„Ádám volt a legelső lombikbébi” – jelentette ki Sitchin 1978-ban, az első modern lombikbébi megszületésekor.
Az eseményben saját sumér fordításainak megerősítését látta, különösen annak fényében, hogy a modern tudomány csak a XX. században kezdett el egyáltalán gondolkodni az emberi génállomány manipulálásáról.
A kaduceus, az orvostudomány ma is használt jelképe is arra utal, hogy a sumeroktól ránk maradtak a klónozás rég feledésbe merült tudományának szimbólumai.
Az életadó orvosi kezelés ősi jelvénye, a szárnyas botra tekeredő két kígyó képe meglepően hasonlít a DNS molekuláinak kettős spiráljához.
A DNS (dezoxiribonukleinsav), amit csak 1946-ban fedeztek fel, az emberi sejtben található aminosavakból áll, amik az adott személy genetikai kódját tartalmazzák.
A DNS manipulálásával lehet klónt (másolatot) vagy hibridet létrehozni.
A hetvenes évek óta gyűlik azoknak a bizonyítékoknak a száma, amik arra utalnak, hogy az első primitív emberi lények Afrikából származnak, hiszen itt lelték meg akkoriban a legrégebbi előemberi maradványokat.
„Lucy” és más australopithecusok csontjai egyértelműen arra utalnak, hogy már több mint hárommillió éve is éltek főemlősök a Földnek ezen a táján, de még a neandervölgyiek fejlettségi szintjét sem érték el.
Az általánosan elterjedt felfogással szemben C. P. Groves, Charles E. Oxnard és Louis Leakey tudósok állítják, hogy az australopithecus testfelépítése gyökeresen különbözött az emberekétől.
Groves szerint „nem darwini” elvek szükségesek a „Lucy” és a mai ember közti kapcsolat megmagyarázásához.
De jaj azoknak, akik szembeszállnak a bevett gondolkodásmóddal! Sok független kutató szerint összeesküvők próbálnak meg elhallgatni minden olyan felfedezést, ami ellentmond az elterjedt tudományos elméleteknek.
Erre példa Thomas E. Lee sorsa, aki a Kanadai Nemzeti Múzeumnál dolgozott.
Lee az ötvenes évek elején a Hurontavi Manitoulin-szigeten fejlett kőeszközöket talált a jégbe fagyva.
Az eszközök legalább hatvanötezer évesek voltak, de egyes vizsgálatok szerint akár százhuszonötezer évesek is lehettek, ez pedig teljesen ellentmondott a bevett elméleteknek.
Lee elmondta, hogy „elüldözték” pozíciójából, munkáját hamis színben tüntették fel, felfedezéseit pedig senki nem volt hajlandó publikálni.
A tárgyak legnagyobb részét elnyelték a raktárak, a múzeum igazgatóját pedig leváltották, mert nem volt hajlandó Lee-t eltávolítani.
„Lee sorsa nem egyedi eset – mutattak rá a ‘Tiltott régészet’ (Forbidden Archeology) c. könyv szerzői. – A tudományos közösségben létezik egy szűrő, ami kiszűri a nemkívánatos bizonyítékokat.
A tudásnak ez a megszűrése több mint egy évszázada tart, és ma is javában folyik”. Egy különösen felháborodott kutató nemrég azt írta:
„Vegyük észre, hogy a tudományos intézményeket, mint például a Smithsoniant vagy az amerikai Országos Földrajzi Társaságot (National Geographic Society) már eleve a világ elitcsoportjai hozták létre azért, hogy lekicsinyeljenek, eltorzítsanak vagy egyszerűen figyelmen kívül hagyjanak minden olyan tudományos felfedezést, ami hozzájárulna ahhoz, hogy az emberek megismerjék valódi eredetüket”.
A Biblia világosan közli: Ádámnak és utódainak nem könnyű sorsot szántak, hanem a puszta túlélést és a kemény munkát „Isteneik” keze alatt.
„Az „avod” szó, amit imádásnak fordítanak, valójában munkát jelent – mutatott rá Sitchin. – Az őskori és bibliai emberek tehát nem ‘imádták’ istenüket, hanem dolgoztak neki”.
Horn szerint a sumér szövegekből világosan kiderül, hogy „az Anunnaki faj rosszul bánt teremtett rabszolgáival, körülbelül úgy, mint ahogy mi a háziállatokkal, például a barmokkal, amiket csak azért tartunk, hogy kihasználjuk őket.
A rabszolgatartás széles körben elterjedt jelenség volt az emberi társadalmakban, az első ismert civilizációktól kezdve majdnem egészen napjainkig.
Talán nem is lepődünk meg azon,hogy az Anunnaki lények hiúk, kicsinyesek, kegyetlenek, vérfertőzők és gyűlölködők voltak – nagyjából minden negatív tulajdonság megvolt bennük.
Minden bizonyíték azt támasztja alá, hogy nagyon keményen dolgoztatták rabszolgáikat, és nem nagyon érdekelte őket a szenvedésük. Végül mégis úgy döntöttek, hogy az emberiséget megajándékozzák az első civilizációval: a sumerral”.
