De egyre biztosabb, hogy talán még rabszolgaként sem lesz szükségük ránk…
Aldous Huxley a “Szép új világ” című prófétai tudományos-fantasztikus könyv szerzője.
Azt mondta:
“Csak a hatalom decentralizálása és az önszerveződés melletti nagy népmozgalom képes megállítani a mai totalitarizmus felé irányuló
tendenciát.”
“Az igazán hatékony totalitárius állam az lesz, amelyben a politikai vezetők hatalmas igazgatósága és a menedzserek hadserege irányítja a
rabszolgák nagy számát anélkül, hogy kényszert kellene alkalmazniuk, mert élvezni fogják a rabszolgaságot.
A rabszolgaság élvezetének feladatát a mai totalitárius államok propagandaminisztériumokra, kiadókra és médiákra, valamint tanárokra és professzorokra bízták.”
Az emberi faj szaporodása nem természetes úton, hanem állami laboratóriumokban, klónozási módszerrel történik, és az embrióba juttatott
oxigén mennyiségétől függően ötféle ember keletkezik:
Alfa, Béta, Gamma, Delta és Epszilon. Tehát mivel a képességek és az intelligencia előre meghatározottak, mindenki azt a munkát végzi, amelyre biológiailag hivatott, így a kudarcok és az elutasítások a múltat jelentik.
A hedonizmus az új világ lényeinek értelme és életmódja. Mindez ingyenes, sőt az állam támogatja, és az élvezet új formáit is biztosítja.
Mindannyian egy “soma” nevű stimulánst szednek, ami eufóriát kelt. Ebben a társadalomban felszámolták a betegségeket. Nincs fájdalom, éhség és nyomorúság.
A fiatal idióták globális államának ura Mustapha
Mond. Ez a második főszereplő, de egy Vadember, a shakespeare-i világ maradványa (vagyis az utolsó “ember”), aki nem bírja az “automaták”
társadalmát, megöli magát.
Végül is kinek van igaza, Huxleynak vagy Orwellnek? Ezt Neil Postman kérdezi a “Szórakozzuk magunkat halálba” című könyvében.
Postman a televíziót az új civilizáció és az új totalitarizmus döntő eszközének tartotta.
És ez azért van így, mert a televízió egy “metafora,” amely kultúrát teremt, mert gyökeresen megváltoztatja a nyilvános párbeszéd módját és tartalmát, mert “a nevetést kiszívó kultúrát” és a nyilvános viták
infantilis diskurzusát, a párbeszéd kultúráját alkotja az aljas szórakozás folyamatos ciklusaival, és ezért képes a civilizáció eltörlésére.
Neil Postman elismeri, hogy a börtönkultúrák és az elmekontroll mechanizmusok éppen úgy léteznek, ahogy Orwell leírta őket.
Ezt a modern civilizációt információs túlterheltség jellemzi, amely “zajba” és zűrzavarba “fojtja” az igazságot.
Ez használhatatlanná teszi a tiltást és a cenzúrát, és a banalitás, a “szemét” és a kimeríthetetlen nevetés elterjedését eredményezi.
Klaus Schwab kulcsfontosságú partnere, Yuval Noah Harari egy közelmúltbeli interjúban nyilvánosan elismerte azokat a rémálomszerű
forgatókönyveket, amelyek az emberiség jövőjéről készültek.
Azt mondja, hogy az “új” emberiségben, amit evangelizálnak, sok munkahely megszűnik, és ezért azok, akik ezen munkákat végezték,
jelentéktelenné, ezért “felesleggé” válnak.
Rabszolgaként vagy szolgaként sem fognak szolgálni, mert még ezekhez a “feladatokhoz” is “fel kell fejleszteni” őket, hiszen ahogy mondani
szokás, még az agyat is felváltják a “szervetlen anyagok” és a nanorobotok.
“Ha lemaradsz, sokkal rosszabb dolgokkal kell szembenézned, láthatatlan leszel, lényegtelen leszel, még szolgának vagy rabszolgaként sem
lesz rád szükségük,”
– mondta Yuval Noah Harari a davosi konferencián is és korábbi nyilatkozataiban is utalt erre.
Hogy mindez megvalósulhat-e?
Menyire reális rá az esély? Ezek inkább konteós félelmek, rémképek, sem mint valós veszélyek?
Ezt ma még nehéz megmondani.
Annál is inkább, mert valóban vannak bizonyos törekvések, melyek afelé mutatnak, hogy a világ valóban a totalitárius tömegkontroll felé kacsintgat.
Nem lehet kijelenteni, hogy egyértelműen ez lesz a sötét jövő, hogy valóban egy Új Világ(rend) telepszik az emberek nyakára, de ha a világ vezetői valóban az emberek érdekeivel szemben foglalnak állást és így politizálnak, akkor közelebb kerülhetünk egy sötét jövő megvalósulásához.
Végső soron pedig Orwell borzalmas disztópiájához.