Tényleg egy ezüstfonál kötheti össze a lelket a földdel, mely bizonyos esetekben álmunkban is megszűnhet?
Létezik egy nem teljesen tudományos, de még nem is cáfolt elmélet, mely megmagyarázhatja azt, hogy valaki miért hal meg álmában.
A jelenség nagyon is riasztó, mivel fiataltól kezdve idősig bárkinél előfordulhat.
Az egészet az úgynevezett ezüstfonál elmeélet magyarázza, mely szerint ilyenkor ez a bizonyos fonál végérvényesen elszakad a testtől.
Azért végérvényesen, mert álmunkban is eltávozik a lelkünk az anyagi testünktől, de az ezüstfonállal össze van kötve, így bármikor vissza tud jönni.
Ugyanez a helyzet a reinkarnációs hipnóziskor is, amikor a lélek a terapeuta utasítása alapján korábbi életeiben találja magát, és a testbe való visszatérés biztonságát az ezüstfonál garantálja.
A halál az egyetlen, ami ezt a fonalat el tudja szakítani, ami után a lélek többé nem tud visszatérni a testbe.
Az asztrálsík a földi síkhoz legközelebb álló, onnan legkönnyebben elérhető dimenziósík, melyen a test halálát követően a léleknek át kell haladnia, mielőtt a túlvilágra ( egy földi síkról elérhetetlen és rezgésszintjében teljesen különböző energiamezőbe) érne, és beleolvadna abba.
Az asztrálsíkon nem a lineáris tér- idő , hanem a mindenhol, mindenütt jelenlévőség törvénye uralkodik.
A múlt, jelen és jövő összefolyik, és mint egy globális információs halmaz, tárolja, felveszi és leadja az „adatokat”.
A teória úgy tartja, alvás közben a lelkünk a testünk fölött néhány centivel lebeg, és egy vékony energiaszál, az úgynevezett „ ezüstfonál” köti csupán a testükhöz.
Ilyenkor az asztrálsíkon időzik, „ utazik” , ennek tulajdonítják a jövendölő álmokat, illetve élő, vagy elhunyt lelkekkel való kapcsolódás képességét.
A hiedelmek szerint nem csak lelkekkel, hanem más dimenziósíkon tartózkodó elementárokkal, energialényekkel is találkozhatunk álmunkban, hiszen ez a tudatalatti átjáró sok láthatatlan világba is kaput nyit.