Kidobhatjuk az eddigi ismereteinket a földönkívüli élettel kapcsolatban?
Újabb bizonyítékokra bukkantak amerikai tudósok, hogy van víz a Holdon: vízmolekulákra utaló nyomokat találtak az égitest felszínén, valamint olyan területeket, ahol jég formájában tartósan konzerválódhatott víz.
A két kutatócsoport tanulmányai a Nature Astronomy című tudományos folyóiratban jelentek meg. Az első vizsgálatban a Hawaii Egyetem tudósa, Casey Honniball vezette csoport a Sofia (Infravörös Csillagászati Sztratoszféra-obszervatórium) adatait elemezte.
A Sofia az amerikai űrkutatási hivatal, a NASA, valamint a Német Űrkutató Központ (DLR) által egy Boeing 747-es repülőgépből kialakított repülő teleszkóp.
A Hold déli részén lévő Clavius-kráter vizsgálatakor bukkantak vízmolekulára utaló nyomokra.
A feltételezések szerint túlnyomórészt a meteoritbecsapódások nyomán keletkező üvegcseppekben vagy a törmelék közötti hézagokban őrződtek meg a felszínen.
A tudósok abból indulnak ki, hogy a vízmolekulák a sarkvidékekhez közeli területeken gyakrabban előfordulnak, mint más, a Hold egyenlítőjéhez közelebbi régiókban.
A második tanulmányt készítő tudóscsoport Paul Hayne, a Coloradói Egyetem tudósa vezetésével célzottan kutatott kráterek, repedések és kisebb területek után, ahol vízjég fordulhat elő.
A NASA Lunar Reconnaissance Orbiter nevű szondája és elméleti modellek segítségével kutattak úgynevezett hidegcsapdák, vagyis olyan tartósan árnyékban lévő zónák után, ahol az állandó hideg miatt konzerválódhatott a vízjég.
Ilyen területek a becsapódási kráterek mellett az olyan kisebb területek is, amelyek állandóan védettek a Nap sugaraitól.
A kutatás szerint a Holdon egy mintegy 40 ezer négyzetkilométernyi terület van állandó árnyékban – ez kétszer akkora, mint amennyit más tanulmányok feltételeznek.
Ezekben a régiókban elméletileg lehet vízjég. A legtöbb ilyen terület a várakozások szerint az égitest sarkvidéki régióiban található, hatvan százalékuk a déli félgömbön.
„Ha elképzeljük, hogy a Holdon állunk az egyik sarkvidék közelében, akkor mindenütt árnyékot látnánk.
Ezek a kicsi árnyékos területek jéggel teliek lehetnek” – mondta Hayne. Az egyik ilyen zóna a szakértők szerint a déli sarkvidéken lévő Shackleton-kráter, amely több mint 4 kilométer széles, átmérője pedig több mint 20 kilométer. A kráter nagy része örökké árnyékban van.
Hogy miért rendkívüli bejelentés ez és miért ennyire fontos?
Mert ez azt jelenti, hogy az élet alapvető építőkockáinak egyike gyakorlatilag már a szomszédunkon is itt van.
Ez pedig felveti a kérdést: mennyire lehetnek gyakori az ehhez hasonló elemek a Naprendszerben vagy azon túl.
A földönkívüli életre alkalmas közegek eszerint ugyanis jóval sűrűbben fordulhatnak elő a kozmoszban, mint gondoltuk…
Végső soron még az sem kizárt, hogy a Naprendszeren belül bukkanunk rá majd a földönkívüli életformákra, lásd az Európa nevű hold jeges felszíne alatti sós óceánvilág, vagy a Mars, melyen szintén kiderült, hogy van víz a felszín alatt, hatalmas tórendszerekkel.