A rablógyilkosok és sorozatgyilkosok közé temették őket, vagyis a Kádár-rendszerben ugyanolyan bűnözőként tekintettek egy ’56-os elítéltre, mint egy többszörös emberölésért halálra ítélt és kivégzett személyre.
Bár az Új Köztemető 301-es parcellájáról az 1956-os megtorlás áldozataira gondolunk, köztörvényes bűnösök is nyugszanak ott. Miközben az ötvenhatosok közül sincs mindenki azonosítva.
Az Új Köztemető Magyarország második világháború utáni történelmének egyik legfontosabb szimbolikus tere, a nemzeti emlékezet és gyász színhelye, az 1956-os forradalom és szabadságharc mementója.
A köznyelvben Rákoskeresztúri temetőként is ismert, de valójában Kőbányán található sírkertet 1886-ban nyitották meg, ez az ország legnagyobb területű temetője, amelyben 301 parcella található.
Az utolsó a leghíresebb, amely a mellette fekvő 298-assal és 300-assal, valamint a közeli Kisfogházzal a kivégzések egykori helyszínével együtt alkotja a nemzeti emlékhelyet.
Aki már volt itt, biztosan megmaradt benne a távolság, hiszen ezek a parcellák a főbejárattól mintegy három kilométerre, gyakorlatilag a temető végében találhatók. Ez pedig nem véletlen.
A 301-es és a 298-as parcella története szorosan egybeforrt, hiszen miután 1951-ben a 298-as megtelt, többnyire a 301-esbe temették a Budapesten kivégzett személyeket és a fővárosi büntetés-végrehajtási intézetekben, a rabkórházban és internálótáborokban elhunytakat is.
A nagyrészt politikai elítéltek között köztörvényes vádak alapján elmarasztaltak is vannak. Sok politikai elítéltet is – főként 1956 után – köztörvényes bűncselekmény elkövetésének vádjával fogtak perbe, és a fennmaradt dokumentumok alapján sokszor nehéz megállapítani, hogy az illető politikai per áldozata lett, vagy valóban köztörvényes bűncselekményt követett el.
A kivégzett, meggyilkolt, rabságban elpusztult hősök és ártatlan áldozatok mellett azonban háborús és köztörvényes bűnösök is nyugszanak az egykor, sőt a legtöbb esetben még ma is névtelen sírokban.
A fennmaradó levéltári források alapján ezek az emberek nagy többsége gyilkos volt, legtöbbjük minősített emberölést követett el.
Lépünk tovább, és máris egy Vass Gyula nevezetű, 1962-ben kivégzett férfi nyughelyénél találjuk magunkat. A szegedi Paprika utcai gyilkos pár óra leforgása alatt egy ötfős családot, köztük egy másfél éves kisfiút ölt meg brutális kegyetlenséggel.
Azonosítatlan helyen, de a 301-es parcellában van eltemetve többek között a Kádár-korszak több hírhedt gyerekgyilkosa is. A Halászbástyánál egy kislánnyal a lebukás miatti félelmében végző Miskei Imre vagy Bodgál Zoltán, aki pár hónap leforgása alatt két kisfiút is megölt. Ide temették a mezőtúri ötszörös gyilkos Burai Árpádot vagy éppen Krisztián „Krisztus” Imrét, aki a cinkotai Autóalkatrész-gyártó és Felújító Vállalat rendészeti vezetőjeként és munkásőrként követte el az 1960-as évek egyik legsúlyosabb bűncselekményét.
Az, hogy „valódi” gyilkosok holtteste fekszik a mártír miniszterelnöké mellett, a történész szerint jól tükrözi, hogy az államszocializmusban hogyan álltak hozzá a politikai elítéltekhez.
A rablógyilkosok és sorozatgyilkosok közé temették őket, vagyis a Kádár-rendszerben ugyanolyan bűnözőként tekintettek egy ’56-os elítéltre, mint egy többszörös emberölésért halálra ítélt és kivégzett személyre.
Ez itt így, ahogyan van, nagyon jó lenyomata a korszaknak. Történészként én ezért nem támogatnám, hogy a köztörvényesek sírtábláját eltávolítsák innen, de a címert el kellene”