A világvége előjeleit láthatjuk megjelenni a Föld különböző pontjain.
A globális felmelegedés következményeit már jól ismerjük: emelkedő tengerszint, hőhullámok, extrém időjárás, jéghegyek olvadása.
Ám a legfrissebb kutatások szerint van egy sokkal alattomosabb, szinte apokaliptikus következménye is a felmelegedésnek: a jégtakarók visszahúzódása beindíthatja a Föld legveszélyesebb vulkánjait – azokat, amelyek eddig biztonságosan el voltak zárva a világ elől a gleccserek vastag páncélja alatt.
Ezeket a tűzhányókat szubglaciális vulkánoknak nevezzük – olyan földtani képződményekről van szó, amelyek mélyen a jég alatt szunnyadnak, de geológiai szempontból aktívak vagy újra aktiválódhatnak. Legnagyobb számban az Antarktiszon, Izlandon, Észak-Amerikában, Oroszországban és Új-Zélandon találhatók.
A probléma lényege, hogy a vastag jégtakaró eddig lenyomva tartotta ezeket a vulkánokat, gyakorlatilag fizikai gátként működve: nemcsak a felszínre törő lávát, hanem a mélyben rekedt nyomásos gázokat is kordában tartotta.
Azonban a jég olvadásával ez az egyensúly megbomlik. Amikor a jég tömege csökken, a földkéregre nehezedő nyomás is enyhül.
Ez a nyomáscsökkenés pedig olyan, mint amikor felrázunk egy palack szénsavas italt, majd hirtelen kinyitjuk: a mélyben felgyülemlett vulkáni gázok és magma könnyebben törhetnek a felszínre. A következmény: vulkánkitörés – gyakran robbanásszerű formában, amit a jég olvadékvize, a vízgőz és a felszabaduló gázok együttese tovább fokoz.
A történelmi előzmények is figyelmeztetnek. A kutatók megfigyelték, hogy a legutóbbi jégkorszak vége után, mintegy 13 000 évvel ezelőtt, a jégtakarók gyors visszahúzódása idején több nagy vulkáni kitörés is történt – úgy tűnik, a természet már egyszer lejátszotta ezt a forgatókönyvet.
Izland példája különösen tanulságos: itt már a 20. század második felétől nő a vulkáni aktivitás, amit a gleccserek visszahúzódásával hoznak összefüggésbe. Az Antarktiszon pedig több mint száz szubglaciális vulkánt azonosítottak – ezek a „jégbe zárt óriások” a jövő egyik legnagyobb földtani veszélyét jelentik.
De miért kell ettől az egész bolygónak tartania?
Egyrészt, a nagy vulkánkitörések rövid távú lehűlést okozhatnak: a légkörbe kerülő hamu és aeroszol visszaveri a napsugarakat, ideiglenes éghajlati zavarokat okozva. Ez azonban nem jó hír, hiszen a mezőgazdaság rendkívül érzékeny az ilyen hirtelen változásokra.
Másrészt, hosszú távon a kitörések során felszabaduló szén-dioxid és metán tovább erősíti az üvegházhatást, még jobban felgyorsítva a jég olvadását – és így egy veszélyes önmagát gerjesztő körforgás alakulhat ki.
A képlet tehát ijesztően egyszerű:
Olvad a jég → csökken a nyomás → nő a vulkánkitörések esélye → több üvegházhatású gáz kerül a légkörbe → tovább gyorsul az olvadás.
A következmények már nemcsak természeti, hanem társadalmi szinten is katasztrofálisak lehetnek. A kitörések megzavarhatják a globális légiközlekedést (mint ahogy az Eyjafjallajökull 2010-ben tette), élelmiszerválságot idézhetnek elő, sőt akár újabb menekülthullámokat is elindíthatnak az érintett régiókból.
Eközben a klímaváltozás már így is egyre több országban kényszeríti újragondolni a mezőgazdasági, gazdasági és energetikai struktúrákat.
Ez a rejtett láncreakció tehát egy új szintre emeli a klímaváltozás veszélyeit. Nem csupán arról van szó, hogy felmelegszik a bolygó – hanem arról, hogy ezzel párhuzamosan ősi, alvó természeti erők is ébredeznek. A szubglaciális vulkánok aktiválódása egy olyan földtani dominójáték első lépése lehet, amely végső soron az egész modern világunk stabilitását fenyegeti.
Ha nem lassítjuk le időben a globális felmelegedést, könnyen lehet, hogy nemcsak a gleccserek tűnnek el – hanem az a világ is, amelyben eddig élhettünk.