Ezt nem láttuk jönni! Nem akármiket fogalmazott meg Torozckaival kapcsolatban.
A zenész természetesen a magyarországi cigányság helyzetére való tekintettel írt a napokban egy Orbánnak szánt nyílt levelet, majd most egyet Toroczkainak is.
A levelet változtatás nélkül közöjük:
“Tisztelt Pártelnök Úr, Kedves Laci!
A miniszterelnöknek néhány napja megküldött nyílt levelem akkor lesz teljes, ha a nyilvánosság előtt fordulok hozzád is, aki érdemi alakítója vagy a jelenkor legfontosabb társadalmi feszültségét kiváltó politikai történéseknek, de amíg a kormányfőt arra kérem, hogy a nemzet egésze érdekében cselekedjen, tőled azt kérem, tegyél azért, hogy a Téged követők, a veled szimpatizálók is értsék, mennyire fontos ügyben kell mindannyiunknak a gyűlölködés helyett a megértés és az együttműködés irányába mozdulnunk
– kezdte hosszadalmas levelét a zenész a Facebookon.
Bízom benne, hogy a közvetlen hangnemet nem veszed zokon, sokkal több közös van bennünk, mint azt Te hinnéd. Túl azon, hogy egy korosztály vagyunk és hogy a keresztségben ugyanazt a nevet kaptuk, közös bennünk az is, hogy felvett névvel állunk a világ elé.
Az, hogy Te mennyivel érzed magyarabbnak magadat ettől, az legyen a Te saját dolgod, viszont én büszkén vállalom, hogy a Lesi családról szóló első feljegyzések alapján legalább 800 éve élnek ebben a gyönyörű hazában az őseim.
Azok az ősök, akikre úgy is büszke lehetek, hogy soha nem kellett egyetlen egy miatt sem szégyenkeznem, egyetlen egyet sem megtagadnom, sem nyilvánosan, sem a tükör előtt. És nyilván nem sportszerű és nem udvarias firtatni a Te esetedben sem a saját rokonaidat (értsd: a saját véredet), de erre alapozva kell, hogy azt kérjem tőled: soha, de soha ne ítélj meg egyetlen embert sem ebben az országban és ebben a világban csakis az alapján, hogy ki volt a dédapja, kik a szülei, ki a testvére, vagy, hogy éppen mit csinált a fia. És ha innen nézzük, akkor gyakorlatilag pont neked kellene annak az embernek lenned, aki sem a neve, sem a rokonai, családja és közössége alapján nem ítélkezhet mások felett. Igen, pont neked. Bízom benne, hogy ez a néhány sor egy pohár hideg tiszta vízként hat most rád, és a múltról rátérhetünk a jelenre és a jövőre, amelyet mindannyiunknak együttesen kellene majd formálnunk.
A miniszterelnöknek ugyanúgy, mint neked, nekem, vagy éppen annak a több százezer cigány munkásembernek, akik csendben teszik a dolgukat évtizedek óta. Az utóbbiak azok, akiket Te, és a pártod szimpatizánsai szeretnek csakis a nevük, vagy éppen a rokonaik és az őseik alapján megítélni, és akiket a Téged követők hihetetlen indulattal tépnének ki ennek a nemzetnek a testéből bármikor, amikor arról beszélsz, hogy mi, romák vagyunk ennek az országnak a legnagyobb problémája.
Szeretném, ha tudnád, sok mindenben hasonlóan gondolkodunk. Én is azt gondolom, hogy mi, romák vagyunk ennek az országnak az egyik legnagyobb problémája. Sokan vagyunk alulképzettek, sokan dolgozunk a legkevésbé megbecsült munkahelyeken, sokan szorulunk az állam és a helyi település támogatására. De a problémákra egy modern világban és egy modern demokráciában megoldásokat keresnek az emberek és az emberek által megválasztott döntéshozók.
Te, aki megválasztott pártelnök vagy, Te, akinek a pártja választás útján lett teljesen demokratikus módon részese a döntéshozói folyamatnak ebben az országban, Te milyen megoldásokat kínálsz nekünk, romáknak, illetve a magyar társadalom egészének? Minden, amit felvetsz és minden, amit a támogatóid mérhetetlen indulattal kikiabálnak a világba, az ösztönös, zsigeri, de semmiképpen sem a megoldást jelenti.
