben és a múltban.