Az ősmagyarság genetikai kódja a Távoli Keletre mutat?
IV. Béla és a Mátyás király is a Magyar Királyság területén szerette volna letelepíteni a keleten maradt magyarokat, azonban elképzelésük nem teljesülhetett.
A keleten maradt magyarság ismeretlen történetéről Benkő Mihály történész szerint Ázsiában a közelmúltig fennmaradtak a magyarok nyomai.
A nagy kérdés, mi törétnt a keleti magyarokkal a szétválás után.
Fontos kérdés, hogy volt-e egyáltalán ilyen kettéválás és ha volt, akkor mi volt ennek a kiváltó oka. A krónikásaink úgy tudták, hogy szétválás történt a besenyő támadás következtében.
Az akkori magyar törzsek egy része dél felé, Perzsia irányába vette útját, másik részük pedig nyugatra. A Riccardus-jelentés viszont arról tudósít, hogy eleink nem háborús konfliktus miatt, hanem azért jöttek el a Kárpát-medencébe, mert ahol éltek, túl sok lett az állat és az ember, így az ottani terület már nem bírta eltartani őket.
Érdekes módon, a kortárs ázsiai hagyományban – melyet szerencsésen még nekem is volt módom több idős kipcsak adatközlőtől hallani terepmunkáim során – szintén úgy tudták, hogy a magyarok nem támadás miatt költöztek el, hanem azért, mert sokan voltak és
„a kis kontinensen, egy hegy mögött” telepedtek le.
E történetet magyar-kipcsak adatközlőktől Nyugat-Szibériában több variánsban is hallottam. Arról is beszámoltak, hogy régen sokkal többen voltunk: tizenöt törzsünk volt és szétváltunk. Hét törzs elment nyugatra, ott éltek a Kék Ökör völgyében, most pedig egy ismeretlen hegy mögött élnek a kis kontinensen.”
A beszámolók lényege az volt, ők egy nagy, részben Nyugatra távozott nép leszármazottai.
Ma már több kutató keresi a honfoglaláskori magyar régészeti emlékek régészeti és néprajzi párhuzamait keleten, a Kaukázus előterében, Közép- és Belső-Ázsiában.
Ami fontos, hogy a szovjet idők zárultával, sok-sok évtized jelen nem léte után ismét ott vannak a kutatóink az ázsiai terepeken, régészeti feltárásokon, tanulmányozzák az ottani közgyűjtemények régészeti és néprajzi leletanyagát, így lehetőségünk van új válaszokat megfogalmazni történelmünk ezen kérdéses szakaszáról.
Vajon tudtak arról Árpád-házi uralkodóink, hogy Ázsiábvan lehetnek a magyarok ősei?
Az uralkodói udvarban még biztosan tudtak arról, hogy keleten maradtak még magyar, illetve magyar nyelvű törzsek. A IV. Béla előtti időkből nem tudunk arról, hogy a Kárpát-medencébe kívánták volna áttelepíteni őket, minden bizonnyal azért, mert akkor nem volt rájuk igazán szükség, uralkodóink mással voltak elfoglalva. Később viszont már vannak adatok arra nézve, hogy egy fontos céllá vált a keleten maradt magyarság megtérítése és a Kárpát-medencébe történő telepítése.
Julianus barát súlyos nehézségek árán, de találkozott keleten maradt magyarokkal.
Ebben alig tudunk valamit, tényleg csak Julianus barát közléseire hagyatkozhatunk.
„Pogányok. Istenről semmi fogalmuk nincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint az állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet és vért isznak. Lovuk és fegyvereik bőven vannak, és igen szívesen hadakoznak.” – ahogy olvashatjuk a Riccardus-jelentésben.
Korábban sámánhitűek voltak. Később mohamedánok lettek, de a nomád népeket ma sem jellemzi a fundamentalista muzulmán hit.
A mohamedán vallás takarója alatt máig élhetett a korábbi sámánizmus is. Vannak olyan 19. századi adatok, melyek arról árulkodnak, hogy a Nyugat-Szibériában élő magyar kipcsakok sámánhitűek voltak.
Sámánjaik specialisták voltak: jósoltak, gyógyítottak, imádkoztak a jó időért, azért, hogy az állataikat el tudják tartani, családjuk számára a megélhetést biztosíthassák.
A 13. század első harmadában a „telepítés” egy alapvető fontosságú kérdés lett, mert IV. Béla és udvari tanácsadó köre remélte, hogy Magna Hungaria magyarjaival együtt komolyabb ellenállást tanúsíthatnak majd a világuralomra törő mongol seregek ellen.
Voltak olyan keleti magyarok, akik hajlandóak lettek volna a Magyar Királyság területére költözni és felvenni a katolikus hitet, de ezt az ottani orosz fejedelemségek nem engedték, így nem valósulhatott meg a keleti magyarok átköltözése.
Végül IV. Béla a kunokat – a nyugati kipcsakokat – hozta be a királyság területére, hogy harcoljanak a mongolok ellen.
Azonban a kunok életmódja, mentalitása olyannyira eltért a kereszténnyé lett magyarságétól, hogy ez számos súlyos konfliktust is szült. A magyar nemesek a mongolok kémjeinek tartották a kunokat. Végül Kötöny kánt, a kunok fejedelmét meg is gyilkolták Budán.
A kunok erre válaszul dél felé dúlva kimenekültek az országból. IV. Béla a tatárdúlás után hozta vissza őket, ugyanazzal a céllal; ha ismét visszatérnek a mongolok, akkor harcoljanak ellenük a magyar seregekkel együtt. Utódaik élnek a Kiskunságon és a Nagykunságon.