A világ mára teljesen kifordult önmagából… a tévéképernyőn keresztül nézzük a lájkgombot nyomogatva azt, ahogy valakit kilakoltatnak a saját otthonából.
Arról a helyről száműzve, ahol egész életében élt, és ami az utolsó talapzata volt annak a világnak, amit a két kezével felépített.
Utolsó szalmaszálba kapaszkodó embereken gúnyolódunk, vagy nevetünk az alamizsnáért önmagát megalázó kolduson, miközben két kézzel szórjuk a pénzt, és mindkét végén égetjük a szivart, mintha nem lenne holnap…
Tehetségkutatókat nézünk, ahol a tehetségtelenséget és a dilettantizmust díjazzák.
Reklámok égnek bele a retinánkba, csupa haszontalan vacakról, amire soha nem volt szükségünk, de minduntalan próbálják ránk beszélni, hogy vágyunk utánuk.
Eközben pedig mi van…?
Az igazán fontos dolgok valahol útközben elvesztek… A nagy családi vacsorák, az önfeledt beszélgetések, vagy az, hogy a világ teljes kizárásával együtt jól tudjuk érezni magunkat.
Egy olyan világban élünk, ahol a békegalambot már rég lelőtték és megsütötték.
Ma már nem beszélgetünk.
Ma mindenki magányosan bújja a telefonja kijelzőjét, és társas magányban ül az asztalnál.
Annál az asztalnál ahol még nagyszüleink és az ő szüleik mesélték el a gyermekeinknek, mekkora kalandokat éltek át.
Annál az asztalnál, mely oly sokat látott, mint egy régi öreg barát, ki oly sok születésnapon, vagy temetésen részt vett.
Ahogyan a legjobb barátok is, kik időnként néma inasként vették le a vállunkról a terhet gyász, vagy tragédiák idején…
Ezekbe a dolgokba már nem gondolunk bele…
Az arcokra kiült hideg közöny egyfajta egyenruha lett. Egy követendő “divat”, amit mindenki követni akar.
Ma már nem menő az, ha lehajolsz segíteni. Már nem vagy COOL, ha alamizsnát dobsz a koldusnak, sőt, a koldus kis kinevet…
Ma már nem viselkedünk emberként egymással.
Még nagyobb ház, mert a szomszédnak nagyobb van, még szebb autó, mert a szomszédnak nagyobb van…
Pedig 20-30 évet nem lehet dobozba rakni.
Hitelbe vert nemzedék vagyunk, mely mindent megtesz, hogy a kárhozat tornácát a szakadék felé minden nap megtegyen egy lépést…
Szerintetek miért van annyi reklám a tévében? Mert az emberek teljesen el vannak butítva. Elhitették velük, hogy arra vágyjanak, amit megmondanak nekik.
Végső soron úgy rángatnak minket és a komplett társadalmat dróton, mint a Marionett bábukat.
Övék minden, és az egész világ egy színpad, melyen a legnagyobb átverés zajlik, miközben mindenki tapsol.
Azt hisszük, hogy ez a világ a miénk, pedig valójában az övék.
Gazdag bankár-dinasztiáké, lelketlen pénzembereké, vállalat mogulok tulajdonában van az ipar, a gazdaság, az egészségügy.
Ebben az álvalóságban minden hazugság…