“Joe Biden elnök, aki geostratégiai és gazdasági előnyök reményében az orosz-ukrán konfliktus kiszélesedésében és elmélyülésében érdekelt, s mindent el is követ, hogy a két ország egyre távolabb kerüljön a békés megoldástól.”
Puzsér Róbert az Index-nek írt cikkében kendőzetlen őszinteséggel és szigorral esik neki a Nyugatnak és Joe Bidennek a jelenlegi világfolyamatok kapcsán.
Ezt írja:
“A magyar társadalomban nem oroszbarátság, hanem a Nyugat iránti ellenségesség munkál. Kár tagadni, hogy a történelmi tapasztalat Trianontól, Jaltán és 1956-on át a rendszerváltásig azt igazolja, hogy a Nyugat legalább kioktatja, leginkább cserben hagyja, de nem ritkán el is árulja a magyarokat
– ha pedig néhanapján segít, a magyar társadalom akkor sem érez hálát, hisz ez a Nyugat kötelessége.
Ezt az érzést pedig szüntelenül erősíti Joe Biden elnök, aki geostratégiai és gazdasági előnyök reményében az orosz–ukrán konfliktus kiszélesedésében és elmélyülésében érdekelt, s mindent el is követ, hogy a két ország egyre távolabb kerüljön a békés megoldástól.
Aligha az enyhülést szolgálta az a háború előtt folytatott médiaoffenzíva, melyben invázió esetén súlyos szankciókkal fenyegette meg az oroszokat, de minden alkalommal megjegyezte, hogy a NATO nem fog beavatkozni, ha Oroszország mégis hadba lép, pár hete egyenesen Vlagyimir Putyin elmozdítását tartotta szükségesnek, legutóbb pedig arról beszélt, hogy Oroszország Ukrajnában szervezett népirtást követ el. Persze semmi kétség: népirtás zajlik – ahogy az orosz hadsereg valamennyi fegyveres konfliktusának alkalmával genocídiumot intéz.
Éppúgy 1940-ben Katinyban, mint a második világháborút követő években hetvenezer magyar civil erőszakos elhurcolásának képében, manapság Csecsenföldön ugyanúgy, mint akár Szíriában, akár Ukrajnában – figyelemre méltó azonban, hogy az amerikai külpolitika csakis akkor nevezi ezeket a háborús bűnöket szervezett népirtásnak, ha aktuális érdekeit épp ez szolgálja.
Semmi kétség, Ukrajnában az Egyesült Államok háborúzik Oroszország ellen: a kölcsönbérleti törvény, az óriási mértékű fegyverexport, a titkosszolgálati, kommunikációs és műholdas segítség mértéke, illetve az amerikai kiképzők jelenléte minden résztvevő számára egyre egyértelműbbé teszi ezt a tényt.
Vietnámban sem pusztán a Nemzeti Felszabadítási Front hősiessége képezte az ellenállást: a Szovjetunió segítségének elengedhetetlen szerepe volt az ázsiai ország győzelmében.
Számomra mindezek számításba vételével is egyértelmű, hogy ebben a háborúban a közép-európai régiónak Ukrajna támogatása nem pusztán erkölcsi kötelessége, de a legnyilvánvalóbb önérdeke – a lengyelek jól értik ezt. A Nyugat elleni indulatok érthetőek, de sehová nem vezetnek – pontosabban a semmibe vezetnek.
A TÖRTÉNELEM SOK ÉVSZÁZADOS TANULSÁGA AZ, HOGY ENNEK A RÉGIÓNAK A NYUGATI SZÖVETSÉGI RENDSZER ÉS AZ ITT ÉLŐ NÉPEK EGYMÁS IRÁNTI SZOLIDARITÁSA AZ EGYETLEN MŰKÖDŐKÉPES STRATÉGIÁJA.
A Nyugat fogalma félrevezető.
Ma két Nyugat él egymás mellett:
Az Egyesült Államok, amely elsősorban egy erős fegyver-, olaj- és informatikai lobbival bíró birodalom, illetve Európa, amely végletekig megosztott, kockázatkerülő országok sokkal inkább önzésen, mint identitáson alapuló érdekközössége.
A megfáradt, öreg és hitében megrendült Európa kiszolgáltatottja a szilaj és önmagával is folyamatos konfliktusban álló öccsének, Amerikának.