Erről miért nem beszél a mainstream régészet? Az Özönvíz utáni világ sem úgy történt, ahogyan eddig tudtunk? Zecharia Sitchin kutatásai döbbenetes dolgokat állítanak az emberiség és a Föld múltjáról.
Egy özönvíz utáni Anunnaki gyűlésen úgy döntöttek, hogy a Földet négy részre osztják, és az emberi lakosságot ezek közül háromban osztják el -alsó Mezopotámiában, a Nílus völgyében és az Indus völgyében.
A Sínai-félszigetet, özönvíz utáni új űrkikötő-központjukat az Anunnaki lények „szent” helynek, saját szentélyüknek tartották fenn.
Ehhez az „oszd meg és uralkodj” stratégiához természetesen arra volt szükség, hogy a szétszórt emberi közösségeknek külön vezetői legyenek, így született meg a királyság intézménye, az Anunnaki lények, azaz az „istenek” által választott emberi vezető és képviselő fogalma.
A dinasztikus királyság intézménye, ami az istenekig visszavezethető királyi vérvonalon alapszik, mind a mai napig sok ország és kormány működését meghatározza.
A fenti gyakorlat a sumér Kiss városában kezdődött, melyet Sitchin a bibliai Kus (Khús) városával azonosít. Gardner ezzel egyetértve a bibliai Kust Babilóniától keletre teszi, nem pedig Egyiptomba.
Az lMózes 10,8-12 szerint Kus Noé unokája és a legendás Nimród apja volt, aki sumériai központjából kiindulva olyan városokat épített és uralt, mint Babilon, Erek és Akkád, mielőtt Asszíriában kezdett volna városokat építeni (például Ninivét).
Lehetséges, hogy Bábel tornyának ószövetségi története Nimród azon próbálkozásának volt a következménye, hogy meghiúsítsa Enlil tervét az emberek szétszórására.
A történet a mai Libanon területén található Baalbekben kezdődik, ami többek szerint az özönvíz utáni Anunnaki űrközpont volt. Az ott található, „Triliton”-nak nevezett masszív, egyenként több mint háromszáz tonnás gránittömbök is azt az elméletet támogatják, hogy a hely valamikor kilövőpálya vagy leszállóhely lehetett.
„ Szövegek, illetve a földrajzi és a tárgyi bizonyítékok egymást is megerősítve mind arra mutatnak, hogy Baalbek az istenek rakétáinak leszállóhelyéül szolgált” – szögezte le Alford.
Egy Baalbekben talált arab nyelvű szöveg leírja, hogy Nimród és követői ott próbálkoztak meg egy „sém” létrehozásával, amit az 1 Mózes 11,4 így fordít: „Szerezzünk nevet magunknak”. „ ‘sém’ szót a legtöbb fordító figyelmetlenül félreértette, és ‘név’-ként fordította le.
De eredetileg azt jelentette: ‘az, ami fölmegy’ – magyarázza Turnage. – Sitchin szerint a ‘sém’ mezopotámiai eredetű szó, és a ‘mu’-ból vagy az abból képzett sémita ‘su-mu‘ vagy ‘sám’ szóból származik (‘az, amiről valakire emlékeznek’, ‘amitől valaki emlékezetes’) […], amelynek a jelentése később ‘név’ lett.A szó eredeti jelentése viszont valamilyen repülő dologra utalt”.
Sitchin szerint „az a felfedezés, hogy a ‘mu’ vagy ‘sém’ sok mezopotámiai szövegben nem nevet, hanem ‘égi járművet’ jelent, megnyitja az utat sok ősi elbeszélés, így például a Bábel tornyáról szóló bibliai történet igazi mondanivalójának megértése felé”.
Szerinte a bábeli események magyarázata az, hogy az ottani emberek megpróbálták felépíteni saját kilövőtornyukat és megalkotni saját „sém”-jüket, vagyis repülő járművüket, amellyel reményeik szerint jobb eséllyel szállhattak volna szembe az űrben lakó uralkodójukkal, Annal, aki szét akarta őket szórni a világ különböző tájaira.
