Amit a bennfentes elmondott, már több mint egy évtizede rögzítették, ami még hihetetlenebbé teszi, ahogy látjuk, hogy a leírt események egymás után bontakoznak ki a bolygónkon.
“Az idővonalak 2012 után konvergálnak, és hogy az elit nem tudja megállítani a nagy ébredést.”
A bennfentes szerint a nagy ébredés “a tudat olyan evolúciója, amely nem tud máshogy megtörténni, és függetlenül attól, hogy milyen döntéseket vagy lehetőségeket adnak hozzá az egyenlethez, végül minden eldől, hogy mindannyian megismerjük az igazságot, és tudatosul mindenkiben a hatalmas hazugság, ami körénk épült, ami megakadályoz bennünket abban, hogy megismerjünk olyan hatalmas mennyiségű információt, amely egyébként rendelkezésünkre áll.”
Amit a bennfentes elmondott, már több mint egy évtizede rögzítették, ami még hihetetlenebbé teszi, ahogy látjuk, hogy a leírt események egymás után bontakoznak ki a bolygónkon.
A katonai bennfentes a következőket mondta az ÚjVilágtudat információi szerint:
Az egyik figyelmeztetés, hogy vannak személyes adataim, amelyek érintenek, néhány információ, amelyek a Csillagkapuhoz és a Looking Glass-hez kapcsolódtak.
Pontosabban a 2012-es probléma ezekkel a projektekkel. A közvélemény szerint jelenleg arról van szó, hogy a projektet leállították, mert probléma merült fel, ahogy 2012-höz közeledünk.
Hallottam, hogy számos lehetőséget írt le, de tudomásom szerint az a probléma, hogy az idővonalak abban az időpontban konvergálnak.
És ha eléggé ismeri valaki a Csillagkapu és a Looking Glass projektet ahhoz, hogy tudja, hogyan működik a húrelmélet, hogyan működik a lehetőségek lehetősége, és hogyan hoz valaki egy döntést itt, az nem feltétlenül jelenti azt, hogy a másik választás nem létezhet ugyanakkor.
De ha valaki beleássa magát ebbe a témába, rájön, hogy 2012 végén, egyszerűen fogalmazva, az általunk hozott döntések egyre kevésbé befolyásolják a jövőt. És végül ebbe a szűk keresztmetszetbe szorulunk, függetlenül attól, hogy milyen döntést hozunk.
És ez fontos azoknak az embereknek, akiknek hozzáférésük volt a Looking Glass-hez, mert arra használták, hogy tudják, hogy milyen döntéseket hoznak, és milyen jövő bontakozik ki.
A nagy hiba a jövő lehetőségének felvetése volt. És amikor elkezdtük használni a számítógépet, azt mondtuk, nos, ha ezt választjuk, 79% a lehetősége annak, hogy ez a forgatókönyv megtörténik, és 23%, hogy egy másik. Az akkori megértés reális volt.
Ha azonban továbbmegyünk az úton, és a szabad akarat továbbra is hatással van a dolgokra, akkor ez a 79%-os lehetőség néha nagyon-nagyon gyorsan változik. De ha egy adott pillanatban nézzük a helyzetet, akkor nagyon reálisnak tűnik, hogy ez a legnagyobb lehetőség.
Az történt, hogy az emberek, nagyon okos emberek elkezdtek rájönni, hogy valami nagy dolog várható, valami, ami lehetővé tette, hogy minden lehetséges jövőbeli forgatókönyv valamennyi lehetősége, bármilyen lehetőség, amibe betekintettek és megfigyeltek a Looking Glass-en keresztül, eredendően ugyanabban a jövőben kötött ki.
És semmilyen döntés, egyetlen lehetőség sem változott egy bizonyos ponton túl. Ez a nagy titok: minden lehetséges idővonal ugyanazon alapvető történelemhez vezet a jövőben. Ez az, ami vak pánikba sodor mindenkit, aki rendelkezik minden információval, aki mindent tud.
Azok az emberek, akik mindent tudnak a Looking Glass-ről, akik megkapták az összes jelentést és minden információt, a világ elitje, valószínűleg rájöttek, hogy ez a játék vége, és ezen a ponton túl semmit sem lehet manipulálni.
Amikor katonai szolgálatban voltam és bajba kerültem, az egyik sajátos területem, amiben elképesztően intuitív voltam, a problémamegoldás és küldetéstervezés. Vagy pontosabban, rossz küldetést vállalni és kijavítani. Bizonyára ismerve a húrelmélet és a lehetséges jövők működését, lehetőség van arra, hogy nagyon gyorsan meggondolhassa az ember magát, hogy lássa a történések valóságát, és eldöntse, milyen döntéseket kell hozni annak megváltoztatására egy adott eredmény érdekében.
