A NASA egy sci-fibe illő hajtóművön dolgozik, mellyel 24 óra alatt elhagyható lenne a Naprendszer.
A NASA térhajtóműve egy olyan elmúlt években tett felfedezés, mely a feje tetejére állíthatja a világegyetemről, valamint a fizikáról alkotott ismereteinket.
Kezdve azzal, hogy a hajtómű működése már önmagában teljesen ellentmond a newtoni törvényeknek.
Elméletileg nem lenne szabad ugyanis működnie, mégis működik.
A probléma megoldásában White a két relativitás szokványos kiskapujáról beszélt, amely nem más, mint a féreglyukak és a térhajlítás.
Létezik egy alapelv, amely egyszerűnek hangzik.
A tér bármelyik sebességen nyújtható, ugyanakkor zsugorítható is. Ugyanis a tér nem rendelkezik tömeggel, egyben meglehetősen rugalmas.
A NASA fizikusa, dr. Harold White már 2012-ben azzal sokkolta a világot, hogy a Star Trekben látott hiperhajtómű valósággá válhat.
A térhajtómű elképesztő módon már működőképes, legalábbis kicsiben, amit kísérletek közben vettek észre véletlenül.
A NASA kutatói az EmDrive rezonancia kamrájába kilőtt lézerek némelyikénél a fénysebességnél is gyorsabb sebességet mértek.
Ismeretes tény, hogy a sebességet csakis egy térhajtómű produkálhatja, ezért a világ azonnal felfigyelt a NASA térhajtómű terveire.
Eleinte a NASA tagadta a térhajtómű tervét, és szimpla mérési hibának titulálták az egészet.
Később arra jutottak, hogy a mérések helyesek, és ez a különös anomália valóban fennáll:
A NASA térhajtóműve képes lenne arra, hogy megnyissa a kaput más világok előtt, az emberiség számára.
Ezzel a hajtóművel ugyanis kvázi kevés befektetett energiával, szinte üzemanyag nélkül lehetne bejárni a teljes kozmoszt.
A Naprendszer elhagyásához alig 24 óra kellene, de néhány óra alatt a Marsra is el lehetne vele jutni.
Kérdés az, hogy belülről egy ilyen utazásra épített űrhajóban utazó kozmonauták az egészet hogyan élnék meg.
Az utazás is egy nagyon különleges esemény lenne, hiszen a kezdősebesség eléréséig egy hagyományos űrutazást kellene megérni a legénységnek.
Amikor beindul a negatív energiájú vákuum gyűrű, a sebesség jelentősen fokozódik.
Az űrjármű előtt a tér összehúzódik, mögötte pedig kitágul.
Az űrhajósok így a meghajlított téren keresztül az adott távolságot sokkal gyorsabban teszik meg.