Ezt a civilizációt azonban még megelőzte az emberi genetikus kód további módosítása, és végül az emberi nem teljes kiirtására tett kísérlet. Mivel az első emberi munkások olyanok voltak, mint az öszvérek, vagyis nem tudtak szaporodni, az Anunnaki lényeknek kellett újabb és újabb egyedeket létrehozniuk.
Ez hosszadalmas eljárás volt, tekintetbe véve a megtermékenyítés és a születés között eltelő időt. Így Enki és Ninharsag megpróbálkozott egy olyan Adama-faj létrehozásával, amely képes volt magától szaporodni.
Mózes első könyve (2,8-15) világossá teszi, hogy az Adama máshol teremtetett, és csak születése után került az Édenkertbe, vagyis az eredeti Anunnaki gyarmatra, E.DIN-re, mely a gondos leírás szerint a Tigris és az Eufrátesz közti síkság volt.
A sumér szövegek leírják, hogy az irigy Enlil erőszakkal embereket vitt el Enki afrikai laboratóriumából E.DIN-be, hogy ott élelmiszert termeljenek és Anunnaki uraikat szolgálják.
Ám Enlilnek még több munkásra volt szüksége, így öccséhez, Enkihez fordult segítségért. Alford elmélete szerint Enki, hogy bosszút álljon Enlilen, amiért megrabolta afrikai laboratóriumát, elutazott az Édenbe, és felállított egy embertermelő laboratóriumot Enlilnek is, de titokban úgy módosította a genetikai kódot, hogy az ott létrehozott emberek képesek legyenek nemi úton szaporodni.
Bár azok a sumér szövegek, amelyek ennek az eljárásnak a részleteit leírják, vagy elvesztek, vagy még nem találták meg őket, a kutatók feltételezik, hogy az eljáráshoz ismét az életadó Adama-DNS megszerzésére volt szükség, amelyhez valószínűleg egy borda eltávolításával jutottak hozzá, amíg a páciens érzéstelenítés alatt volt.
Ez alkalommal a hímnemű Adama DNS-ét nem egy Anunnaki, hanem egy Adama nőstény DNS-ével kombinálták; a DNS-ből valószínűleg el kellett távolítani egy-két szakaszt, majd a láncot újra összeilleszteni, amire már a mai technika is képes.
Az eredmény egy olyan Adama férfi volt, aki képes volt Adama nővel nemi úton szaporodni, vagy ahogy a Biblia finomkodva kifejezi, „nőt ismerni”.
Ádám megkapta a szaporodás „tudását”, ám ezt több Elohim-Anunnaki, így például Enlil is, helytelenítette. Azon aggódtak, hogy a következő lépés az lesz, hogy az emberek majd annyi ideig akarnak majd élni, mint ők.
„Lám, az ember olyan lett, mint egy közülünk, ismer jót és rosszat. De nem fogja kinyújtani kezét, hogy az élet fájáról is vegyen, egyék és örökké éljen!” – írja Mózes első könyve (3,22).
Ezért tehát génmanipuláció útján drasztikusan lecsökkentették az emberi lények élettartamát, valamint azt a képességüket is, hogy agyuk teljes kapacitását kihasználják.
Ahogyan a világ messzi tájain lévő Anunnaki bányákban és Mezopotámiában is egyre nőtt az emberek száma, sok Adamát a Tigris és Eufrátesz folyók mentén épülő többi városba vittek dolgozni.
Voltak, akik itt is bányában dolgoztak, és valószínűleg olyanok is, akik megszöktek és a vadonba menekültek, vagy esetleg a népesség szabályozása érdekében küldték el őket.
Bárhogy is történt, az Adamákat kiküldték az Édenből.
Előre látható volt az emberi lélekszám-növekedésnek és az Anunnaki fajjal való egyre szorosabb kapcsolatuknak az eredménye. Mózes első könyve szerint:
„Amikor az emberek száma megnövekedett a földön és leányaik születtek, az Isten fiai [vagyis a Nefilim-Anunnaki] látták, hogy az emberek lányai igen szépek, és feleségül vették mindazokat, akik tetszettek nekik. […] A Nefilim akkoriban a földön éltek – és később is -, amikor az Isten fiai az emberek lányaihoz mentek és ezek gyermekeket szültek nekik. […]”
Az évszázadok során az Adama faj nemcsak keveredett az Anunnakival, hanem állandó kísérletezés tárgya is volt, aminek eredményeképpen a neandervölgyi ember végül cro-magnonivá vált.
Néhány tökéletlenség ennek ellenére megmaradt, így például az emberek élettartama egyre rövidebb lett.
A korai Adamák leszármazottai Anunnaki génjeiknek köszönhetően több ezer földi évig éltek.
Ez az időtartam egyre rövidebb lett az egymás közti keveredés és a földi életkörülmények következményeként.
A tisztavérű Anunnaki uralkodók viszont hihetetlenül hosszú élettartamuk miatt halhatatlanoknak tűntek.
A Gilgames-eposz megállapítja: „Csak az istenek élnek örökké a nap alatt; az emberek napjai meg vannak számlálva, minden cselekedetük, akár a szél”.