Egy bizonyos ponton, miután hallották, hogy a számítógép megmondja nekik, hogy ez fog történni újra és újra és újra, csak arra koncentráltak, hogyan javítsák ki.
Amit tudok, az az, hogy felhívtak, és kérték, hogy oldjam meg ezt a problémát: ezt az idővonal-összehúzódási problémát. És végül megtettem kellő gondossággal, és minden vizsgálatot elvégeztem, és alapvetően csak egy információ volt, annak megerősítése, hogy a számítógépnek van igaza. Az idővonalak összetartanak valami elkerülhetetlen dolog irányába.
Van egy elkerülhetetlen esemény. Ezt előre jelezték. Megjósolták. Valójában nincs hatalmuk a történések felett. Ők csak a reakciót irányítják, és úgy tűnik, hogy bármit is tesznek a kívánt reakció kiváltására, ennek ellenkező hatása lesz.
Sokkal könnyebb ma elmagyaráznom, mi ez a folyamat az akkori ellenében. Ha nevet kellene adnom, azt mondanám, hogy ez az ébredés folyamata.
Ez a tudat fejlődése, amelyet nem lehet leállítani, és nem lehet megállítani… és nem számít, milyen döntéseket vagy lehetőségeket adnak az egyenlethez, végül mindez arra vezet minket, hogy mindenki megismeri az igazságot, és tudatosul ez a hatalmas hazugság, ami körénk épült. Megakadályoznak minket abban, hogy olyan hatalmas mennyiségű információt ismerjünk meg, amelyet egyébként birtokolnunk kellene.
Lényegében, ami a Looking Glass-el történt, nemcsak hogy nem akarták, hogy az emberek használják, mert tudták, hogy ugyanazt fogja kiadni, ugyanakkor azt sem akarták, hogy bárki más tudja, hogy mi ez.
Biztos vagyok benne, mert ez az információ monumentális aggodalomra adott okot, amikor a katonaságban voltam azzal kapcsolatban, hogyan lehet megakadályozni az elkerülhetetlent.
Először azt hittem, ez a világvége. Most a világvégét az ő világuk végének tekintem.
Bármilyen kísérletet arra, hogy elkerüljük ezt az elkerülhetetlen következtetést, ismét új kezdetnek tekintem: ennek a valóságnak a végét, valaminek a kezdetét, amit a jelenlegi meggyőződéseink alapján nem is érthetünk. De amikor az összes információ eláraszt bennünket, már nem fogjuk tudni tagadni, hogy mi igaz, mi hazugság, vagy mi az illúzió.
Alapvetően két tapasztalt sakkozó ül a táblánál. És egyikük lenéz a táblára és látja, hogy hét lépés után sakkot kap. És ránéz ellenfelére, és tudja, hogy az ellenfele is látja. Szóval nincs kiút belőle.
Tehát ezen a ponton a vesztes csak meghosszabbíthatja a játékot. Mindkét játékos tudja, hogy a játéknak vége. Csak idő kérdése, hogy ezt mikor teszi meg, aztán kénytelen lépni, aztán a másik kényszerül erre, és végül sakk-matt.
Mi fajként, ha meg tudnánk érteni, hogy a játéknak vége, hogy a játékszabályok alapján a rosszfiúk már veszítettek, a jók pedig már nyertek. Igen, vannak lépések az asztalon, de ezeket a lépéseket a győztes játékos kényszeríti ki.
Az egyetlen módja annak, hogy a matt ne történjen meg, ha a győztes játékos hibázik.
De az összes információból, amit összegyűjtöttem, amit kaptam és amit átvizsgáltak nekem, elég nyilvánvalónak tűnik, hogy a sakktábla oldalán ülő jobbik játékos pontosan tudja, hogy mi kell a győzelem érdekében. És így ezen a ponton minden hiba lehetetlen volna. De igazán meg kell értened a játékot, hogy tudd, az a fickó, aki veszít, az már elvesztette.
És biztos vagyok benne, hogy a legtöbb ember, aki nézi a sakkjátszmát két haladó sakkozó között, tudja, hogy a játéknak már rég vége, miután a két játékos tudja, hogy vége.
Mert látják a táblát, és tudják, hogy már csak hét lépés van hátra.
Forrás: ÚjVilágtudat