A sztorijuk az egész világot bejárta. Az idegenek valójában kísérleteznek rajtunk?
“A kupola vakító volt, és egy fémes felületen tükröződött, amely biztos vagyok benne, hogy több mint harminc méter széles volt,” – emlékezett vissza Mona Stafford.
1976 január 6-án éjjel, 23 óra 15 perckor a három nő éppen hazafelé tartott a Kentucky állambeli Libertybe. Délnyugat felé tartottak a 78-as úton otthonuk felé, miután későn vacsoráztak Lancasterben. Miközben vezettek, egy erős fényt láttak a keleti égbolton.
Ahogy haladtak tovább, a ragyogás mérete és intenzitása növekedett, mígnem gyorsan és csendesen ferdén leereszkedett egészen addig, amíg a fák fölé nem ért az autótól jobbra.
A három nő elmondása szerint egy korong alakú tárgyat vettek észre, kerek ablakokkal, amelyeket villogó piros lámpák vettek körül, amelyek az óramutató járásával ellentétes irányban forogtak.
Az objektum tetejét egy izzó kék kupola díszítette, míg alatta sárga fények világítottak.
“A kupola vakító volt, és egy fémes felületen tükröződött, amely biztos vagyok benne, hogy több mint harminc méter széles volt,” – emlékezett vissza Mona Stafford.
Mona kijelentette, hogy a tárgy az oldalára fordult, ahogy közeledett az autójukhoz, miután egy gyors félkör mozdulatot tett. Közvetlenül ezt követően a tárgy három kékesfehér fénysugarat villantott fel az autójuktól balra lévő úton. A belső teret úgy világította meg, mintha napfényben lennének, amikor az egyik fénysugár behatolt az autójukba.
Mielőtt kiszállt volna az autóból, Louise Smith, aki az autót vezette, megállt. Stafford szerint “megkövült,” amikor visszarángatta az autóba. Smith azonban elfelejtette az esetnek ezt a sajátos aspektusát. Stafford érzett valamit, amit “halott csendként” idézett fel. “Még a szél is elállt.” Miután Smith visszaült az autóba, nem tudták visszafogni magukat, hogy ne sírjanak. A bőrük mintha megperzselődött volna, és nagyon erős fejfájást is éreztek.
Elindultak, de Smith megdöbbent, amikor rájött, hogy a jármű még akkor is nagy, 85 mérföld/órás sebességgel halad, amikor levette a lábát a pedálról. Ekkor a mellette ülő Stafford beleegyezett, hogy segít neki kormányozni, de ez most nem működött, mert Stafford alig látott valamit.
Stafford úgy érezte, hogy az autót “húzzák, és egy hosszú, egyenes úton haladunk,” pedig a 78-as út nem egyenes. Másrészt Smithnek eszébe jutott, hogy “olyan érzés volt, mintha úthibákon mentünk volna át, vagy légzsákokban repülnénk egy repülőgépen”. “Csak egy hosszú, egyenes utat láttam magam előtt, lámpák nélkül, házak nélkül, semmit sem tudtam felismerni.” A legfurcsább az volt, hogy a motor sem működött.
Később, néhány másodpercen belül Hustonville mellett voltak, amely nyolc mérföldre volt attól a helytől, ahol eredetileg megfigyelték az UFO-t (egy mérföldre délre Stanfordtól). Végül, amikor megérkeztek Smith lakókocsijához, megittak egy pohár hideg vizet, mivel kiszáradtak és kimerültek.
Smith véletlenül megpillantotta a konyhai órát, és megdöbbent, hogy az óra 1:25-öt mutatott, de a Stanford és Liberty közötti távolság megtétele nem kellett volna, hogy 50 percnél tovább tartson. Amikor megpillantotta a karóráját, újabb sokk érte.
A karóra 6 órát mutatott, a percmutató pedig úgy tűnt, mintha másodpercmutatóként mozogna. Az idő igazolására a nappali óráját is megnézték, amikor rájöttek, hogy bő másfél óra eltűnt.
Mindhárom barát megpróbálta felidézni az előző éjszaka eseményeit. Stafford felvette a kapcsolatot az állami rendőrséggel is, de azok érdektelenséget mutattak.
Fájdalmaik voltak, amikor másnap reggel felébredtek. Durva volt a bőrük, felhólyagosodott, fájt a fejük és égett a szemük. Még a Stafford orvosa által felírt szemcseppek sem segítettek rajtuk.
