Az egész magyarság történelemét újraírhatja…?
A feltárás alatt álló mohácsi tömegsírban talált emberi maradványok arra utalnak, hogy az oszmánok szó szerint lemészárolták hadifoglyaik egy részét.
A mohácsi ütközet helyszínének feltárása régi adósság, erről egyelőre annyit mondhatunk, hogy Majstól északkeletre van egy lehetséges csatahelyszín, ami 80-90 százalékban egyezik a történeti leírásokkal és a korszaknak, illetve a csatának megfelelő régészeti leletekkel.
Tétjét tekintve és a seregek létszáma alapján is a korszak legnagyobb összecsapása zajlott Mohács környékén 1526. augusztus 29-én. Nagy Szulejmán szultán maga vezette 60–70 ezer katonáját minden addigit felülmúló nyugati hadjáratra.
Vele szemben II. Lajos király is személyesen vonult hadba, seregének létszáma az oszmán erők felét sem érte el, soraiban csehek, lengyelek, németek, horvátok, szerbek és itáliaiak álltak a magyarokkal vállvetve.
A vereség megpecsételte az önálló Magyar Királyság sorsát, az elmúlt fél évezred sem változtatott azon, hogy Mohács a magyar történelem egyik legjelentősebb igazodási pontja.
A jó másfél évszázada folyó kutatás dacára még ma sem lehetünk teljesen biztosak a csata pontos helyszínében, és tízezernyi hősi halottal szembeni adósságunk, hogy megadjuk a méltó végtisztességet.
A Janus Pannonius Múzeum (JPM), a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum, valamint a Pázmány Péter Katolikus Egyetem (PPKE) és más intézmények szakembereinek összefogásából, Dr. Négyesi Lajos hadtörténész és Dr. Bertók Gábor régész vezetésével létrejött szakmai műhely 2018 óta viseli a Mohács 500 Kutatócsoport nevet.
Változó összetételben, de már 2009-től kutatja az ütközet potenciális helyszíneként azonosított középkori falu maradványait a Mohácstól délnyugatra mintegy 11 km távolságra lévő Majs község határában.
Az eredetileg főként régészekből és történészekből álló csapat 2016 óta nagy számú önkéntes fémkeresős kutató bevonásával vált igazi hadirégészeti kutatócsoporttá, amelynek tagjai 2020 augusztusa óta Mohács 500 Csata és Hadszíntérkutató Egyesületként képviseltetik magukat.
A JPM legfrissebb projektjeként a csata tömegsírjainak feltárását is végző Dr. Bertók Gábor régészt, a múzeum igazgatóját, az egyesület elnökét kérdeztük az eredményekről, illetve arról, hogy
az egyik tömegsír leletei arra utalnak, a törökök kivégezték keresztény hadifoglyaik legalább egy részét.
Összességében tehát Majstól északkeletre van egy lehetséges csatahelyszín, ami 80-90 százalékban egyezik a történeti leírásokkal és a korszaknak, illetve a csatának megfelelő régészeti leletekkel
– emeli ki a régész.
Hozzáteszi, hogy ennél többet egyelőre felelőtlenség lenne állítani, továbbra is nyitottan állnak a kérdéshez, minden felmerülő lehetőséget megvizsgálnak.
Írott forrásaink is vannak arról, hogy az ütközet után összeült a szultáni tanács, a haderőt felsorakoztatták, jutalmazták az arra méltó parancsnokokat, majd kivégezték a hadifoglyok nagy részét, mintegy 1500-2000 főt.
Bárt az 1976-os felszíni szemlézés alapján 700 és 1000 között becsülte az akkori antropológus az öt tömegsírban található csontvázak számát, a III. számú tömegsír feltárásának mostani tapasztalatai szerint alábecsülték a mennyiséget: körülbelül kétszer annyi
– azaz a kivégzettek száma körüli – csontvázat rejthetnek az emlékhely tömegsírjai.