Elcsépeltnek hangozhat, hogy mindenekelőtt párbeszéd kell, de valóban erre van most a leginkább szükség. Értelmes emberek diskurzusa kell, akik meg akarják hallani a másikat, illetve mondani is akarnak valamit a másiknak, mert olyan mondanivalójuk van, amit szeretnének, ha a másik oldalon is értenének.
A Te esetedben évek óta erős az az érzet, hogy csakis egy irányba vagy hajlandó beszélni, de nem azért, mert szeretnéd, ha azzal egy nemzet egészére hathatnál, hanem azért, mert szeretnéd ráerőltetni másokra is, hogy mit higgyenek, miként lássák a világot. Elsőként azt szeretném kérni tőled, hogy ezen gondolkodj el, és ha belátod, hogy ezen változtatnod kell, akkor az esélyt kínál arra, hogy veled is közösen formáljuk a jövőt.
Te nem tudod, milyen a roma telepeken a nélkülözés – sejtheted csak. Én nem tudom, milyen egy-egy roma családtól rettegni egy borsodi vagy szabolcsi faluban – sejthetem csak. De ezek a sejtések nem adhatnak alapot, és legkevésbé felhatalmazást egyikünk sem arra, hogy ezekkel támasszuk alá mindazt, ami általánosításként egy egész nemzet sorsának a jövője kapcsán megfogalmazunk vagy éppen indokoltnak tartunk. Sem a félelmet keltő egyenruhás masírozást, sem azt, hogy a nélkülözés indokával hágja át valaki a szabályokat és a társadalmi normákat vagy együttélési szabályokat.
Te nem tudod, milyen érzés egy-egy nagy port kavart bűneset után órákig, napokig aggódva figyelni a híreket, és reménykedni, hogy ne roma legyen az elkövető. És ezt becsületes testvéreim százezrei élik át minden ilyen esetben. És okkal aggódnak, mert másnap szorosabban áll melléjük a biztonsági őr a boltban, kevesebb eséllyel mennek el egy állásinterjúra, illetve ki sem nyitják nekik az ajtót, amikor egy albérletet szeretnének kivenni. Akár még úgy is, hogy a világ legbecsületesebb, a bizalomra a leginkább rászolgáló emberei is. Ezzel szemben a Téged követők ugyanilyen feszülten várják ezeket a híreket, bízva abban, hogy újra bebizonyosodik minden velünk kapcsolatos előítélet, és hangosan üvölthetik bele a világba – elsősorban saját maguk között – hogy mennyire nem valók a romák ebbe az országba, mennyire nem részei ennek a nemzetnek. Holott azok vagyunk.
Hazafiak és hazafiak büszke leszármazottai. Gyönyörű, turul-szobros emlékművek hirdetik az országban, hogy mennyien és kik is voltak azok a magyar, tót, zsidó, szerb vagy éppen cigány hazafiak, akik az első világháborúban az életüket adták ezért az országért, ezért a hazáért. Tedd meg, hogy elmész és megtalálod az ő neveiket is. Több tízezren vannak.
Tisztelt Pártelnök Úr, Kedves Laci!
Azt kérem tőled is, amit a miniszterelnöktől: ha felelős hazafi vagy, első lépésként segíts abban, hogy a cigánybűnözés és a cigány bűnöző szavakat nem engedjük a közbeszédbe. És kérlek, ne engedd az erőszakot idéző vonulásokat a cigány sorokon a jövőben.
Én pedig vállalom, hogy ha valóban releváns kérdéseket lehetne megvitatni a jelenkor hátrányos helyzetű fiataljai kapcsán (drog, erőszak, jövőkép nélküliség, oktatás fontossága, tudatosabb családtervezés), akkor azoknak örömmel leszek magam is a részese.
Mert bár ahogyan az elején is írtam, a gyermekeink és unokáink nem tehetnek arról, hogy mi kik vagyunk és miként élünk, én nagyon szeretném, ha büszkék lehetnének majd ránk. De ahhoz rengeteg feladatunk van. Akár közösen, és nagyon sokakat másokat bevonva is.
“Csak egy kicsit mèg és meglátod
Másképp is láthatod a világot
Hogyha úgy tiszteled a másikat,
Mint önmagad.”
Tisztelettel,
Lesi László Junior” – zárta sorait L.L. Junior.