Az incidens vizsgálata
Amikor az incidens híre elterjedt a nagyközönség és a helyi média körében, az ufológusok megpróbáltak interjút készíteni a három hölggyel, de ők nem akartak nyilvánosságot. Végül a szemtanúk megegyeztek az együttműködésben, és február 29-én a texasi székhelyű Mutual UFO Network (MUFON) csapata személyesen találkozott velük.
Leonard H. Stringfield, egy ufológus azt mondta, hogy “a közeli találkozás hatásai még mindig fájdalmasan nyilvánvalóak voltak”. Majd elmondta, hogy mindhárom hölgy fáradtnak és feszültnek tűnt, és hirtelen fogyáson estek át. Amikor megnézte Stafford szemét, “a gyulladás erős nyomait” mutatta. Amikor Smith megmutatta neki a tarkóját, Stringfield észrevett valamit, amit “kerek, rózsaszínes-szürke foltként írt le, ami fél dollár méretű”.
A három nő fő problémája a hiányzó idő volt. Stringfield szerint hipnózissal választ kaphattak erre a kérdésre. Később Dr. R. Leo Sprinkle, az Aerial Phenomena Research Organisation (APRO) tanácsadója, a Wyomingi Egyetem pszichológusa március 7-én hipnózist kísérelt meg Staffordon.
A hipnózis során Stafford leírta a történet azon részeit, amelyekre képes volt visszaemlékezni, de amikor Dr. Leo az incidens azon részeiről kérdezte, amelyekre nem emlékezett, őrjöngött.
Bár egyik hölgy sem jelezte, hogy látta volna a földönkívüli objektum lakóit, Smith rajzolt egy képet, amely egy számos, harmadik típusú találkozásban leírt entitást ábrázolt.
Stringfieldet bírálták, mivel a kritikusok úgy vélték, hogy ötleteket és képeket ültetett egy befolyásolható nő pszichéjébe, aki nyitott lelkiállapotban volt. 1976-ra már általánossá vált az idegen elrablás jelensége és jellemzői, így jogos volt a kritika.
A finanszírozási problémák lelassították a nyomozást. A hipnotikus regresszió további folytatása érdekében egyik ufószervezet sem (APRO, MUFON, vagy az UFO Tanulmányok Központja (CUFOS)) sem volt kész arra, hogy szakképzett nyomozótisztet küldjön Kentuckyba, és nem voltak hajlandóak viselni az ezzel járó költségeket sem.
Jerry Black, a MUFON tagja ekkor lépett be a történetbe, és átvette a nyomozást. Bevonta a National Enquirert is, noha a nyomozók egyetértettek abban, hogy a történet ne kerüljön az újságokba, különösen az Enquirerbe.
James Youngot, a lexingtoni rendőrség nyomozóját és poligráf szakértőt, aki sok emberrel dolgozott együtt, szintén az Enquirer alkalmazta. Mindhárom nő részt vett a teszten, ami azt mutatta, hogy őszinték. Ez elég nyilvánvalónak tűnt. Kiderült, hogy mindhárman vallásos emberek. Azt is megállapították, hogy Smith még egy gospel zenekarban is játszott, és jól ismert egyéniség volt.
A három nő külön-külön hipnózison esett át egy hétvégén. Annak ellenére, hogy az esetről szóló történeteik hasonlóak voltak, nem volt teljes vagy teljesen koherens beszámoló. Stafford, miután kiszállt az autóból “emlékezett,” hogy egy fehér asztalra vagy ágyra helyezték egy sötét, kellemetlenül meleg szobában. Szemszerű készülékkel vizsgálták meg, és látszólagos egy “erővel” vagy energiával rendelkező, erős fehér fény mintha visszatartotta volna.
Egy hálószerű szerkezet előtt volt, és egy égő folyékony anyag is borította. Stafford nyomást érzett a szeme körül. Emellett nagyon alaposan megvizsgálták a “műtéti maszkot” és “sebészeti ruházatot” viselő kis egyének.
Másrészt, miután kiszállt az autóból, Thomas “emlékezett” arra, hogy egy ablakkal rendelkező “kamrában” volt. Körülötte négy láb magas, szürke bőrű, sötét szemű humanoidokat látott. Nyakát gubószerű eszközök hurkába csavarták, és valahányszor megpróbált kiejteni egy szót vagy gondolni valamire, az eszközök összeszorultak és fojtogatták. Ezenkívül rövid ideig egy golyó alakú tárgyat helyeztek a bal melle fölé.
A három nő közül Smithnek voltak a legködösebb “emlékei”. Eszébe jutott, hogy az autó visszarántotta, majd “furcsa sötétség” borította be. Smith emellett erős hőt érzett, amely égette a húsát.
