Ha úgy érzed, hogy a világ teljesen kifordult önmagából, nem vagy egyedül…
A világ kifordult önmagából.
Emberek nézik, ahogy a másikat kilakoltatják az otthonából, közben a hír kattintásokat generál, és valaki ezen pénzt keres.
A nyugati téri aluljáróban már megint kéreget egy csöves, aki büdös és koszos, mégsem gondolunk bele abba, hogy egykor ő is valakinek a világ közepét jelentette.
Hogy úgy óvták, mint egy igazi kincset, és nagy sorsot szántak neki, egyengették az útját… de az élet úgy hozta, hogy az utca szele fújja ma, és ázott-koptatott betonon emel sátrat ott, ahol ember talán nem is jár…
Az álmokon túl, de túl messze a rémálmok földjétől is.
Ahová már tényleg egy megvesztegetett lélek sem jár, mert még annak is felfogatatlan, hogyan kerülhetnek érző, emberi lények, ekkora mélységekbe…
Amikor pedig a kalapba dobott aprók hangja visszhangzik az embertelen pusztaságban, akkor újra felébredünk: mivé lett ez a világ?
Jobban élünk, okosabbak lettünk, felfedeztünk egy csomó dolgot, mégsem érzi senki, hogy előrébb vagyunk…
Atomot tudunk hasítani, de ezt mégis arra használtuk fel, hogy emberek százezreit pusztítsuk el.
Betegségeket lennénk képesek gyógyítani, mi mégis betegségeket TERVEZÜNK….
A 2020 elején történt események nyomán az emberek elkezdtek távolságot tartani egymás között.
Vége a nagycsaládnak: az unokák már nem csókoljál arcon az évtizedek barázdáit komor bölcsességgel hordozó öregeket.
Ma már mindenki egy virtuális magánzárkában tölti társas magányát.
A vacsora asztalt már nem a gyertyafény, hanem a hullaszínű kijelzők fénye világítja be, mint valamim műtőasztalt….
Csöndben várjuk, míg az orvos operál, de szívet már nem talál…
Belegondoltatok már, hogy mennyire félrement a világ?
Hogy az egész egy kapitalista gépezet.
Egy olyan gépezet, amiben a legtöbbünk nem más, mint fogaskerék…
Ráadásul pótolhatók vagyunk, bármikor felcserélhetők.