Mózes első könyve (11,4) ezt írja: „Rajta, építsünk várost és tornyot, amelynek teteje az égig ér. Szerezzünk [‘sém’-et] magunknak és ne szóródjunk szét a földön!”
Tevékenységük csak növelte Enlil félelmét, hogy az emberek versengeni fognak az isteni fajjal, és megerősítette elhatározásában, hogy szétszórja őket. Mózes első könyve (11,5-8) leírja reakcióját:
„Akkor az Úr leszállt, hogy megnézze a várost és a tornyot, amelyet az emberek építettek, így szólt:
‘Nézzétek, egy népet alkotnak és egy nyelvet beszélnek. Ez csak a kezdete tevékenységüknek.
Ezután semmi sem lesz nekik lehetetlen, aminek a megvalósítását elgondolják. Ezért szálljunk le és zavarjuk össze nyelvüket, hogy senki ne értse a másik nyelvét!’
Az Úr tehát szétszórta őket onnét az egész földön, s abba kellett hagyniuk a város építését”.
Az emberiség három ágát – Utnapistim-Noé három fia, Sém, Hám és Jáfet utódait – ezután hamarosan elszállították a kijelölt területekre, ahol idővel valóban különböző nyelvek alakultak ki.
Alford elmélete szerint valóban lehetséges, hogy Utnapistim-Noénak különböző emberfajtákból származó feleségei voltak; a tőlük származó utódok természetesen különböző emberfajtákat képviseltek, ami megmagyarázná, hogy Afrikában negroid, Ázsiában mongoloid, a Közel-Keleten pedig europid típusú emberek élnek.
A sumér szövegek és a Biblia egybehangzóan állítják, hogy Sém és utódai a Mezopotámiát magába foglaló területen maradtak, Hámot és családját Afrikába és Arábia bizonyos részeire vitték, Jáfetet és rokonait pedig az Indus völgyébe szállították.
Valószínűleg ők voltak a titokzatos „árják”, akik olyan hirtelen jelentek meg ott az őskorban.
A szétszóratás eredménye nyugodt békeidőszak kellett volna legyen, melyben az új királyok által uralt új városok tovább terjeszkednek és növekszik az élelmiszertermelés. De sajnos, mint látni fogjuk, az ősi „istenek” éppoly kevéssé voltak képesek a tartós békét biztosítani, mint az emberek.
A baj már akkor megkezdődött, amikor az Anunnaki faj az addigra nagyrészt víz alá került Sumerból elkezdte áthelyezni űrkikötőit a Sínai-félszigeten lévő helyszínre, amit később El Parannak, Isten Dicsőséges Helyének neveztek.
Mint az özönvíz előtt is, az Ararát hegye (amely ma Törökország területén fekszik, s a leírások szerint itt feneklett meg a bárka) volt a Sínain lévő leszállóhelyhez vezető siklópálya legészakibb iránypontja.
A bázis a félsziget földrajzi középpontjában, a harmincadik szélességi körön helyezkedett el, míg a déli iránypont a Sínai-hegy két legmagasabb csúcsa, a Katalin-csúcs (Gebel-Katrína, 2637 m tengerszint felett), illetve a Mózes-csúcs (Gebel-Músza, 2285 m) volt.
A siklópályához már csak egy nyugati iránypont hiányzott.
„Arrafelé túl lapos ahhoz a felszín, hogy természetes iránypontokat lehessen találni- magyarázza Sitchin -, minden bizonnyal ezért fogott hozzá az Anunnaki faj a mesterséges kettős csúcs, a két nagy gízai piramis megépítéséhez”.
Fontos hozzátenni, hogy zeacharia Sitchin állításai nem feltétlen fedik a valóságot.
Azonban a régész professzor meg volt róla győződve, hogy valósak a sumer szövegek és pecséthengerek általa készített értelmezései.