Aztán átitatták a perzselő folyadékkal, és úgy érezte, mintha vizsgálnák. Nem tudta mozgatni a karját, és a szája kiszáradt. Nem volt hajlandó hipnózis alá vetni magát, amikor azon a hétvégén ismét felajánlották.
Egy “ovális alakú és nagy, ragyogó fénykörrel rendelkező” objektumot észlelt a környék több lakója január 6-án este. Az objektum hang nélkül haladt, és csak egy rövid pillanatra állt meg, mielőtt “nagy sebességgel” kilőtt volna.
Alig néhány száz méterrel attól a helytől, ahol az eset történt a három nővel, 23:30-kor egy nagyon érdekes látványt figyeltek meg. Egy izzó alakú tárgyat vett észre egy pár a házuk ablakából, amely erősen megvilágított, és dél felé tartott.
Amikor Stringfield július 29-én felhívta Smitht, hogy ellenőrizze, hogy van, azt mondta, hogy ágyban van, és túl beteg ahhoz, hogy dolgozni menjen. Ezenkívül azt állította, hogy valami történt az elmúlt 24 órában.
“Egy hang vagy valami” megzavarta mély álmát, és arra késztette, hogy egyedül hajtson arra a helyre, ahol az eset történt. Annak ellenére, hogy ijedt volt, valahogy egy ideig mégsem tudott elmenni onnan. Hajnali 3 óra volt, amikor visszaült az autójába, és Stanfordba vezetett.
Valahol útközben észrevette, hogy két gyűrűje eltűnt a kezéről. Véletlenül nem eshettek le, mert amikor ritkán levette őket, először szappannal kellett megnedvesítenie a kezét, hogy eltávolítsa.
Másnap reggel egy rendőrrel együtt keresték a gyűrűit, de nem találták meg. Valahogy, titokzatos módon szeptemberben a két gyűrű újra előkerült a lakókocsija ajtajánál.
Ahogy telt az idő, az áldozatok egyre több dologra kezdtek emlékezni a kiesett időről. Stafford kijelentette, hogy “az idegenek elválasztottak minket, és emlékszem, hogy elhagytam az egyik hajót, és egy másik fedélzetén találtam magam, három emelettel, és egy kupola volt fölöttem. Valahogy az volt az érzésem, hogy egy barlangban vagy vulkánban vagyok valahol a föld alatt.”
Smith emlékezett rá, hogy ezek a földönkívüli lények csuklyát viseltek, és testük teljesen le volt takarva. Szemük “ijesztően nagy volt”. Smith azt is kijelentette, hogy a kezük “olyan volt, mint egy madár szárnya, ha kinyújtották”.
Stafford elmondása szerint ismét találkozott az idegenekkel. Kentuckyban történt UFO-találkozása után Stafford érzelmileg gyenge lett, ezért egy időre a szüleihez költözött. Egy este azonban úgy döntött, hogy visszatér a lakókocsijához.
Kényelmesen érezte magát a kanapén, amikor egy mentális “hang” azt mondta neki, hogy forduljon meg. Amikor megfordult, egy rejtélyes lényt látott talpig fényben, és a konyhapultja közelében állt. A lény öt láb magas volt, vöröses-arany színű haja és szakálla volt, és fényes köntöst viselt. Azt mondta, a lény “úgy nézett ki, ahogy a bibliai időkben leírták őket”.
Stafford egyszerre volt megdöbbenve és lenyűgözve. A lény telepatikus utasítást adott neki, hogy nézzen a szemébe, de Stafford figyelmen kívül hagyta.
A második utasításnak, amit az idegen adott, Stafford engedelmeskedett, mivel tudta, hogy nem képes megküzdeni vele. Volt egy “erő,” ami megakadályozta, hogy elég közel kerüljön a telefonhoz, amikor megpróbálta felvenni. Elfelejtette, mi történt ezután.
A lény azt mondta: “Buree, az elme még mindig éhes.” Ez volt az, amire emlékezett. Az alak ezután “eltűnt”.
A Buree szó jelentését kereste a szótárban, amikor megérkezett a szülei házába, de nem találta meg, és meg volt győződve arról, hogy jól “hallotta”.
Ez a találkozás legyengítette a három nőt, és hosszú időbe telt, mire felépültek. Később mindhármuknak paranormális élményekben volt része, és ezek némelyike egyáltalán nem érintett UFO-kat vagy idegeneket.
Egy ideig Stafford Floridában élt, mielőtt visszaköltözött Kentuckyba, Smith pedig végül Las Vegasba költözött. Thomas 1978-ban hunyt el.
Forrás: ÚjVilágtudat